Gréta engedélyével (mivel az első olvasás joga őt illette volna meg, de mostanság nem fog odajutni, hogy megtehesse) íme a történet kibővített változata. Érdemes a már ismert részt is újraolvasni, mert vannak benne változtatások. Nem sok, de akad! :D Jó olvasást nektek! S.
A Kiválasztott
Harsányan követelőző babasírás töltötte be a meleg, nappali
fényárban úszó kórtermet. Szinte szemet bántó volt a világosság, ahogy
visszaverődött a csupa fehér falakról, bútorokról, ágyneműről.
Két szemlátomást boldog – és semmi mással nem törődő – ember
hajolt egy aprócska, vörösen izzó hajú csecsemő fölé, akinek arcszíne is egyre
jobban kezdett a hajával megegyezővé válni. Éhes volt és azonnal óhajtotta
csillapítani az ezzel járó kínt.
Majd, ahogy megérezte anyja lecsupaszított bőrének illatát rögtőn
abbahagyta a bömbölést és szájtátva fordult az életet adó melegség felé. Szinte
arcára volt írva, hogy Adjad már! És, mikor végre ajkai közé kaparintotta
a bimbót mohó szívásba kezdett. Pillanatokkal később teljesen lenyugodva,
Álomország határán, édesdeden táplálkozott.
Anyja elbűvölve, mosollyal az arcán figyelte, majd férje felé
fordult.
– Hát, nem aranyos, drágám?
Az apa olvadozva, csillogó szemekkel hajolt még közelebb.
– Tökéletes! Mint a mamája… – nyomott csókot párja homlokára, majd
egy pillekönnyű puszit a babáéra, aki nyöszörögve tiltakozott, mert megzavarni
merészelték egy ilyen fontos tevékenység közben.
Az asszony halványan elpirult, ajkait visszafogott nevetés hangja
hagyta el, tekintetéből sütött az őszinte szeretet.
– A határozottságát viszont a papájától örökölte! – válaszolta
büszkén.
Az idillt két, számukra láthatatlan lény figyelte a szoba
távolabbi sarkából. Szőke hajuk aranylott, páncéljuk szikrázott, angyalszárnyuk
fényes keretbe vonta alakjukat.
– Ez most komoly, Főnök? Ez a kis nyávogó macska lenne a
Kiválasztottam? – kérdezte az egyik a másiktól hitetlenkedő hangon, morcos
ábrázattal. Évezredek óta várt már, hogy végre megszülessen a párja, de mindig
is egy angyalra számított. Hisz a Seregek egyik fővezére volt, nem sokan álltak
rangban felette, leszámítva az Urat és az arkokat – akik közé az éppen mellette
álldogáló Gabriel is tartozott –, és mindenféleképp hozzá méltó Kiválasztottat
érdemelt volna. Más, egyszerű angyalok kaphattak embertársat, de hogy ő is?!…
Ráadásul még egy ilyen… Egy ilyen… vörös hajú békával verték meg!
– Nincs reklamáció Thron, ő a tiéd. És, amint készen áll a
Befogadásra, társaddá teszed! – mondta határozottan, parancsolóan Gabriel. –
Vagy örökre cölibátusra kárhoztatsz…
Persze, mintha már nem lennék arra ítélve – gondolta magában Thron gúnyosan. Abban a pillanatban, hogy a
baba a világra jött ő elvesztette a potenciáját és nem is nyerheti vissza, míg
nem jön el az idő, hogy a lány képes legyen elfogadni őt. Összeráncolt
szemöldökkel, indulattól merev mozdulattal teleportálta el magát a kórteremből,
faképnél hagyva még a felettesét is.
A neheze még hátra volt. Meg kellett magyarázni Delilah-nak –
akivel az utóbbi időben szórakozott, és aki kezdett túlságosan is ragaszkodni
hozzá –, hogy a dolgok megváltoztak és meg kell szakítaniuk a kapcsolatukat…
Mindezt egy követelőző bőgőmasina miatt…
Hurrá!
1.
– Holly Willcox ezennel, kétséget kizáróan ki merem jelenteni,
hogy te lennél a TLC-s divatszakértők, Stacy és Clinton* leghorrorisztikusabb
rémálma – mondta a vele szemben álldogáló szőke lány, akit mindeddig a legjobb
barátnőjének tartott.
Csalódottan, nagyot fújtatva fordult vissza a próbafülkébe. Pedig,
amíg el nem húzta a függönyt, azt hitte ezúttal jól választott. Hiába,
fikarcnyi tehetsége sem volt a divathoz.
Újra belenézve a hatalmas tükörbe, ami a fülke egyik falát
borította, be kellett látnia Nikának igaza van. Az estélyi felső része úgy
nézett ki, mint valami habos, fodros, sokszínű anyagkupac, míg a szoknyarészt
kimondottan nagymamásra szabták, amolyan térd alá érős, semmitmondó vonalúra.
Ráadásul még színben is teljesen elütött. Hogy a jó égbe nem látta ezt meg
két pillanattal korábban!? Mintha valaki játszadozna vele és az elméjével...
A lábára már rá sem mert nézni. Ki tudja miféle borzadályba bújt
bele. Ami viszont teljesen biztos volt még így látatlanban is, hogy a cipő –
akár csúnya, akár szép – kegyetlenül kényelmetlen.
Elszontyolodva kezdett vetkőzni, magában szidva az egész
ruhaipart, meg hogy neki ilyesmivel kell kínlódnia, mikor az egyetem történelem
tanszékének laboratóriumában – ahol, ha lehetősége nyílt volna rá, képes lett
volna éjjel-nappal dolgozni – számtalan ennél fontosabb dologgal is
foglalkozhatna.
Ott volt például az a több száz éves pergamen, hieroglifszerű – de
eddig ismeretlen – írással, aminek a pontos kormeghatározása folyt éppen, vagy
a tanulmánya a démonok, más néven a bukott angyalok kultuszáról a mai
társadalomban.
Ez már a második a témát boncolgató írása volt. Valamiért megfogta
a dolog, főleg a pergamen kézhezvétele óta. Fogalma sem volt miért, de úgy
érezte az ősi írásnak igenis köze van az angyalokhoz, bár nem merte nagydobra
verni egyelőre az elméletét. Majd, ha sikerül egyértelmű bizonyítékot
szereznie, vagyis ha lefordítja végre a szövegezést...
Ez mind-mind annyival fontosabb elfoglaltság lett volna, de neki
most mégis a ruhavásárlással – amit egyébként szívből utált – kell múlatnia a
drága időt. Nos, ha nem lenne névre szóló meghívója a városi múzeum
jótékonysági báljára, és az egyetem dékánja nem adta volna nyomatékosan a
tudtára, hogy elvárja a jelenlétét – mivel a lelet, vagyis a pergamen az ő
megbízásukból került az egyetem laborjába –, biztos nem csinálná...
Ruhaügyben néha még arra is rávetemedett, hogy internetes
katalógusokból, web áruházakból rendelt valami göncöt magának. Hát, az esetek
nagy hányadában jobban járt volna, ha inkább be sem kapcsolja a gépet, olyan
ruhakölteményeket sikerül összeválogatnia. Tulajdonképpen, sokszor még önmagát
is megijesztette a saját ízlésficamával.
Közben végzett az öltözködéssel és kilépni készült a fülkéből,
mikor Nika hirtelen elrántotta a függönyt és izgatottan csillogó szemekkel
nyomott valamit az orra alá.
– A tökéletes ruha! – jelentette ki túláradó hévvel, még
azon sem zavartatva magát, hogy ezzel Hollyból egy csöppnyi lelkesedést sem
tudott kicsikarni.
– Fáradt vagyok, Veronika! Menjünk inkább, igyunk meg valahol egy
kávét. Hamarosan elkezd lüktetni a fejem, ha nem jutok némi koffeinhez – tért
ki a hadonászó lány elől.
– Holly! Ne gondold, hogy megúszod ennyivel. Ma igenis ruhát
fogunk venni neked. Sőt a fodrászomhoz is kértem a számodra időpontot. Itt az
ideje némi ráncfelvarrásnak – jött az eltökélt válasz a háta mögül.
Isten az égben! Ugyan mivel
érdemeltem ki ezt a büntetést? – zsörtölődött a lány magában, aztán
megpördült, kikapta barátnője kezéből a már ránézésre is igencsak rövid és
méregdrága anyagot, majd duzzogva visszavonult a próbafülkébe. Ha a kis
helyiségen a függöny helyett ajtó lett volna, valószínűleg azt is bevágja maga
után.
*a Travel and Living Channel-en futó, divattanácsadó műsor, Mit ne
vegyél fel címmel
***
Thron tisztában volt vele, hogy nem éppen fair, amit a lánnyal
művel, főleg, hogy Hollynak még sejtése sincs az összetartozásukról, de
képtelen volt ellenállni a kísértésnek. Egyre csak sugalmazta neki a
rosszabbnál rosszabb divattippeket, nehogy véletlenül akár csak egy potenciális
hímpéldánynak megtetsszen a kelleténél komolyabban. Majd, ha megtörténik a
Befogadás, a Kiválasztott az Ő örömére öltözködhet kihívóbban, addig meg
ne csorgassa rá senki emberfia a nyálát! Kizárólag magának akarta az élvezetet,
hogy a lány szépségében gyönyörködhessen.
Ugyan nem állíthatta, hogy jól esett neki, mikor a Kiválasztott
megpróbálkozott a szárnybontogatással és elcsattant néhány csók, meg ott volt
az az eset a kitartó szomszéd fiúval is, akivel a lány végül járt egy ideig, de
lenyelte a keserű pirulát. Inkább félre nézett ilyenkor és azzal
vigasztalódott, hogy ha eljön az ideje, mégis az ő társa lesz, nem másé.
Éppen e célból már át is alakította palotájának egyik termét, hogy
tárolni tudja mindazokat a ruhaneműket, amiket Hollynak gyűjtött össze azokra
az időkre. Kedvencei a fehérneműk voltak, azok közül is a minél kevesebbet
elfedők…
Abbéli igyekezetében viszont, hogy rossz irányba terelje a lányt,
teljesen figyelmen kívül hagyta a barátnőjét, aminek meg is lett a jutalma,
mert mire észbe kapott a szemfüles nőszemély megvetetett Hollyval egy igencsak
szexi kisestélyit és már rángatta is be egy fodrász szalonba. Már azon volt,
hogy jól megkavarja a fodrásznőt, hogy az elrontsa a frizurát, mikor a hívás
érkezett.
– Thron!
A férfi igyekezett nem tudomásul venni a dolgot és a célra
koncentrálni, de a Főnök nem tágított.
– Thron! – jött a telepatikus felszólítás még határozottabban.
– Muszáj, Parancsnok? – kérdezett vissza reménykedve.
– Azonnal!
Jól van, na – fújt egyet
magában, aztán egy utolsó pillantást vetett a párjára és el teleportálta magát
Gabriel irodájába. Ott rögtön magához ragadta a szót, mivel köztudott, hogy a
támadás a legjobb védekezés, és mert a Főnök nem nézte jó szemmel, ha Hollyt
irányítgatta.
– Éppen elfoglalt voltam!
Sajnos Gabriel nem volt jelenleg vicces kedvében. Arca szigorú
grimaszba meredt, homlokát gondterhelt ráncok barázdálták, szemében
kérlelhetetlenség tükröződött.
– Thron, per pillanat nincs időnk a kis játszadozásaidra. Olyan
információ birtokába kerültem, mi szerint a bukottak újabb, az eddigieknél
intenzívebb támadásra készülnek.
– Ugyan Parancsnok, a
kerítés sziklaszilárd, a Seregek pedig könnyűszerrel levadásznak bárkit, aki
betolakodni merészel – legyintett az angyal és szinte már felnevetett. Balgaság
még a feltételezés is, hogy sikerrel járhatna bármiféle kósza ostrom.
Még, hogy ilyen semmiségért iderángatni őt – morgolódott a következő pillanatban magában. Gondolatai akaratlanul
is visszatértek a lányhoz, és azon kezdett morfondírozni milyen szükséges
lépéseket kell tennie, hogy a Kiválasztott mégse azt a sokat mutató darabot
vegye fel a jótékonysági bálra, mikor az arkangyal ökle nagyot csattant az
íróasztal lapján, ami mögött ült.
– Ez nem vicc! Biztos forrásból tudom, hogy Diablonak – a bukottak
vezérének – hamarosan a kezébe kerülhet egy Bebocsájtó okiratra. Ha időközben
már meg nem történt a dolog… Bármikor besétálhat a Főkapun, és az Őrzőknek
nincs jogukban megállítani.
Thron meghökkent a hír hallatán. Bebocsájtó okirat?!
Innentől teljesen komolyra váltott, és erősen az előtte álló
feladatra koncentrált, mert abban biztos volt, hogy ő az, aki ezt a problémát
megoldja. Meg kell, hogy oldja!
– Értem! Rögtön összeszedem a csapatot egy hajtóvadászatra. Egy
szemvillanás alatt elintézzük a dolgot – jelentette ki eltökélten.
– Lassan a testtel – szólt utána Gabriel, mert az angyal már
távozni készült. – Van még itt valami, amit tudnod kell.
Az gyanakodva fordult a felettese felé, és összeráncolt
szemöldökkel várta a katasztrófát. Valahogy érezte, hogy a következőkben
elhangzó szavak nagyon nem fognak neki tetszeni.
– Úgy fest, hogy a Pergamen, amire a Bebocsájtó okiratot
felvitték, a Kalifornia egyetem történelmi laborjában van, és… – Thron torka
összeszorult. Holly! – valószínűleg a jövendő társad az egyetlen, akin
keresztül Diablo hozzájuthat.
Uram, Atyám! A Kiválasztottja
óriási veszélyben van, és még mindig nem léptek Kötelékbe.
***
Kényelmetlenül feszengett az új ruhájában, a cipője törte a lábát
és vagy fél tonna hajlakkot fújtak a hajára. Mindez mellé Holly egyszerűen nem
tudta felismerni önmagát az üvegajtó visszatükröződésében, miközben arra várt,
hogy bebocsátasson a terembe, ahol az estélyt tartották. Annyi vendég akadt,
hogy jóformán csak araszolgattak előre, így adódott lehetősége rábámulni minden
létező felületre, ami kicsit is mutatott valamit a sziluettjéből, mégsem volt
képes megszokni a látványt. Sehogy sem ő volt az a nő, aki visszanézett
rá.
A legfurábbnak mégsem ezt tartotta – bár csak kis híján –, hanem
ahogy az emberek rápillantottak, főleg a férfiak. Éhes, vággyal teli szemekkel.
Ez merőben új és már-már rémisztő volt a számára.
Némi támogatásért szorosan belekarolt Nikába. Mivel a meghívó neki
és a partnerének szólt azonnal lecsapott a lehetőségre és elrángatta őt is
magával. Nem mert egyedül bemerészkedni a hiénák közé. Legszívesebben
visszamenekült volna a pergamen mellé, jól elrejtőzve a több számmal nagyobb
köpeny meg a szemüveg mögé. Különben is, olyan közel járt már a szöveg
megfejtéséhez. Csak egy aprócska jel, szikra, felismerés vagy valami ilyesmi
hiányzott…
– Miss Willcox? – szólította le a semmiből hirtelen ott teremve
egy magas, fekete hajú férfi igéző szemekkel, amikbe aranyfényű tűz lobogását
vélte felfedezni. Nagyon jóképű alak volt – Nika oldalba is bökte, hogy ne
bámulja annyira feltűnően, hanem válaszoljon –, mégis körül lengte valami
sötét. Valami, ami ellenállást váltott ki a bensőjében.
– Igen! Miben segíthetek? – válaszolt enyhén összehúzott
szemöldökkel.
A pasas elhúzta a száját, amolyan ördögien csábos mosolyra, amitől
Hollynak hol melege lett, hol kirázta a hideg.
– A nevem Diablo Caído és nagy érdeklődéssel figyelem a
munkásságát egy ideje. Magam is a történelem rajongója vagyok. Legutóbbi
publikálása az angyalok és bukottak viszonyáról az elmúlt korok folyamát igencsak
felcsigázott. Volna kedve meginni velem egy italt és elbeszélgetni a témáról?
Diablo Caído?! – pislogott nagyokat
Holly meglepetésében. Volt némi spanyol nyelvtudása és rögtön felfigyelt az
érdekes névre. A Diablo nem volt annyira ismeretlen, bár az emberek jobbára az
ördög egyik megnevezéseként használták, míg a Caído... Hát, szabad fordításban
bukottat jelentett. Nos, nem mindennapi választás, az szent. Viszont, volt
annyira jól nevelt, hogy ezt inkább nem tette szóvá.
Vacillált még pár másodpercig, mivel egy bátortalan hang belül azt
sugallta, nem kellene szóba állnia a férfival, de végül barátnője kitartó
bökdösése megtette a hatását.
– Hát persze… – válaszolta némi bizonytalansággal a hangjában.
Ahogy újdonsült ismerőse belekarolt, hogy bevezesse a bálterembe
és elkormányozza annak másik végében lévő bár felé a lányt perzselő, égető
érzés kerítette hatalmába. Veszély! – lüktetett az elméjében a szó, de
valamiért mégsem tudott szabadulni, így ellenkezés nélkül követte Diablot.
***
Annyira egyszerű lett volna, ha csak simán előránthatja a kardját
és lekaszabolhatja a kurafi fejét. Persze nem tehette, így Thron kénytelen volt
fogcsikorgatva szemlélni, ahogy a bukott ölelgeti az igen csak dögös
Kiválasztottját. A nőn egyértelműen jó munkát végzett a fodrász és minden
bizonnyal a kozmetikus is – Nika ruhaválasztásáról nem beszélve – ezt el
kellett ismernie. Ha képes lett volna rá, most biztos megkívánja őt.
Hogy tetézze a gyötrelmeit, a mocsok Pokollakó még kárörvendőn rá
is kacsintott a lány válla felett, hisz ők nagyon is jól látták egymást. A
legfájóbb az egészben az volt, hogy a bukott is tudta, nem emelhet rá kezet,
míg ártatlan, mit sem sejtő emberek között vannak.
Csak távolodjon el Hollytól valamennyire, azért ő majd
megpiszkálgatja egy kicsit Diablo irháját a kardja hegyével! Amolyan
figyelmeztetésképp…
Sajnos, nem volt ilyen szerencséje. Az ördögfajzat nem tágított,
míg mindent ki nem szedett a lányból, amit tudni akart, az angyal pedig
tehetetlenül tűrni volt kénytelen. Méghozzá igencsak messziről, mert akárhányszor
közelíteni próbált a gazember kezében felizzott a pokol tüze, és azzal
fenyegette megsebzi Hollyt. Néma csatájukból természetesen sem a lány, sem
bármelyik másik ember nem vett észre semmit.
Thron kínjában – hisz nem tudott a dolog ellen tenni – elkezdte
végiggondolni a Gabriel által elmondottakat, meg amiket később ő is
összegyűjtött.
Az kétségtelen volt, hogy a papír a Bebocsájtó írással létezett.
Maga Szent Péter állította ki annak idején Jézus számára, de végül nem került
sor a felhasználásra, a Pergamen pedig elveszett. Senki nem is idegeskedett a
hiánya miatt, jóformán meg is feledkeztek róla, hisz több mint kétezer éve nem
látták. Mindaddig, míg pár héttel korábban elő nem bukkant egy andalúziai
romkolostor feltárása közben, és Holly kezébe nem helyezték.
A nagy kérdés még csak az volt, Diablo egyáltalán hogyan szerzett
róla tudomást?! Még az angyalok nagy többsége sem ismerte a történteket. Volt
egy olyan rossz érzése, hogy árulóvá vált valaki a Mennyekben. De vajon ki? És
miért?
Kétségei közül az rángatta vissza, hogy Holly szó szerint
keresztülsuhant rajta. A pokolbéli szándékosan úgy irányította a lányt, hogy ez
megtörténjen és bizonyítsa fölényét, mivel ezzel tulajdonképpen megszegetett
vele egy törvényt. Nem érhetett hozzá a Kiválasztotthoz, míg az nem válik
befogadóvá, és mellesleg leírhatatlanul fájdalmas volt a dolog.
Elektromos szikrák pattogtak, ahogy összeértek. Thronnak a
hirtelen keletkezett feszültségtől úgy tetszett nyomban elporlad. Hogy ebből
mekkora balhé lesz odafönn… Mindeközben vibráló köddé válva kellett
bámulnia a távozó pár után.
Valami nem stimmelt, azon felül persze, hogy az ő Hollyja egy
bukott angyal oldalán libbent el éppen. Valami... valami... De mi?
Homlokráncolva álldogált még ott egy pár pillanatig, a semmibe
révedve, kizárva a külvilágot, mikor belé hasított a felismerés. Annyi éven át
áhítozott a dolog után, erre most nem veszi észre a nyilvánvalót. A lány aurája
halvány ragyogásba kezdett, mikor távoztak. A Kiválasztott ezennel készen állt
a Befogadásra.
2.
Vakító fényesség hasított bele váratlanul az aprócska nappali
sötétjébe. Holly hunyorogva tornázta magát ülő helyzetbe a kanapén. Mikor hazaérkezett
a bálról teljesen kiszipolyozottnak érezte magát, így belebújt egy kényelmes
pólóba, meg egy elnyűtt farmerba, hogy lazítson kicsit, még mielőtt felkel a
nap. Nem látta értelmét a lefekvésnek. Nos, a teste minden bizonnyal úgy
döntött mégis szüksége lenne némi pihentető álomra.
– A csudába! – morgolódott magában. Persze megint a tv előtt, a
kanapén ájult be. Ez egy olyan rossz szokása volt, amitől sehogy sem tudott
szabadulni.
Türelmetlen mozdulattal söpörte ki arcából rakoncátlan, hosszú
tincseit, hogy végre lásson is valamit. A látványtól viszont még pislogni is
elfelejtett. Majd reflexszerűen megdörgölte a szemeit, kétszer is. A látomás
azonban így sem tűnt el, amikor pedig meg is szólalt, Holly már-már önkívületbe
esett.
– Kiválasztott! Eljöttem érted, gyere!
Hangja mély és érzéki, bűnre csábító.
Utolsó próbálkozásként a lány suttyomban megcsípte magát. Éles
fájdalom cikázott végig az alkarján, de semmi egyéb nem történt. Nem álmodott.
Egy félmeztelen, aranyszőke férfi lebegett finoman a nappalija
közepén, amolyan nyalogatni való, kidolgozott testtel, hófehér tollú
szárnyakkal és aranyos ragyogásban. Még az a kopott farmer, ami rajta volt, sem
bízott sok mindent a fantáziára, szinte második bőrként simult hosszú lábaira.
Ezen felül csak egy lazán a derekára erősített kard, egy hosszú
aranyláncon lógó medál és egy felkarperec ékesítette bronzbarna bőrű, remekbe
szabott lényét. És ez az álom pasi most egyik izmoktól dagadó karját hívogatóan,
mégis valahogy ellentmondást nem tűrően felé nyújtotta, ettől pedig Holly
kínjában csak nyelni tudott.
A kísértés óriási volt. Mintha a teste olvadozó fémmé vált volna,
ami képtelen ellenállni a férfi mágneses vonzásának. És ez az érzés egyre
erőteljesebben tört elő. Kalandvágyó énje sikongatott az élvezettől, azt követelte
kitartóan, hogy vesse bele magát az ismeretlenbe. A racionális énje viszont
hevesen tiltakozott és képtelen volt elfogadni a képet, amit a szemei
közvetítettek az agya felé.
Egy angyal lebeg a nappalijában... Hisztérikus nevethetnékje
támadt.
Egy félmeztelen angyal lebeg a nappalijában... Egy csupasz,
szárnyas félisten, aki szemmel láthatóan türelmetlenül várja, hogy teljesüljön
az akarata...
Ez őrültség! Csak hallucinálok. Túlságosan fáradt vagyok! – győzködte magát.
Mire vársz még? Téged akar. Vesd bele magad az élvezetekbe. Ez a kisördög volt, ott valahol mélyen, legbelül.
Azt hiszem, megőrültem... –
próbált ismét a józan esze felülkerekedni. Vagy tudathasadás?
Ugyan mit akarhatna egy magafajta semmitmondó nőtől egy angyal,
akinek ilyen észveszejtően szexi adottságai vannak?
Soha nem tartotta magát egy feltűnő jelenségnek. Százhatvanöt
centiméteres magasságával nem volt sem igazán magas, sem túl alacsony. Az arca
ovális, az orra egyenes. A szája sem elég telt ahhoz, hogy csókolnivalónak titulálja
bárki is. Az alakjáról nem is beszélve. Fiús testalkatúnak túlzottan dúskeblű
és kerekcsípőjű, míg szex istennőnek meg túlságosan lapos és széles volt. Ezt
csak koronázta a veleszületett ízlésficam. Summa summarum, egyszerűen átlagos
vagy még az sem.
Összerezzent mikor rájött, hogy eddig azon törte a fejét, miért is
nem felelne meg egy szexi angyal számára.
Most már tuti, hogy megőrült...
Egyébként is hiába való ilyesmin agyalni, hisz az angyalok csak a
mesékben és mondákban léteznek... Ettől függetlenül csak ült ott meredten és
kikerekedett szemekkel bámulta Őt.
Ha már ilyen nyuszi, hogy nem mer mozdulni, és úgyis gumiszobában
végzi, legalább az utolsó tiszta emléke egy érzéki, gyönyörű, álomkép legyen...
***
Thron hideg tekintettel mérte végig, tetőtől-talpig a
Kiválasztottat. Mint a kupec, aki felméri vásárlás előtt a portékát. Csak neki
a kupeccal ellentétben nem volt lehetősége alkudozásra. Vagy megszerzi a nőt,
vagy az örökkévalóságig magányos marad, ugye…
Eredetileg azért jött, hogy a védelmébe vegye a lányt, de amint
meglátta józan esze egyszerűen kikapcsolt. Csak arra tudott gondolni, hogy
végre megkaphatja őt. Még a pallosként felettük lebegő veszély sem tudta
kibillenteni ebből az állapotból.
Holly jellegzetes, lángoló vörös sörénye alól, vadítóan zöld
szemeivel pislogott fel rá döbbenten. Testének kellemesen domborodó tájait még
a több számmal nagyobb, gyűrött és nem mellékesen ocsmánybarna póló, na meg a
szakadásig kopott farmer sem rejtette el igazán.
Majd, ha hazatérnek felöltözteti végre rendesen... – döntötte el
magában. Fekete csipke melltartó és hozzá illő vékony pántos tanga? A
gondolattól lenn délen, évezredeknek tűnő idő óta először, mocorogni kezdett
valaki. Ettől ördögien huncut mosoly ült ki az arcára... Mit mosoly, egyenesen vigyor.
Bár, ha jobban belegondol, túl sokáig azt sem szándékozik rajta
hagyni. Éljen a naturalizmus! Ennyi év cölibátus után, amíg arra várt,
hogy a Kiválasztott végre elérje a Befogadás korát, igazán megérdemel egy-két
napnyi felhőtlen kufircolást... Vagy legyen inkább egy-két hét?... Egy hónap?
Attól a perctől kezdve, hogy Holly megszületett – és az addig
szabad szexuális élete egy szemvillanás alatt lezárult, hogy kezdetét vegye a
felkészülés a közös örökkévalóságra – erre áhítozott. Na jó, talán nem az első
perctől, de amint jobban megismerte őt már így érzett. Sajnos, addig viszont
totális impotencia volt az osztályrésze… Abszolút szívás…
Thron egyébként még mázlistának is mondhatta magát, hogy csupán
huszonhat évig kellett várnia. Egyes angyalok örök cölibátusra lettek
kárhoztatva, mivel a számukra rendeltetett emberi lény nem érte meg a Befogadást
– azt a pillanatot, mikor a Kiválasztott képes meglátni, megérinteni és
elfogadni egy angyalt, ha szerencsétlenségükre nem fajtabeli jutott a részükre
– vagy később, akár harminc, negyven, esetleg ötven év után jutottak arra a
szintre, hogy méltó társává válhassanak egy Mennylakónak. Na, de ez most már
lényegtelen, a nő az övé. Azt csinál vele, amit akar, és akkor, amikor akarja.
Türelmetlen mozdulattal intett felé, hogy mozduljon végre. Jobb
dolga is akad, mint várakozni. De az láthatóan annyira megfeledkezett magáról,
hogy egyáltalán nem vette figyelembe.
Ez új volt, és merőben szokatlan. Eddig még egyetlen egyszer sem
hagyta így figyelmen kívül az utasítását... Gyanakvóan húzta össze a
szemöldökét. Mi lehet a baj?
A testéből áradó angyali
vonzásnak nem sokan tudtak ellenállni, főleg ő nem. Egy ilyen fejlemény most
igazából csak szükségtelen nyűggel járt. Megeshet, hogy nem fog olyan simán
menni a Kötelékbe lépés, mint tervezte?!
– Asszony! – mordult hát rá ismét
kissé erőteljesebben. – Mozdulj!
És a lány mozdult is. Csak nem jó
irányba...
***
Holly nem tudta meghatározni a
pillanatot, mikor múlt el a zsibbadt merevség és váltotta fel a pánikszerű
szökési kényszer, de abban a szent másodpercben felpattant, hogy menekülőre
fogja a dolgot. Igazán nem rajta múlott tervének sikertelensége.
Még az ajtót is résnyire
kinyitnia már, mikor egy forró és kemény férfitest vetődött a hátának, hogy nekipréselje
a keményfa nyílászárónak. Képtelen volt akár megmozdulni is a satuszerű
csapdában. Aztán, mint valami meleg takaró, vagy sátor, puha tollak ölelték
körül, az egymásnak feszülő testüket.
Felfokozott idegállapotában az
angyal minden egyes tökéletesre formált porcikáját érzékelte. Az öle azon
nyomban reagált. Elnehezült, nedvesség öntötte el. Mellei megfeszültek, bimbói
megmerevedtek. A teste egyértelműen árulóvá vált, teljesen figyelmen kívül
hagyva az agya ellenkezésre adott utasításait. Készen állt rá bármi is fog
történni az elkövetkezőkben.
– Ne félj tőlem, Holly! –
hallotta meg a lágy, megnyugtató suttogást. – Nem foglak bántani. Soha!
Forró lehelete a nyakszirtjét
csiklandozta. Szinte már érezni vélte ajkainak érintését a bőrén.
Ami a leghihetetlenebb az
egészben, hogy hitt neki. Nem volt benne semmi logika és mégis. Az izmai mintegy
varázsütésre elernyedtek, ennek következtében a szorítás is enyhült.
– Fordulj felém, kérlek! –
csendes, szelíd utasítás.
Nem látta értelmét a további
ellenkezésnek ebben a helyzetben. A férfi sokkal, de sokkal erősebb volt nála.
És ha akarja, már rég bántotta volna. Szorosan lezárt szemekkel és lehajtott
fejjel engedelmeskedett. Mintha azzal, hogy nem látja, semmisé tehetné az
egészet. Tudta, hogy értelmetlen, de… ilyen a struccpolitika.
***
Gyengéden a lehorgasztott áll alá
nyúlt és megemelte azt. Holly még mindig kitartóan csukva tartotta a szemeit.
Szegény kislány, sikerült jól ráijesztenie.
Pedig Isten látja lelkét nem így
akarta, de a türelmetlenségtől és az örömtől, hogy végre a társa készen áll,
átölelheti, és nem csak vágyakozik utána, teljesen elvette a józan ítélő
képességét. Mindent akart és azonnal, de sajnos tisztában volt vele, hogy
akármennyire is nehezére esik, azért muszáj lesz egy kicsit visszafognia magát.
Szórakozottan tanulmányozni
kezdte a finoman ívelt szemöldököt, a hosszú, sötét szempillákat, az apró, pici
szeplőket az orra hegyén. Egyre újabb és újabb csodálatos részletet fedezett
fel a Kiválasztotton.
Eredetileg nem ilyennek álmodta meg a várakozás ideje alatt – mikor még csak reménykedhetett abban, hogy egyszer
megszületik –, de tulajdonképpen elégedett
volt. Az elmúlt pár évben, míg láthatatlanul követte, egész megszokta a
gondolatot, hogy majd össze fognak tartozni. Biztos volt benne, ha most azt
mondaná az Úr, hogy mégis van választási lehetősége, akkor is mellette
voksolna.
– Kiválasztott! – szólt, de a
lány nem reagált.
Keményen vissza kellett tartania
a kitörni készülő vadállatot magában, ami nem volt hozzászokva, hogy nem
teljesül azonnal az akarata. Újra megpróbálta, most talán kicsit gyengédebben.
– Holly! Nézz rám! Attól még,
hogy úgy teszel, mintha nem hallanál, még itt maradok.
A lány vonakodva, mérlegelve a
lehetőségeit, végül kinyitotta a szemhéjait. Az élénkzöld, enyhén mandulavágású
szemek pillantása belefúródott a saját füstszürke íriszébe. Thron meglepődött.
Arra számított, hogy félénkséget, ijedséget vagy szelídséget fog kiolvasni azokból
a vadító lélektükrökből.
Mekkorát tévedett.
Bizonytalanság és eltökéltség
vívott élet-halál harcot ott, hogy végül a határozottság győzedelmeskedjen. A
Kiválasztottja eltökélten szabadulni akart.
Tényleg csak a meghökkenés
kiváltotta enyhe lemerevedés miatt történhetett meg, hogy Hollynak sikerült
meglendítenie a karját és az ökle milliméterekre húzott el az orra előtt,
mielőtt elkapta volna és a feje mellett szorosan a falnak szegezi a csuklóját.
Aztán lendült a másik is, de az is az előző sorsára jutott.
A lány érdekes módon ezek után
sem adta fel. A dac felizzott a szemeiben és most lábbal próbálkozott.
Kénytelen volt az ajtó kemény
fafelületének préselni.
Ezzel viszont volt egy kis gond.
A teste túlságosan kiéhezett már egy női test érintésére, szóval azonnal kőkeményen
reagált.
Sutba dobva az előbbi
elhatározását, hogy óvatosan, sőt gyengéden fogja a Kiválasztottat
megközelíteni, egyszerűen engedelmeskedett a belső ösztönnek és a telt,
meggypiros ajkaira vetette magát.
Holly megvonaglott a határozott
támadástól, de ezzel csak tüzelte már így is ezer fokon izzó testét. A zárt
ajkak, amik ellenálltak kitartó ostromának, talán, ha lehet még
tántoríthatatlanabbá tették. Oh, igen… Most már biztos nem lesz unalmas az
elkövetkező pár év.
Ekkor a lánynak, ki tudja már
hányadszor, ismét sikerült meglepnie. Pillanatok alatt mintha odaadóvá vált
volna és megnyitotta mézízű ajkai barlangját.
Thron abbéli örömében, hogy
megízlelheti nektárját nem törődött a figyelmeztető jelekkel. Előre nyomult a
nyelvével, hogy végre elvegye, ami jogos jussa, mikor éles fájdalom hasított a
kutakodó testrészébe.
Hitetlenkedve hőkölt hátra és
elengedte a lány csuklóit. A Kiválasztott megharapta. Megharapta!
Ilyesmiről nem szólt a fáma. Isten az égben, miféle társ jutott neki? Miért nem
figyelmeztették, hogy ilyesmi is megtörténhet? Egyáltalán történt már ilyen?
Holly azonnal kihasználta a
helyzetet és oldalt vetődött, majd kúszva próbált menekülni a lakás távolabbi
pontja felé.
Thron agyát elöntötte az indulat.
Szóval a kisasszony piszkosan szeret játszani. Meghazudtolva angyali voltát,
ördögi vigyor ült ki jóképű arcára. Akkor játszunk piszkosan.
Egy pillanat alatt beérte a lányt
és megragadta a bokáját. Holly riadt tekintettel fordult felé és tekergőzve
próbált szabadulni.
– Elég volt a kis játékokból,
Kiválasztott! Ideje hazatérni. – A hangja még
magának is durvának, reszelősnek és kérlelhetetlennek tűnt. Azzal mindketten
elillantak az aprócska lakásból, mintha soha nem is lettek volna ott.
***
Az egyik pillanatban még a lakása
stabil padlószőnyegén vergődött, a másikban pedig valami nagyon furcsa helyen
találta magát. Odakötözve egy kovácsoltvas keretes franciaágy fejtámlájához.
Megrángatta a köteléket, de az a fényes izé, amivel fogva tartották meg sem
mozdult. Körbejáratta a tekintetét a szobán. Vagy inkább lakosztályon – mert
olyan hatalmas volt – majd megállapodott az ajtófélfát támasztó angyalon. Arca
kifürkészhetetlen, szárnyai lazán a hátára simulva.
Nahát, nem is tiszta
fehérek a tollai! –
volt az első, beugró gondolata. Akadt ott ezüst, arany, halványkék és világosszürke
is, csak eddig a nagy fényességtől nem látszott.
A férfi végsőkig elszánt
tekintetétől megszeppenve megszólalt.
– Azt mondtad, nem fogsz bántani.
– Ha már úgy is megőrült, akár beszélhet is hozzá.
– Ohh, bántani azt tényleg nem
foglak... legalább is a szó fizikai értelmében – gyúlt ördögi fény az angyal
pillantásában.
Az angyalok nem a jó
oldalon harcolnak?
– Hol vagyok? És miért kötöztél
meg, ha nem akarsz bántani? És, honnan tudod a nevem?
– Ez lesz az új otthonod,
Kiválasztott. A harapós vadmacskákat kordában szokták tartani. A neved pedig...
Nos, azóta tudom, hogy megszülettél.
Holly zavarodottan nézett rá.
Miféle hallucinációkat gyárt az agya? Az igaz, hogy megharapta, de attól ő még
nagyon távol áll a vadmacska megnevezéstől. Különben is, megérdemelte, amiért
olyan erőszakos volt.
– Ki vagy te? Mire vagyok én
kiválasztva? Ez valami vicc, vagy elraboltak az ufók és kísérleti nyúl lesz belőlem?
– kezdett végérvényesen kiakadni.
– Sok a kérdés, asszony. Most
egyéb elintézni valónk akad.
– De...
–
Elég! – mordult rá a férfi, és hosszú léptekkel megindult az ágy felé. A
lánynak ekkor tűnt csak fel, hogy nem látszik az angyal lábfeje. Úgy nézett ki,
mintha kavargó, bokáig érő, pamacsos felhőben sétálna.
Ijedten húzta fel a lábait és
rátapadt háttal a fejtámlának. Ennél kiszolgáltatottabb helyzetbe már úgysem
kerülhetett volna.
Fel akarok ébredni!
Most! Ébresztőőőő! Sikította magában, de valahogy
abszurd módon mégis teljesen valóságosnak tetszett minden. A hatalmas ágy, a
faragott éjjeli szekrények, a nagy, kényelmesnek kinéző ülőgarnitúra a sima
üvegasztalka körül, a falakat beborító kárpitok. Még szobanövény is árválkodott
a sarokban. Ha nem „felhőben” sétikálna a pasas, és nem lennének szárnyai,
igazán igazinak lenne mondható.
Mikor odaért hozzá és kinyújtva a
karját, ujjait végighúzta az arcélén, Holly úgy rezzent össze, mint, akit
megütöttek. Pedig nem félt tőle – na jó, talán egy kicsit –, de minden
igyekezetével azon volt, hogy megacélozza önmagát. Igenis nem fog félni.
Eltökélten fúrta pillantását a férfiéba. Tudja csak meg, hogy Holly nem olyan
lány, aki könnyen feladja.
Mikor az ujjak ismét megindultak
az arca felé dühösen elrántotta előlük. Az angyal szemében felizzott az
indulat.
***
Hajszál választotta el tőle, hogy
pofon vágja őt, hátha attól észhez tér kicsit. Teljesen kiforgatja ez a lány
önmagából. Még soha életében nem ütött meg nőt indulatból. Máskülönben se
nagyon, esetleg edzés vagy harc közben – ami elkerülhetetlen volt – de az
angyal nők köztudottan elég szívósak voltak.
Megragadta a tarkóját és felhúzta
magához olyan közel, hogy ajkaikat egy hajszál választotta el egymástól. Lehet,
hogy nem így kellett volna közelítenie Hollyhoz, de már késő volt visszakozni.
– Hiába ellenkezel, Kiválasztott.
Nekem születtél. Nem menekülhetsz – suttogta a szájába.
A lány erre leköpte, miközben
rettegés és dac váltakozott tágra nyílt szemeiben. Nyála lecsorgott Thron állán,
végig a nyakán, míg a lány pillantása megbűvölve követte az útját.
– Ezt még megbánod.... – azzal
vadul a szájra szorította a sajátját. Sose gondolta volna, hogy ennyire fel fogja
izgatni társa konok ellenkezése. A nadrágja majd szétdurrant kőkemény
szerszámán.
Miközben egyik kezével erősen
helyben tartotta Holly rángatózó fejét, a másikkal megragadta az ocsmány pólót
és egy mozdulattal letépte kívánatos testéről. Ajkai elengedték a fogva
tartott, zárt ajkakat és szemével felfedezőútra indult a feltárulkozó,
csipkecsodába bújtatott halmokon.
A lány zihálni kezdett, mint aki
eddig visszatartotta a lélegzetét. Mellei ritmikusan hullámoztak.
Istenem, de étvágygerjesztő volt.
Thron visszatért ajkaihoz, de csak egy pillanatra, aztán lecsúsztatta a nyitott
száját az állára, onnan a torkára és még lejjebb. Közben persze a nyelve nedves
ösvényt húzott a hófehér bőrön. De ez nem volt elég. Mindenütt ízlelni akarta.
Elengedte a tarkóját és eloldozta
a feje fölött kikötözött kezeit. Elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy lebirkózzon
egy gyenge nőt. A kiszabadult öklök azonnal püfölni kezdték a mellkasát, de ő
szinte észre sem vette. Megragadta a lány csípőjét, lehúzta a fejtámláról és
teljes testsúlyával a pihe-puha párnák közé préselte, majd befészkelte magát a
lábai közé. Ez olyan volt, mintha egy végtelennek tűnő utazás után végre
hazatért volna. Tökéletesen illeszkedtek egymáshoz.
Miután megelégelte az ütlegelést
– mert Holly most a hátát vette célba – lefogta egy kézzel a lányét, a másikkal
megtámasztotta magát és élvezettel hajolt le a feszültségtől merev bimbókhoz.
Arányláncon lógó medálja Holly hasizmait ingerelte. A szájába vette az egyik
csúcsocskát és megszívta. Meglepett sikkantás volt a válasz.
Elmosolyodott. Mégis csak tud
hatni a Kiválasztottra. Nyelvével körülrajzolta a kemény bimbót, aztán a fogai
közé vette az akadállyá váló anyagot és egyszerűen leharapta róla, hogy
pillanatokkal később ismét támadásba lendüljön, teljesen birtokba véve az édes
húst. Egy idő után élvezettel tért át a másikra és azt is kényeztette.
Később nem tudta beazonosítani a
pillanatot, hogy mikor engedte el őt, és a lány mikor kezdte viszonozni az
érintését. Már csak arra eszmélt, hogy markolják és karmolják a vállát, a
Hollyból pedig sorozatos nyögdécselés és nyöszörgés tör elő.
***
Nyilvánvaló volt, hogy egyszerűen
megadta magát, de hiába, nem tudott tenni ellene. Mindig is a melle volt az
érzékeny pontja. Képes volt attól orgazmust elérni, ha csak ott simogatták. Az
angyal pedig igazán jól csinálta, amit csinált.
Közben ő is aktivizálta magát,
élvezettel szántotta végig körmeivel a férfi vállát és hátát. Mikor az újra
megszívta a mellbimbóját, erősen megragadta a szárnyak szélét. Az angyal
megrándult, aztán megborzongott, bőre mindenütt lúdbőrössé vált és erősen
nekinyomta magát az ölének. Szóval ez lenne az ő érzékeny pontja... Finoman
simogatni kezdte hát a selymesen puha tollakat.
– Holly…
Rekedtes suttogás. A férfi
lehelete csiklandozta nedvesen meredező bimbóját. Nyelve hegyével végigsiklott
a bársonyos halmokon és a köztük lévő völgyön keresztül megindult lefelé,
reszkető hasizmaira. Óóó, arra még nem volt felkészülve. Előbb ismét a szájában
akarta érezni az ízét, kárpótolni akarta az előző harapásért. Megragadta hát
csábítója fejét két oldalt és gyengéd erőszakkal felfelé kezdte húzni. Mikor
egy vonalba kerültek ajkaik, önkéntelenül is megnyalta a sajátját. Az angyal
pillantása megbűvölve tapadt rá.
– Talán bemutatkozhatnál végre,
ha már ilyen helyzetbe kerültünk… Hisz, te ismered az én nevem!
– Thron…
Nevének íze mézként olvadt szét a
nyelvén, ahogy egymásba gabalyodtak, és közelharcot vívtak az elsőbbségért.
Holly végigfuttatta ujjait Thron
oldalán, mikor pedig elért a férfi derekához beleütközött a bőrövre rögzített
kardhoz. Erre most talán nem lesz szükség – gondolta, azzal megkereste a
kapcsot és leoldotta a harci szerszámot. Az fojtott puffanás kíséretében a
padlón landolt. Thron összerezzent, de érezhetően nem tulajdonított a dolognak
jelentőséget. Zavartalanul folytatta felfedezőútját a lány szájában, kikutatva
annak minden apró, pici zugát és titkát.
Holly kezei becsusszantak
összetapadt ölük közé, megkereste a farmer gombját és megpróbálta megadásra
bírni. Sajnos túl kevés volt a hely egy ilyen manőverhez. Thron, hogy segítsen
neki kissé változtatott a testhelyzetén, így a kutakodó ujjaknak, végre szabad
útja nyílt. És a lány azonnal, teketóriázás nélkül folytatta a megkezdett felfedezőútját.
Kigombolt néhány gombot és mélyen a nadrág korca alá nyúlt.
Egy pillanatra meglepődött, mikor
azonnal forró, lüktető és kőkemény húsba ütközött, de gyorsan túltette magát
rajta és kezét szorosan rákulcsolta a merev hímtagra.
Az angyalból hangos nyögés tört
elő, ahogy a lány ritmikusan simogatta odalenn. Az érzéstől majd az eszét
vesztette. Bele akart merülni a Kiválasztott nedvességébe. Azonnal.
Kirántotta Holly kezét a
nadrágjából, felugrott, lecibálta először magáról, majd róla is a kopott farmert
meg azt a bugyinak alig látszó valamit, amit alatta viselt. Nagyon remélte,
hogy társa készen áll a befogadására, mert ő képtelen tovább várni.
Végigsimított a kipirult arcán,
megmerítette mutatóujját nedves ajkai között, aztán folytatta útját a két melle
közötti völgybe, majd le egészen a köldökéig, onnan pedig egyenes út vezetett
nőiességének nedvektől csillogó göndörségébe. Kétség sem fért hozzá, hogy a
lány készen állt.
Szétnyitotta a gyönyörűségtől
halványan fénylő szárnyait, felemelkedett és gyengéden ránehezedett a Kiválasztottra,
selymes tollaival körülölelve összefonódó testüket. Ott lüktetett hüvelye
bejáratában, a makk már-már becsusszant, de visszafogta magát.
– Holly – recsegte – szükségem
van rád…
A lány megragadta a fenekét,
belevájta a körmeit és magába rántotta. Egyszerre nyögtek fel a telítettség és
ölelő szorosság érzésétől. Nem volt szükség több biztatásra.
Thron lassan kihúzódott, majd
lökött magán egyet. Aztán megismételte. Majd újra, egyre gyorsuló tempóban,
miközben tekintete Holly arcára tapadt.
A lány biztos volt benne, hogy
meghalt és a Mennyekbe került.
***
Az angyalt másodpercek
választották el az eksztázistól. De nem mehet el, amíg a lányt nem segíti az
önkívületbe, így hát, ha lehet még gyorsabb tempóra kapcsolt, a ritmikusan
pulzáló hüvelyben és szájával rátapadt az egyik rózsás bimbóra, ami már egy
ideje ingerelte a szemeit.
Holly azonnal összerándult és
felsikoltott, ahogy a gyönyör tetőfokára érkezett. Thron farkát újabb adag,
selymesen síkos nedvesség öntötte el a szűk barlangban. Ennyi volt. Kész. Nem
bírja tovább. Lökött még egyet a csípőjével és huszonhat évnyi cölibátus minden
felgyülemlett feszültségével robbant ki.
Végtelennek tűnő ideig feküdtek
így összetapadva, míg a gyönyör utolsó hullámai is le nem csengtek. Akkor a
Kiválasztott mocorogni kezdett, Thon pedig kelletlenül kicsusszant meleg
fészkéből. Őrülten jó érzés volt benne lenni, de nem akarta agyon nyomni őt,
legördült hát róla és magához húzta.
Holly álomittas hangon
megszólalt.
– Most már elmondod, mi folyik
itt?
Thron csókot nyomott a homlokára,
úgy válaszolt.
– Aludj inkább! Tengernyi időnk
van még a beszélgetésre.
Nem kellett a lányt sokat
győzködni. Már el is szundikált, édesen befészkelve magát az angyal ölelő karjába.
A férfi később arra ébredt, hogy
valaki a kardja hegyét a nyaka bőrébe szúrja. Meleg testet érzett maga mellett,
szóval nem Holly az. Kinyitotta a szemeit és rábámult a vicsorgó Delilahra.
Ajjaj!
– Te szemét! Hogy merészeled?
Enyém vagy! – sziszegte a szőke angyallány.
Thron dühösen ütötte el a kardot
a nyakától. Az, hogy egyszer valamikor futó kalandba bocsátkoztak egymással,
még nem jogosította fel őt a számonkérésre.
– Delilah! Ezt magad sem gondolod
komolyan. Menj el. Nekünk már jó ideje semmi közünk egymáshoz…
A lány leeresztette a kardot,
égszínkék szemében kiült a kétségbeesés és könyörgőre fogta a dolgot.
– Kérlek Thron, beszéljük ezt
meg. Ha elmondjuk a Mindenhatónak, hogy egymásba szerettünk, biztos feloldja a
kényszerű köteléket közted és ez a… ez a kis senki között és mi együtt lehetünk
örökre.
– Nem, Delilah! Nekünk nincs mit
megbeszélni. Köztünk nincs olyan, hogy szerelem. Menj el. Most!
Az angyallány szemében felizzott
a gyűlölettel kevert szerelem.
– Megbánod még, hogy
visszautasítottál Thron. Jól vigyázz a kis senkire, mert lehet még egyszer
véletlen baleset éri – azzal hátrasöpörte vastag hajfonatát, a földre dobta a
kardot és dölyfösen kisétált a szobából.
Thron gondterhelten nézett utána,
majd a békésen szundikáló Hollyra. El kell rejtenie, míg nem rendezi le a
dolgot Delilahval. Addig nincs biztonságban itt.
Szomorúan hajolt a lány fölé és
csókot nyomott csukott ajkaira.
– Szerelmem… Jobb lesz neked
egyelőre a Földön.
Lefejtette magáról a tiltakozó
karokat, felkelt, felnyalábolta a lányt és visszaillant vele Holly lakására.
Ott lefektette a kanapéra.
– Visszajövök érted – ígérte,
aztán eltűnt.
***
Zsibbadtan és izomlázasan ébredt.
Mint, akit jól megdolgoztattak az éjjel.
Kinyitotta nehéz szemhéjait és
körül nézett. Otthon volt. Szokás szerint a kanapén. Bár nem emlékezett rá
mikor is vetkőzött le végül tegnap éjjel, de most egy szál bugyiban feküdt ott.
És az az álom. Hááát… Egy pillanatig azt hitte valóság.
Kicammogott a fürdőszobába,
megmosdott, fogat mosott, aztán belebámult a tükörbe.
Tanulmányozni kezdte az arcát. Valami
megváltozott rajta. De, mi? Végigpásztázta az arcvonásait. Minden a helyén.
Minden a régi, persze csak mióta megszabadult a vakolatnyi sminktől, amit a
kozmetikus az estély előtt rápakolt... Vagyis mégsem. A szemei idegen
fényességgel csillogtak.
Gyanakodva lesett le a testére
is, de semmi. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Akkor mégis csak álmodta.
Egy újabb pillanatra megint azt hitte mégsem képzelte, ami tegnap éjjel
történt. Még, hogy angyalok, meg, hogy ő egy kiválasztott… Hahhh…
Szórakozottan fésülgetni kezdte
összekuszálódott sörényét, mikor valami kiesett hullámos tincsei közül.
Megrökönyödve követte a valami lassú lebegését, míg a mosdó szélén meg nem
állt.
Hitetlenkedve meredt rá percekig,
képtelennek érezve magát arra, hogy felfogja ennek a jelentését. Egy
halványkék, ezüstös szélű toll árválkodott a mosdón.
***
Halálos nyugalommal szorította
ujját a limuzin ablakemelő gombjára, és hidegen szemlélte a földöntúli
fényárban úszó épületet, míg a sötétített üveg el nem zárta a szeme elő a
látványt.
Mindez azonban csak a látszat
volt. Ha valaki belenéz ekkor Diablo Caído szemébe a pokol tüzének vad lobogását
fedezte volna fel sötét mélységeiben. Dühe oly határtalan volt, hogy az
képtelenség lenne szavakkal kifejezni.
Kiterjedt számításai, tervei
ellenére mégis porszem került a gépezetbe. A Menny leigázásának kulcsa egy
angyali kiválasztott kezében pihent. És volt egy olyan sejtése, hogy a nő a
fővezérrel Thronnal rosszalkodik éppen a kötelék jegyében... Különben mi másért
próbálta a grillcsirkéje a pillantásával felnyársalni korábban az estélyen?! A
picsába, csak ez hiányzott a boldogságához!
–
A Dolorosa-ba! – utasította a sofőrt, a limo pedig azon nyomban
mozgásba lendült. Karmának lenyomata beleégett a gombba – amivel a mikrofont kezelte –,
ahogy dühtől tüzes érintésével szinte belepasszírozta a konzolba. Nos, ahogy a
klub neve is jelölte, ma valakinek fájdalmas élményben lesz része...
Bár, már bánta, hogy nem a vöröskét
kapta el végül, míg megvolt az esélye. Most kénytelen lesz kitalálni valami
mást, hogyan férkőzhetne a kutató, ezáltal pedig az Okirat közelébe. Pedig
eddig olyan jól ment minden. Áldozata ugyan vonakodott még kicsit – volt benne némi természetes ellenállás a gonosszal
szemben –, de előbb-utóbb biztosan beadja a
derekát. Erre a kopasztani való Mennylakója nem beleköp a levesébe?!
Persze megölhette volna.
Hatványosan több hatalommal rendelkezett, mint bármelyik madárka, de az túl
egyszerű megoldásnak tűnt, semmi kihívás. Arról nem is beszélve, hogy abban a
pillanatban dőlnének dugába a tervei, ahogy az apja fülébe jut, hogy
lemészárolt egy szárnyast.
Idősebb Diablo – más néven Ördög, Lucifer, kinek, hogy tetszik – ilyen ügyben nem ismert pardont.
Annak ellenére, hogy az emberek
meg voltak győződve a Menny és Pokol örök harcáról, a dolgok nem így álltak.
Tényleges összecsapás nem történt már évszázadok óta. Tulajdonképpen az Úr és
az Ördög békét kötöttek, akármennyire furcsán, megdöbbentően vagy már-már
nevetségesen hangzott is. Mindenki megmaradt a saját térfelén és ennyi.
Ezt elégelte meg Diablo végül, és
kezdett partizántámadásokba, néhány Mennyből száműzött, szárnyaitól megfosztott
bukott segítségével. Nos, azóta igencsak megnőtt seregének létszáma. Készen
álltak egy teljes leigázásra.
Természetesen mindezt a
legnagyobb titoktartás mellett szervezte, mindig odafigyelve nehogy kiderüljön
a kiléte vagy a céljai. Mostanra pedig az öregek igen csak megértek a
leváltásra, és úgy döntött itt az ideje, hogy Ő uralkodjon. Mindenütt!
Amint a kezébe kerül az Okirat,
átfogó támadást indítanak Mennyben, Pokolban egyaránt, és a trónra lépését követően,
a dolgok gyökeres változásokon fognak keresztül menni. A világ a lábai előtt
hever majd, ha pedig valaki mégis ellenállni merészelne, eltapossa, mint egy
idegesítő, mocskos csótányt!
3.
Olyan dühvel csapott rá a kis
konyhai asztalka fényes felületére, hogy szerencsétlen bútordarab reccsent egy
nagyot. Meredten bámulta a közepén árválkodó halványkék tollpihét, miközben
magában vagy századszorra átkozta el a férfit, akihez tartozott.
Napok óta csak lézengett,
kétségek közt vergődve. Mindez igaz volt, vagy csak egy álom?
Kézbe vette a pihét. Olyan
törékenynek tűnt. Selymes, puha, földöntúli.
– A fene essen beléd, Thron! –
morogta fennhangon. – Hogy voltál képes így, minden magyarázat nélkül itt
hagyni? – Ha valaha találkozik még a kurafival, hát jól ellátja a baját.
Jött a nagy szavakkal, hogy
Kiválasztott, meg új otthon… aztán meg eldobta, mint egy használt gumit egy
egyéjszakás kaland után. Egyre jobban belelovalta magát a dologba.
Felkutatja, kikötözi, megkínozza…
Ezek keringtek folyton a fejében. Aztán rájött, hogy mekkora hülyeség is, amin
gondolkodik. Ugyan, hogy találhatna meg egy angyalt?
Messzemenően értelmesebb
cselekedet lenne, ha inkább összeszedné magát és bemenne a laborba. A pergamenen
lévő írás nem fejtődik meg magától.
Közben ujjai önkéntelen
rázárultak a tollra, de nem szorította össze. Nem volt rá képes. Túl tökéletes
volt. És az egyetlen kézzelfogható bizonyítéka, hogy mégis megtörtént, ami
megtörtént.
Ismerős fényesség villant fel a
háta mögött, betöltve a konyhának csak nagy jóindulattal nevezhető helyiséget.
Éppen csak egy mosogató, egy tűzhely, egy asztalka, meg két szék fért el. A
virágok már az ablakpárkányra szorultak. Hát igen, kis lakás, apró helyiségek.
Az emlegetett szamár
végül megjelent... –
gondolta keserűen.
Holly már épp azon volt, hogy
megfordul, és jól kiosztja a férfit, mikor erős légáramlat csapott le rá, és székestől,
asztalostól nekiröpítette az ablaknak. Az üveg millió darabra törött, a
szilánkok apró vágásokat ejtettek makulátlan bőrén. Miközben próbált kikecmeregni
a virágcserép és bútortörmelék alól, döbbent arckifejezéssel nézett fel a
helyiséget teljesen kitöltő, arany ragyogásban úszó angyalra.
Csakhogy nem Thron lebegett ott,
fél méterrel a padló felett. Ez egy nő volt. Egy igazán dühös, szárnyas nő, karddal
a kezében. Hangja gyűlölettől csöpögött, ahogy azt sziszegte:
– Meghalsz ribanc!
***
Thron egyre frusztráltabban
hagyta el felhők között épült palotáját és elröptetett következő célponja felé,
ahol esetleg információra bukkanhat Delilah-val kapcsolatban. Napok óta
kutatott utána, és semmi. Mintha, a föld nyelte volna el. Pedig neki égetően
fontos lenne, hogy beszéljen a fejével. Még mielőtt valami bajt okoz, ne adj
Isten, kárt tesz Hollyban.
Ohhh, Holly... Mennyire hiányzott
neki a lány. Most még azzal is megelégedet volna, ha láthatja, a távolból
csodálhatja, mint régen. Mire végre Kötelékbe léphettek volna, valami – vagy inkább valaki – bekavart. Nem elég, hogy a
bukottak miatt főtt a feje, még Delilah-val is kénytelen lesz megküzdeni…
Annyira szeretett volna akár csak
egy pillantásnyi időre a lány közelébe kerülni, hogy az már felért egy
ökölcsapás fájdalmával, de ez most nem volt kivitelezhető. Meg kellett
keményítenie magát. Minden találkozás csak növelné az esélyét, hogy Delilah
ráakad a Kiválasztottjára. Az angyalok képesek voltak érzékelni egymás
jelenlétét, vagy bármit, ami köthető volt hozzájuk. Ezt pedig nem
kockáztathatta meg.
Minden bizonnyal a döntésével
kivívja Holly haragját, hisz szó nélkül lépett le, de inkább legyen haragos,
mint halott. Majd csak, valahogy kiengeszteli később. Lesz rá egy egész
örökkévalóságnyi ideje. Persze előbb Kötelékbe kell lépniük, hogy a lány is
elnyerje a hallhatatlanság áldását. Addig sajnos csak védtelen ember.
Erős szárnycsapásokkal röptetett
a Mennyország kapuja felé, aztán, mikor odaért az öt méter magas, aranyból
kovácsolt bejárathoz, lazán landolt egy kisebb felhőn.
Maga a kapu is felhőn állt és úgy
nézett ki, mintha a nagy semmi közepén volna. De mindenki, aki ki vagy be akart
jutni a Mennyországba tudta, hogy ez csak látszat. Ha láthatatlanul is, de
erős, színtiszta energiából készült kerítés védte az angyalok országát.
Lehetetlen volt máshol átkelni a határvonalon, csak a kapun keresztül. Mindez
mellé, két marcona őrangyal állta útját a próbálkozóknak. Legalább kettő és fél
méter magasak voltak, ruhásszekrény széles vállakkal, arany páncélzatban.
Ahogy az emberi lelkeknek Szent
Péteren, úgy az angyaloknak és a folyamatosan próbálkozó bukottaknak ezeken az
őrökön keresztül vezetett az út.
Még szerencse, hogy neki
rangjához híven különleges engedélye volt az átkeléshez. Probléma nélkül tudott
közlekedni a két világ között. Persze ez minden angyalt megilletett a Befogadás
ideje alatt, míg Kötelébe nem lépett a Kiválasztottjával, ha az embernek
született, de nem volt állandó, mint az övé. Bár most tulajdonképpen nem ezért
jött. Csak informálódni akart.
– Üdv néktek, Őrzők. Nem
engedtétek esetleg ki Delilaht nemrégiben?
– Üdv néked Thron, Mallock
házának örököse – szólalt meg az egyik őr, dübörgő hangon. – Kérdésedre a
válasz, igen. Delilah Ezriel engedélyével, egy órával ezelőtt távozott.
Francba, francba,
francba!
Valami úton-módon Delilahnak
sikerült megtalálnia Hollyt. Mi másért ment volna a Földre, a legfőbb riválisához
fordulva engedélyért?
***
Valami csordogált az arcán. Holly
letörölte az ingerlő nedvességet, aztán mikor a kezére nézett ledöbbent. Az
egész tenyere csupa vér volt. Úgy tűnik az üvegszilánkok felsértették az arcát.
Felnézett a felemelt karddal közeledő angyalra és próbált amennyire csak lehet
észrevétlenül hátrálni a mosogató felé. Ott kell, hogy legyen a húsvágó kés…
Beszéltesd!
– jött a belső sugallat. De mit mondjon neki?
– Mit akarsz tőlem? – Gratula, Holly! Elmés kérdés – dicsérte meg saját magát.
– Hát nem nyilvánvaló, ribanc? Elvetted
őt tőlem, ezért meghalsz!
– Őt?
– Thron és én összetartoztunk.
Aztán megszülettél te. És most, el akarod venni tőlem, pedig meg sem érdemled
őt. Csak egy kis korcs vagy, sosem érnél fel egy angyallal.
Holly elcsodálkozott rajta, hogy
egy ennyire gyönyörű szájból – mert kétség kívül az angyal káprázatosan szép
volt – hogy tud ennyi rosszindulat kijönni. Közben elérte a mosogatót és a háta
mögött tapogatózva kutatott fegyver után.
Megvan!
Azzal megragadta a borotvaéles húsvágó nyelét és előrántva azt, az angyal felé
szúrt vele.
A nő kacagva röppent hátrébb.
– Ezzel a kiskéssel akarsz
támadni? – Szó, mi szó a másik hosszú élű kardja mellett tényleg kiskésnek
tűnt.
Akkor sem hagyja magát.
– Az életemet akarod, ribanc? –
vette át az angyal szóhasználatát. – Azt nem adom ingyen…
És támadásba lendült…
***
Abban a szent pillanatban
érkezett a Kiválasztott szűkös lakására, mikor a két nő egymásnak esett.
Szikrák pattogtak, majd fémcsörömpölés, indulatos kiáltás, fájdalmas jajdulás,
végül a szó szoros értelemben tépni kezdték egymást a padlón birkózva, és a
kard birtoklásáért küszködve.
Nem volt egy kiegyenlített
küzdelem, hisz Delilah sokkal, de sokkal erősebb volt és Holly még mindig csak
egy ember. Ennek ellenére halált megvető bátorsággal küzdött.
Thron gyomra görcsbe rándult,
amikor meglátta a lány vérben úszó arcát. Elég!
Odaröppent az összekapaszkodva
birkózó nőkhöz, szétválasztotta őket, és fél kézzel a falhoz csapta Delilaht.
Az angyalnő összetörten, a vakolattal együtt csusszant le a fal mentén.
– Tűnj el, Delilah! – mordult rá
Thron. – De ne menj túl messzire. Ezért még számolnunk kell.
A nő motyogott valami szitokfélét
az orra alatt, miközben feltápászkodott.
– És add át szívélyes üdvözletemet
drága barátunknak, Ezrielnek.
Delilah összerezzent, mint akit
rajtakaptak.
– Még találkozunk – vetette oda,
Hollynak címezve a dolgot és elillant.
Thron dühösen nyelt egyet. Hát
sosem száll már le róla ez a nő? Mi kell még neki, hogy végre felfogja ő már
nem szabad?
Merengéséből Holly mocorgása
rángatta ki. Megrázkódott és a lány segítségére sietett. Ahogy megragadta a
felkarját, hogy felhúzza, társa villámgyorsan felpattant. Aztán a kés hegyét is
megérezte, ahogy az álla alatt a bőrébe fúródik.
– Nicsak, ki van itt? – sziszegte
a férfinak dühösen. – Csak nem egy kék tollú angyalka? Hát mi szél hozott erre drágám,
ahol a madár sem jár? – jól megnyomta a drágám szót.
Thron hátrálni kezdett,
botladozva a törmelékben, majd a falnak ütközött. Holly pedig, minden lépését követte,
egy pillanatra sem engedve le a kést.
Igazán, csak egy csöppet volt
pipa…
***
A harag zubogva tört felszínre,
mint a régóta kitörni készülő, tűzforró gejzír. Jól eső érzés volt sarokba szorítani,
minden bajának okozóját, bár tisztában volt vele, hogy ez csak illúzió. A férfi
bármikor lefegyverezhetné. Mégsem tette, ezzel elismerve bűnösségét.
– Holly, megmagyarázom… – nyögte
Thron. A lány erre még jobban a bőrébe tolta a kés hegyét, hogy már a vér is
kiserkent. Összehúzta a szemeit és úgy válaszolt.
– Azt ajánlom is. Sok-sok
magyarázattal tartozol nekem.
– Engedd meg, hogy meggyógyítsam
az arcodat előbb.
Holly csodálkozva nézett az
angyal hihetetlenül intenzív, szürke szemébe. Már meg is feledkezett róla, hogy
véres az arca. Istenem, hogy nézhet ki? Az arca összeszabdalva, a haja,
mint valami szénaboglya, a ruhája pedig… Mindig sikerül valami előnytelen
göncöt magára aggatnia, mikor Thronnal „randizik”. Most is egy régi,
meghatározhatatlan színű, agyonmosott nyári ruha volt rajta, amit általában
takarításkor vett magára. A férfi meg… a szokásos összeállítás. Csupasz,
napbarnított bőr, koptatott farmer, nyaklánc, kard, aranyló fürtök… Úgy látszik
angyaléknál ez a menő, mert a szárnyas ribancon sem volt sokkal több anyag.
Csak valami magára tekert halványrózsaszín kelme, ami éppen, hogy takarta a
feltétlenül szükséges részeket.
– Csináld…
Thron felemelte egyik kezét és
lágyan végigsimított a lány arcán, aztán visszaejtette maga mellé. Holly kellemes
melegséget érzett. Utána semmi.
– Ennyi volt? Kész? – kérdezte.
– Igen, Kiválasztott. Gyönyörű
vagy…
– Hagyjuk a süket rizsát, angyal.
A magyarázatra várok… És ki volt ez az őrült nőszemély, halálos fegyverrel a
kezében?
– Delilah. De nem helyezhetnénk
kényelembe magunkat előtte?
A lány válaszképpen csak
megmozdította a kést a torkánál.
– Rendbe, rendben – vont vállat
Thron. – Akkor egy csókocskát üdvözlésképpen? – kérdezte vidáman csillogó
szemekkel.
– Ne feszítsd a húrt angyal, mert
még a végén megremeg a kezem… – ennél a pontnál megindult a kés hegyével lefelé
a férfi mellkasán, feszes hasizmain keresztül a nadrágja korcáig –, és még véletlenül
olyasmit nyisszantok le, ami később hiányozna…
Thron megragadta a lány
csuklóját, megszorította, amitől annak kezéből kiesett a kés és csörömpölve landolt
a padlón. Szemeiben a vidámság szikráit felváltotta a komolyság.
– Ne fenyegess, Kiválasztott.
Főleg olyasmivel ne, ami neked is hiányozna, ha „lenyisszantanád”… –
majd megragadta a tarkóját, magához rántotta és lecsapott hívogatóan megnyílt
ajkaira. A rátörő forróságtól Holly úgy érezte, most fog beleolvadni a
bugyijába.
***
A lány íze… Istenem, de sóvárgott
már utána.
Összetapadó ajkakkal vívták ádáz
csatájukat, hol előrenyomulva, hol visszahúzódva. Thron végül leengedte a
kezét, nekitámaszkodott a falnak és lazán, a csípőjénél fogva húzta csak őt
magához. Valamikor e közben történt, hogy a lány kezei megindultak felfelé a
karján, pillekönnyen végigsimítva a kidolgozott izmokon. Majd a vállánál kissé
megszorította, aztán folytatta útját felfelé, a végén összefűzte kezeit a
tarkójánál és összecsukott szárnyai hegyét birizgálta. Thron megborzongott,
közben a Kiválasztott a felsőtestét ingerlően a férfi mellkasához dörgölte.
Az angyalban ekkor tudatosult,
hogy Hollyn nincs melltartó. Mellbimbói szinte átfúrták ruhája anyagát.
Férfiassága a perzselő vágy hullámaitól azonnal vigyázzba állt.
És, mint később kiderült, a lány
még csak felfedezőútja legelején járt…
Elszakította ajkait a férfiétől,
nedves csíkot húzva maga után átcsusszant az állára, finoman a fogai közé
vette, és ráharapott. Nem túl erősen, éppen csak annyira, hogy Thron bőre
bizseregni kezdjen. Ugyanarra készülne, mint amit ő művelt vele a múltkor?
Onnan a nyakán keresztül a kulcs
csontjáig vándorolt, majd egyre lejjebb, míg elérte a mellbimbót. A férfi
szemei kipattantak, mikor nyelvével körülrajzolta azt, aztán nyitott szájjal
rátapadva megszívta. Az egész teste azonmód lúdbőrössé vált, idegvégződései
sikoltottak a rajtuk keresztülcikázó ingertől. A farka pulzálva követelte a
beteljesedést.
Ujjait rászorította Holly
csípőjére, de nem tudta megakadályozni benne, hogy folytassa édes kínzását. Tulajdonképpen
nem is akarta.
A vándorút, a másik bimbónál tett
apró kitérő után ismét folytatódott, de útközben a lány kezei is csatlakoztak a
felfedezéshez, végigtapogatva a férfit ugyanazon a nyomvonalon, ahol korábban a
szája járt.
Végezetül bebarangolva a kockás
hasfalat, eljátszadozott a nyakában lógó medállal és elérkezett a végcélhoz.
Thron nem is tudta hirtelen mi is
tüzeli jobban a vágyát. Az, hogy Holly a lábai előtt guggol és lehelete a
nadrág korca felett, a bőrét csiklandozza, vagy ahogyan felnéz rá vágytól
csillogó, kérdő tekintettel.
Mikor a lány önkéntelenül
megnyalta a szája szélét, az angyal úgy érezte a nadrág szétreped rajta,
annyira feszíti.
Nyögésbe fulladt mormogásra
futotta csak az erejéből. Szemei ismét lezárultak, ahogy az első gomb kipattant.
– Ohhh… – Hallotta meg az elfúló
sóhajt. Sikerült ismét meglepnie a Kiválasztottat azzal, hogy nincs rajta
alsónemű – somolygott magában a férfi. Kipattant a második gomb is… Forró
lehelet cirógatása… Harmadik gomb… Pehelykönnyű csók… Aztán végre hímtagja
megszabadult a szorító fogságából. Hogy egy másfajta rabságba essen.
Hűvös ujjak fonódtak rá, lüktető
dorongjára és nedves nyelv simított végig a makkján. Megrándult az érzéki
impulzustól. Igen… Jobb társat nem is kaphatott volna…
Ördögien lágy és nedves
cirógatás… Ha a lány így folytatja, neki nagyon hamar befellegzett… És akkor,
puha ajkak záródtak makkjára, majd lassan, nagyon lassan, a farka eltűnt a
nedves barlangban. Hangos nyögés szakad fel mellkasából, kinyitotta a szemeit
és csodálkozva szemlélte, ahogy méretes szerszáma eltűnik a csókos ajkak
között. Szinte az egész. De hova? Majd kicsusszant és újra be, Thron
pedig elfelejtett gondolkodni. A bensőjét a színtiszta élvezett izzása töltötte
el. Holly pedig rendületlenül kényeztette, finom harapásokkal, nedves
nyalintásokkal, édes szívásokkal. Beletúrt a lány hajába és még gyorsabb
mozgásra ösztönözte.
Mikor már úgy érezte nem bírja
tovább, felrántotta a lányt, megpördítette és a mosogatónak döntötte. Holly elfojtott sikolyt hallatott, de az
angyal már fel is túrta a szoknyáját, ujjai pedig a tanga pántja mellett rátaláltak
nedvekben úszó nőiességére.
***
Nekitámasztotta arcát a mosogató
hűvös fémjének és halkan nyögdécselt a szikrázó gyönyörtől, miközben az angyal
egyik keze rátalált nedves szirmaira, míg a másikkal duzzadt mellét ragadta
meg. Ahogy körkörösen mozgatta ujjait csiklójának merev rügyén, Holly majd
eszét vesztette. Még többet akart, és a férfi, mintha megérezte volna a
kívánságát, egyik ujját szűk hüvelyébe vezette. Ettől minden izma összerándult,
elektromos ingerek cikáztak végig idegvégződésein. Nagyon közel állt az
eksztázishoz. Csak még egy picit… Thron pedig eleget tett, a ki nem mondott
kívánságának és még egy ujját becsúsztatva, mozgatni kezdte őket, folyamatosan
ingerelve az érzékeny hüvelyfalat.
A csúcs sem váratott magára
sokáig. Hullámokban öntötte el a lány testét, végigvibrálva minden egyes porcikáján.
Ezt a pillanatot választotta az
angyal, hogy felváltsa ujjait merev férfiasságával. Egyetlen erős lökéssel hatolt
belé, teljesen kitöltve a bensőjét.
Holly régebben azt hitte, egy
eget rengető orgazmus után a test nem képes rögtön újabbat produkálni. Hát
tévedett. Ahogy a férfi egyre gyorsuló ütemben mozgott benne, a gyönyör ismét
kezdett a tetőfokára hágni.
Mikor már azt hitte ismét
szárnyalni fog, Thron kihúzódott belőle és mély, rekedtes hangon megszólalt.
– Kiválasztott! Elfogadsz engem?
Jóban, rosszban, örökké?
A lány nem tudott tisztán
gondolkodni. Vissza akarta kapni a hüvelyét kitöltő keménységet, olyan közel
volt már a cél. Fenekével hátrafelé tolatott, de az angyal elhúzódott tőle, bár
érzékelte, ahogy ott lüktet mögötte.
– Válaszolj nekem, Kiválasztott.
Elfogadsz? – kérdezte újra.
– Igeeen… – nyögte a lány. Még
szinte ki sem mondta teljesen a szót, az angyal már ismét benne volt és erősen
pumpálta belé magát.
Aztán a világ felrobbant
körülöttük, szikrázó fényesség vette körül őket, Holly pedig szó szerint a Mennyekbe
repült, ahogy Thron elárasztotta magjával. Most már összetartoztak. Örök
időkre. A kötelék megköttetett.
Később, mikor égi palotájuk
hálószobájában egymás mellett, jóleső zsibbadásban feküdtek, a lány megszólalt.
– Nagyon ajánlom, hogy tartsd
távol tőlem az angyal ribancot, mert legközelebb nem fogok vele, kesztyűs
kézzel bánni…
Thron kacagása betöltötte az
egész épületet. Magához húzta a lányt, szárnyaival körülölelte, meztelen testük
összetapadt, majd egy csókot nyomott a homlokára.
– Rendben…
– És, azt hiszem angyalkám,
még mindig tartozol nekem… némi magyarázattal.
Az angyal belefúrta arcát a lány
selymes fürtjeibe, úgy válaszolt.
– Megkapod, én kis követelőző,
harcias Kiválasztottam. Megkapod!
Folyt. köv.
Szia nagyon tetszik,megbabonázott ez a könyv az egészet el küldenéd nekem ide
VálaszTörlésebeliczki@gmail.com
Előre is köszönöm szép
en
Szia! Nagyon szívesen elküldeném, ha lenne mit. :) Csak eddig jutottam vele. Sajnos... De egyszer be fogom teljesen fejezni, a koncepció meg is van hozzá, csak a motivációból fogytam ki. :) De ha elegen nyaggatnak hozzá, talán összekaparom magam, és produkálok valamit. :D
VálaszTörlésHát ha csak ennyi kell, hogy nyaggassunk, akkor megkaphatod! :D Nekem is nagyon tetszik eddig a történeted, alig várom, hogy folytassad! :D Addig is elolvasom a többit... :)
VálaszTörlésAkkor vedd úgy, hogy én is nyaggatlak! :)
VálaszTörlés