Végzetes vonzalom - 8. fejezet

Hali, itt a Mikuláááás! :D

Ez volt a jó hír. A rossz, hogy fogalmam sincs mikor fogtok új fejezetet kapni ezek után. Sajnos időszűkében szenvedek, és a tetejében még tanulnom is kell, mert hamarosan vizsgázni fogok, majd itt a Karácsony ugye, meg a fiam 1. szülinapja... De igyekezni fogok, a mondás is úgy tartja: a remény hal meg utoljára. :D 

u.i. A történet múltban játszódó részén változtattam némileg, úgyhogy ne tessék csodálkozni, ha azt olvassátok már akkor is ismerték egymást behatóbban, nem csak a jelenben. :)

Amelia éppen egy non-stop benzinkút mellékhelyiségében álldogált a mosdó előtt és sziszegve folyatta égő csuklójára a hideg vizet. A farkas csupán némi ráhatásra volt hajlandó levenni róla a bilincset, de végül csak belátta, hogy úgy mégsem mehet nyilvános helyre. Így is egészen a mellékhelyiség ajtajáig kísérte és morogva adta parancsba, hogy öt percen belül legyen kész vagy bejön érte.

Természetesen első dolga volt körülnézni akad-e valami menekülési lehetőség, de sajnos a szellőzőn és azon az ajtón kívül, amin bejött, más kivezető nyílás nem volt. Az egyiken még egy gyerek sem fért volna ki, a másikkal meg úgy sem megy semmire, mikor Alek ott toporzékol mögötte.

Miközben a gondolatai ide-oda cikáztak a fejében megmosta az arcát és automatikusan belebámult a tükörbe. Halálsápadt önmaga bámult vissza belőle. Szemei alatt halvány karikák. Egyszóval pont úgy nézett ki, ahogy érezte magát. Kifacsarva.

Agytekervényei ettől függetlenül lázasan dolgoztak. Főleg mióta az a doboznyi altató ott lapult a farmerja elülső zsebében. El sem hitte milyen mázlija van, mikor átkutatta a szobájuk fürdőjét és megtalálta azt a tükrös szekrényben. Valószínűleg valamelyik előző vendég megszokásból tehette a polcra, a takarítónő pedig nem foglalkozott vele.

A lényeg, hogy most nála volt. Ugyan nem tudja majd kiütni vele a férfit nagyon hosszan, de talán jutna annyi időhöz, hogy sikerüljön megszöknie. Most már csak az a kérdés, hogyan itassa meg vele...

Végül kénytelen-kelletlen megindult kifelé, mert a farkas még tényleg képes lesz beváltani a fenyegetését és bejönni érte.

Ahogy kilépett, meglepve tapasztalta, hogy Alek bizony nem várja az ajtóban türelmetlenül, ahogy számított rá, hanem a legalább három méterre lévő pultnak dőlve flörtölt az eladólánnyal, aki majd elfolyt gyönyörűségében.

Amelia agyát fokozatosan öntötte el a vörös köd, még azt a tényt is figyelmen kívül hagyva ez által, hogy remek alkalma nyílt a menekülésre, hisz a férfi jelenleg nem rá fordította megtisztelő figyelmét.

Csakhogy a lányban lakozó, eddig elfojtott birtoklási ösztön bizony kizárt minden logikus gondolatot. A kis cafka ráhajtott az ő farkasára!

Széttépni– ez volt az első beugró gondolata, de végül az utolsó cseppnyi józansága figyelmeztette a dolog nem éppen szívderítő következményeire is, így letett róla.

Akkor jött az elhatározás, hogy majd megmutatja a kis libának, kihez is tartozik a férfi, akinek illegeti magát.

Kecses ragadozóként indult meg feléjük, halkan, mint a lecsapni készülő párduc. Útközben felmérte a terepet, a berendezést, a pultot és az odakészített két kávét a cukros fánkokkal megrakott tálcával együtt, amit Alek éppen felemelni készült.

Végül nem sikerült neki a megkezdett mozdulatot teljesen befejezni, mert Amelia megragadta a csuklóját és megszólította a megrökönyödve felé forduló férfit.

–Oh, dragi*, milyen figyelmes vagy, vettél fánkot éhező asszonykádnak?

– Amelia... Mi a...– nyögte az kínjában.

A lány közben mézes-mázas mosolyt erőltetett ajkaira és eladó felé fordult.

– Hát nem drága egy ember? Nem tudok elég köszönetet mondani az égieknek, hogy az utamba vezérelték...– azzal visszafordult Alekhoz, úgy folytatta. – Nicsak, ráragadt egy kis porcukor az ujjadra, édesem. Hadd tisztítom le – és a másik két fél legnagyobb döbbenetére a szájához emelte Alek kezét, és a mutatóujját az ajkai közé vette.

Ezzel a mozdulattal szó szerint sokkhatást váltott ki. A pultos liba hatalmasra tágult szemekkel és tátott szájjal bámulta őket, míg Alek lemeredve, mint aki nem hisz a saját szemének.

A következő sokk akkor érte a férfit, mikor Amelia nyelve finoman körbenyaldosta rabságba zárt testrészét. A lány magába jót mulatott a helyzeten, mikor a farkas teljes teste rángani kezdett a szemében pedig a döbbenet mellett felizzott a vágy is.

Be kellett ismernie magának, hogy önmagára is igen csak izgatóan hat a dolog. Az öle elnehezült, a bőre bizseregni kezdett, mellbimbói megkeményedtek.

És ez Aleknek is feltűnhetett, mert mélyet szippantott a levegőből és megmozdította eddig passzív ujját, ami még mindig az ajkai közt raboskodott.

Utolsó löketként finoman ráharapott, mire a férfi kirántotta a szájából, mindvégig fogva tartva a pillantását. Rá se nézve a bögyös eladóra, belenyúlt a zsebébe, pénzt dobott a pultra és rekedt hangon odaszólt:

–A visszajárót tartsa meg – majd megragadva Amelia kezét vonszolni kezdte maga után. Mikor odaértek a SUV-hoz, nekilökte a lányt az autónak, teljes testfelületével hozzásimult és szó nélkül birtokba vette az előző játszadozástól kissé megduzzadt ajkakat.

Amelia elveszett a csók mámorában. Belekapaszkodott a férfi vállába, miközben az megragadva a csípőjét megemelte, hogy a dereka köré kulcsolhassa a lábait, így jelen helyzetben a legközelebb engedve magához Alek még a vastag farmeron keresztül is jól érezhetően kemény és lüktető büszkeségét.

Végül akkor szakadtak el egymástól, mikor már a vérükben felgyülemlett széndioxid levegővételre kényszerítette őket.

Alek belefúrta arcát a nő nyakába és két szaggatott levegővétel között a selymes bőrbe motyogott.

– Ne feszegesd a határokat vérszívó, mert a végén olyat kapsz, amit nem biztos, hogy akartál.

– Nem tudsz...– megijeszteni, kezdte volna a választ Amelia, de egy zavart női hang félbeszakította.

– Ezer bocsánat uram, de a kávét és a fánkot az üzletben felejtették.

A pultos lány pirosodó arccal nyújtotta feléjük az említett dolgokat egy papírzacskóban. Amelia kis híján ráförmedt a rátörő csalódottságtól. Kezdett lassan elege lenni abból, hogy ha az ügyük jó irányt készült venni, valamilyen úton-módon megzavarták benne.

Még mielőtt Alek megfordulhatott volna - de már miután leengedte a földre -, kikapta a liba kezéből a zacskót és indulatos hangon válaszolt, bár legszívesebben rávicsorgott volna.

– Köszönjük, nagyon kedves.

Mindeközben körmei belevájtak a férfi bőrébe.

A pultos még toporgott egyhelyben pár pillanatig, aztán mikor belátta, hogy Alek nem fog reagálni, feladta és távozott. Amelia csak ekkor engedte el a férfit, aki kérdő pillantással nézett le rá.

– Ez meg mi volt?

A lány durcásan biggyesztette le a száját és kicsúszott az autó meg Alek közül.

– Semmi!

Ő ugyan nem fog magyarázkodni, főleg, hogy maga sem érti mit miért tett.

– Menjünk végre, mert a végén még egy nappallal elodázod a megkínzásomat, és Isten ments, hogy ekkora bosszúságot okozzak őkegyelmének – nyomta meg gúnyosan az utolsó szót, azzal beszállt az autóba és magára csapta az ajtót.

Alek értetlen fejcsóválással kerülte meg a járművet és ő is beült.

Ha Alek azt képzelte, hogy az eddigi állapotánál kuszábbak már nem lehetnek az érzései vagy a gondolatai, akkor hatalmasat tévedett. Ez a nő itt közvetlenül mellette szó szerint kikészítette. Olyan lazasággal ült az anyósülésen és élvezte a zenét, mintha tényleg kirándulni indultak volna. Korábban, még a benzinkútnál szinte ő siettette.

És az a csók, amit váltottak...

Ha az eladólány nem zavarja meg őket időben, most elmondhatná magáról, hogy hosszú élete folyamán először tett valakit magáévá úgy, hogy még annak a teljes tudata sem gátolta meg ebben, hogy a dolog egy nyilvános parkolóban, egy autónak dőlve, mindenki szeme láttára történik meg.

Bár, ha jobban belegondol, a nő mindig is szélsőséges reakciókat váltott ki belőle, már a régmúltban is, jóval a kötelék előtt...

A hűvösen friss éjszakai levegő lágyan simogatta, ahogy hangtalanul, szinte suhanva rohant az erdőt keresztülszelő tisztáson. Így, farkas formában tudta csak igazán felszabadultan élvezni ezt a fajta testmozgást. A fű simogatását, a buja, nedves föld illatát, a fényes telihold hívogatását.

 Aztán megcsapta érzékeny orrát az illat. Fogalma sem volt, hogy ez hogyan lehetséges, hisz egy fenyőerdővel határolt, vadvirágos réten futkározott éppen, de mégis érzékelte őt. Izmai mozdulat közben merevedtek le, majd hasra esett miatta.

A rátörő érzés olyan erős kényszert váltott ki belőle a lány felkutatására, hogy ha akart volna sem lett volna képes ellenállni neki. Ment egyenesen az orra után. Muszáj volt kiderítenie, miért érez így egy vámpír iránt.

Az elméje rögtön vészjelek tömkelegével kezdte bombázni. Hiába, évekig sulykolták bele, hogy a vámpírok gonoszak, elvetemültek, az ősi harc kiváltói. Emiatt bizonyos fokú gyűlöletet érzett is iránta, csakhogy jelenleg ez vajmi keveset nyomot a latba a többi felkavaró érzés mellett.

Találkozniuk kell újra, hátha most sikerül kiábrándulnia belőle. Hátha nem keresi majd őt minden nőben, akivel dolga akad.

Évekkel korábban fiatal suhancként, bizonyítási kényszerből már megpróbálta megölni. Elment a vámpírok kastélyába és beosont a nagyszabású bálra, amit a hercegnő tiszteletére tartottak éppen. De, mikor lecsapni készült a védtelen lányra, a dolgok egyik pillanatról a másikra a fejük tetejére álltak. Talán az igéző illata volt a ludas, talán angyali lénye, ahogy a korlátot támasztotta, utólag már maga sem tudta. A lényeg, hogy képtelenné vált a meggyilkolására.

A koronát a kudarcára mégis az a csók tette fel, amivel elbűvölő száját vette birtokba. Röpke volt ugyan, éppen csak megkóstolták egymás ajkát, de Amelia íze mégis kitörölhetetlenül bevésődött a tudatába. Már-már kiirthatatlanul.

Most úgy érezte, talán eljött az alkalom a leszámolásra. Lábai egyre gyorsuló tempóban falták a köztük fennálló távolságot. A lány közel volt. Érezte.

Aztán, mikor végre átverekedte magát az erdő sűrű aljnövényzetén, megpillantotta őt egy kis tisztás szélen, a sziklaperemen üldögélni, ahogy az éjszakai eget kémleli. Szívfájdítóan gyönyörű látványt nyújtott.

Alek megtorpant, majd beleszimatolt a levegőbe. Nem érzett több vámpírt a környéken. A lány egyedül volt, ez által szabad prédává vált.

Lapulva settenkedett mögé, de valószínűleg nem volt elég óvatos, mert két lépésre tőle a lány megszólalt:

- Tudom, hogy itt vagy Aleks, nem kell lopakodni.

A férfi annyira meglepődött a dolgon, hogy gondolkodás nélkül visszaváltozott emberré, teljesen megfeledkezve arról a lényeges apróságról, hogy ilyenkor általában teljesen pucér.

– Hogyan? – kérdezte kásás hangon.

– Farkas szagot éreztem, és minden logika ellenére biztos voltam benne, csak te lehetsz az – azzal fordult volna a férfi felé, de ő villámgyorsan felmérve a helyzetet közvetlenül mögé lépett és megragadva a vállát megállásra kényszerítette.

Alek úgy érezte, hogy ott, ahol érintkeznek, szikrák pattognak az elektromos túltöltöttségtől.

– Ne mozdulj! Esetleg csak akkor, ha nagyon vágysz egy teljesen meztelen férfit látványára.

A lány erre először összerezzent, majd megmerevedett a kezei alatt.

– Öltözz fel! – utasította fennhéjázó hangon.

– Ugyan mibe, malena*? Ez nem egy előre megbeszélt találkozó, és különben is, futni farkasként szeretek.

– Akkor menj el!

Alek kezdett kissé bosszús lenni. Senki ne utasítgassa őt semmire, még ha vámpírhercegnő az illető, akkor sem. Sőt, főleg akkor nem.

Tehetetlenségében a fogait csikorgatta, de hiába, bántani őt most sem volt képes, így inkább felhúzta maga mellé és hozzásimult a hátához. Még a több rétegnyi ruha alatt is érezte Amelia testének finom vibrálását. Ráadásul a sajátja minden igyekezete ellenére szintén reagált a lány közelségére. Az összes bevillanó, logikusnak tűnő lehetőség közülő kétségtelenül a legelérhetetlenebb megoldást választotta. Hozzáért a vérszívóhoz. Nem tehetett róla, vonzotta a nő, vágyott rá.

– Az életeddel játszol pióca...– mormogta neki, próbálva fenntartani az ellenségesség látszatát, nem nagy sikerrel, mert közben az arcát a selymes hajzuhatagba temette.

– Mit akarsz tőlem Aleks?

A farkas ettől az egyszerű kérdéstől, ha lehet, még indulatosabb lett, ujjai erősebben szorultak Amelia vékony karjaira.

– Nem tudom, bassza meg! Fogalmam sincs róla, miért kísértesz minden pillanatban.

Közben megpördítette a lányt, a mellkasához szorította és birtokba vette a kínálkozó, puha ajkakat. Az igazat megvallva, erre vágyott, amióta megérezte a nő különleges illatát. Sőt, többre. Ezért is volt annyira dühös, legfőképp saját magára. Akarta a piócát, talán már azóta az első, röpke csók óta, amit évekkel ezelőtt váltottak, és ez az érzés homlokegyenest ellentétben állt azzal, amit a neveléséből kifolyólag éreznie kellett volna.

Végül összekapargatta önuralmának még meglévő morzsáit, és eltolta őt magától. Igaz, nem teljesen, éppen csak annyira, hogy az arcába tudjon nézni, de a lány szoknyája még takarja valamelyest meztelenségét.

Amelia szemei csukva voltak, arcán, ami a hold ezüstös fényében fürdött, elvarázsolt kifejezés. Lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Alek nem is tudott elszakadni a látványtól még percekig. Aztán megemberelte magát, és megszólalt, bár olyat mondott, amin maga is meglepődött. Mintha nem is önmaga lett volna.

– Holnap várni foglak. Ugyanitt, ugyanekkor – majd gyors csókot nyomott Amelia rózsás ajkaira és eliramodott, útközben váltva alakot.

Randitkért egy vámpírtól… Elment az esze! Ettől függetlenül tudta, hogy holnap is jön majd, a lány pedig várni fogja. A halkan elsuttogott, gyengécske ellenkezéssel, amit a vérszívó kissé megkésve produkált, egyáltalán nem foglalkozott...

Alek csak nagy erőfeszítések árán tudott kiszakadni az emlékei szorításából. Lassan jutottak el a tudatához Amelia szavai.

– Föld hívja Aleket! Alek, jelentkezz!

A férfi értetlenül bámult a lányra. Mi van? Milyen Föld hívja?

A lány már az arckifejezéséből látta, hogy egyáltalán nem értékeli a humorát, így lemondó sóhaj kíséretében kezdte a magyarázatot:

– Már másodszor cseng végig a telefonod...

Alek egy kézzel kezdett kotorászni a készülék után, miközben az rendületlenül szólt. Mikor végre ráakadt, morogva nyitotta ki, de ezzel sajnos a csengés nem maradt abba. Pedig esküdni mert volna, hogy Nick így fogadta a hívást rajta.

Úgy döntött a felgyülemlett feszültségét a kezében szorongatott telefonon fogja kissé levezetni, mert az nem akart a megszokott módon működni. Durván nyomogatni kezdte a gombokat, de semmi. Már–már ott tartott, hogy visszadobja a tárolóba, vagy egyszerűen az ablakon keresztül szabadul meg tőle, mikor Amelia halkan megjegyezte.

– Lehet, hogy automatikusan rácsatlakozik az autó számítógépes rendszerére és úgy csak kihangosítóval használható, a közlekedési szabályzat szerint. Talán a középkonzol egyik gombjával sikeresebb lennél...

Most, hogy a lány mondta,Alek is felfigyelt rá, hogy a zene már nem szól, csak a csörgés tölti be a zárt utasteret.

– Akkor vedd fel te!

A lány szólásra nyitotta a száját, de végül visszatartotta a mondandóját és gondolkodás nélkül megnyomta a megfelelő gombot, amivel megszakították végre a kitartó csilingelést.

– Na végre haver, már kezdtem unni a dolgot!

A felcsendülő laza férfihangból a farkas rögtön leszűrte, hogy a számára enyhén szokatlan stílus ellenére IanMacDermit ugyanaz a nemtörődöm, élvhajhász fickó maradt, aki mindig is volt.

* dragi– drágám, malena – kicsi, kicsim