Megkésett karácsonyi ajándék

Sziasztok!

Megkésve ugyan, de azért nagyon boldog Karácsonyt kívánok minden egyes olvasómnak és ide tévedőnek. :D Akinek van családja az megérti talán, hogy most ők kerültek előtérbe a saját "szórakozásom" pedig lemaradt. Sajnos új fejezettel nem szolgálhatok a VV-ből. Már legalább 3 hete hozzá sem nyúltam a 9. fejihez. Félkészen várja szerencsétlen a befejezést...
Ha időm akadt (nem túl sok), akkor egy novellán dolgoztam, amit ma el is küldtem egy blogos pályázatra. Ha túl leszek rajta, majd veletek is megosztom. :) És belekezdtem egy másik pályázati novellába is, amit sajnos nem fogok időre befejezni (idő hiányában természetesen), de mivel most nagyon benne vagyok végig akarnám írni, aztán majd ti olvashatjátok. :D És ha mindez lezajlott és nem jön közbe semmi, ígérem ezerrel fogom belevetni magam a VV-be és gyártani nektek a folytatásokat.
Tudom elég sok a HA, de a zavaró tényezőket sajnos kénytelen vagyok belekalkulálni a számításaimba, mert különben még becsapva érezhetnétek magatokat, ha nem kapjátok meg, amit ígértem és azt én, személy szerint nem szeretném. 
Szóval, legyen itt vége a halandzsának és jöjjön az "ajándék".
Először is itt egy kis videó, amit a sárkányhoz ütöttem össze, utána pedig a sas szárnyalásának prológusa. :D

A sas sárnyalása - Előszó

Kopp… Kopp… Kopp…

A bíró kalapácsának csattanásai végérvényesen megszakították a köteléket, amit az agya megkönnyebbüléssel, míg áruló szíve romokban heverve fogadott.

Noelle lopva oldalra tekintett és keserű szájízzel szemlélte a férfit. Attól függetlenül, hogy kissé szétszórtnak nézett ki kócos barna hajával, pár napos borostájával és enyhén gyűrött öltönyében – amit, itt jegyezzünk meg, nem látott rajta amióta összeházasodtak –, még mindig szívdöglesztő jelenség volt. Az ő szíve és teste pedig még mindig áhítozott utána.

Két hónapja már, hogy visszaköltözött a nagymamájához, annak külvárosi lakásába, ahol rajta kívül még tucatnyi macskával és egy zsémbes papagájjal volt kénytelen osztozni az egyébként is elég szűkös laktéren.

Annak ellenére, hogy éppen váltak a szíve még mindig nem szűnt meg szeretni őt. Sőt, valószínűleg soha nem is fogja. Ahhoz túlságosan befészkelte oda magát. Már-már a részévé vált…

Kifelé lépkedve a tárgyalóteremből kénytelen volt elhaladni mellette. Szaporán szedte karcsú lábait, amennyire a körömcipő engedte. Kellett neki pont most ezt felhúzni! Már teljesen elszokott a magas cipősaroktól, de annyira csábította a szép tavaszi idő, hogy nem tudott neki ellenállni. Elege volt a télből és a vastag csizmákból.

Az elhatározása, hogy szó nélkül elmenekül a férfi mellett majdnem sikerrel járt. De csak majdnem, ugyanis egy kemény vasmarok, ami a felkarjára zárult megakadályozta ebben. Muszáj volt megállnia és ránéznie.

Bár ne tette volna… A nyúzott arcból kivilágító szürke szemek perzselő pillantásától a pulzusa az egekbe szökött. Az a szürke szempár pedig, mint valami lézer pásztázta az arcát, mintha a fejébe szeretne látni.

– Noelle… – hallotta könyörgéssel színezett rekedtes hangját, a fülében sustorgó vér zúgásán keresztül. – Miért?

A lány egy pillanatra elcsábult. Annyira szeretett volna azok közé az erős, védelmező karok közé ugrani… De aztán eszébe jutott az ok, amiért ez a hercehurca bekövetkezett, és összefacsarodó szívvel mondott le róla.

Blake sosem értené meg a természetfelettit. Ahhoz túlságosan józan természet. A nagymamája már ismeretségük elején figyelmeztette erre, de Noelle se látott, se hallott a szerelemtől… Most ezért kénytelen fájdalmat okozni nem csak saját magának, de a férfinak is.

Boszorkány hatalma egyre sűrűbben tört ki a burokból, amit az elfojtására hozott létre a Boszorkánytanács. Veszélyesen közel került a lebukáshoz. Néha öntudatlanul is mozgatott tárgyakat, hozott létre dolgokat csak azzal, hogy vágyott rájuk.

Nem kockáztathatta meg, hogy egy ártatlan ember veszélybe kerüljön miatta, még ha ezzel meg is kínozza azt, akit szívből szeret.

Nem! Nem teheti ki a férfit a saját szerencsétlenségének.                    

– Sajnálom… – suttogta elkeseredetten és kitépve magát a szorításból, elmenekült.

A férfi fásult zsibbadtsággal bámult magas, karcsú alakja után, miközben a karja élettelenül hullott le a törzse mellé.

– Miért?… – ismételgette maga elé. – Miért?