Felséges csábító

A kép nem egészen idevágó -- inkább Kate Daniels-es, ha valaki tudja melyik story-ról van szó :) --, de nekem megtetszett, és gondoltam, kiteszem. :)
A novella egy kezdetleges változatát lehet egyesek olvasták már, mert anno megosztootam FB-n, de most ez az átdolgozott, kibővített verzió. :) Jó olvasást!

Devlin Dubois, az amerikai alakváltó Nagymacskák hercege haragosan és egyben megdöbbenve pillantott fel a kezében tartott papírlapról – amin csak néhány dühítő szó virított – a hírvivőre, aki idegesen topogott egyik lábáról a másikra, hátával a tömörfa ajtónak lapulva, miközben az elbocsájtásra várt. A pasas izmai és idegei láthatóan pattanásig feszültek, készen a menekülésre.

Dev elhúzta szép ívű, de jelenleg igencsak keményen összeszorított száját. Ha aranyló pillantása gyilkos lett volna, a hírhozót ott helyben éri a kínhalál. Hogy mer bárki is packázni a leendő királlyal?!

–  Kitől van ez a levél? – zengte be a dolgozószobát ingerült, pengeéles hangja.

–  Nem t-t-tudom, uram – dadogta amaz falfehérré váló arccal.

– Távozz! – hangzott az ellentmondást nem tűrő utasítás. A szerencsétlen, meg épp csak hogy nem sóhajtott fel megkönnyebbülésében. Villámgyorsan el is húzta a csíkot.

Dev így végül magára maradt kitörni készülő, tehetetlen dühével. A papírlap a kezében apró galacsinná töpörödött, ahogy a markába gyűrte. Nem volt szükség rá, hogy újra elolvassa. Minden egyes szó savként égett bele elméjébe.

„Ha a felszentelési ceremóniáig nem lépsz vissza a tróntól, a fattyúd a kurváddal együtt meghal!”

De hát neki nem volt se nője, se gyereke. Semmi értelme az egésznek. Valaki nagyon meg fog fizetni, ezért az ízetlen tréfáért.

Simon!

A testvérétől kitelne egy ilyen „vicc”. Csakhogy most nem volt olyan hangulatban, hogy ezt tolerálja. Nagyon nagy tétre ment a játék. Ideje lesz elbeszélgetnie a drága, kicsi öcsikéjével...

Nem azért lavírozott az elmúlt ötszáz évben oly ügyesen a kapcsolatok terén – sőt, az óvatosságot már szinte tökélyre fejlesztette, vagyis lehetetlen, hogy neki gyereke legyen –, hogy pont most csússzon el egy banánhéjon, mikor az apja kész átadni neki a trónt.

Ezért is kezdett alakváltó nőstények helyett, inkább embernőkkel, ha a szükség ráhajtotta. Velük egy a millióhoz volt az esély, hogy teherbe esnek. Csak ha az illető megfelelő génállománnyal rendelkezett. És persze, ha aktus közben mondjuk véletlen meg is harapja. De hát ilyen még nem fordult elő... A nőkkel kizárólag dugni szokott, nem párosodni...

Ugyanis párosodáskor minden alakváltóból előtör a belső ösztön, és harapással jelölik meg a választottjukat, ami katalizálja a megtermékenyítést, vagyis eléggé szerves része a Nagymacskák szaporodásának.

Különben is, fiatalnak gondolta még magát az ilyenfajta elkötelezettséghez. Előbb megvalósítja a céljait, majd utána jöhet a párválasztó cécó. Önfegyelem kérdése az egész. Egy nőstény sem éri meg, hogy idő előtt feladja az elképzeléseit.

Erre hirtelen bevillant neki egy homályos, szürreálisnak ható emlékfoszlány. Holdfényes éjszaka képei sejlettek fel, por és hideg. Másnaposság és maró éhség. Egy gyönyörű, fiatal nő... Mintha nem is vele történt volna a dolog, és mégis. Talán mégsem olyan nagy az önfegyelme, mint hitte?!

Ettől a felismeréstől napbarnított bőre ellenére teljesen elsápadt...

Kóvályogva emelte meg a fejét, de rögtön vissza is ejtette a hideg porba. A Mojave sivatagban volt, ez nem vitás. Közel, s távol csak a kietlen táj, sziklák, éles kavicsok, az ég felé törő, absztrakt kaktuszok, rengeteg por...

Kurva életbe! Simon, Luc és Maurice ezúttal igazán messzire mentek – szitkozódott magában.

Bevett szokásuk volt, az öccsével és a barátaival karöltve különböző „csínyeket” követtek el egymás ellen, de ez már tényleg mindennek a teteje! Sikerült valamivel jól kiütniük – talán kevertek valami drogot a piájába, mert a sima alkoholtól nem veszítette volna el az eszméletét –, és egyszerűen kirakták a sivatagban. Pedig esküdni mert volna, hogy egy pillanatra sem veszítette szem elöl a poharát...

A legrosszabb a másnaposság jellegzetes tünetei mellett, a hullámokban rátörő éhség volt. Most már biztosra vette, hogy drog van a dologban. Az alakváltók szervezete ugyan számottevően gyorsabban bontotta le a bódító anyagokat, mint az emberi, viszont ehhez nagy mennyiségű energiát használt fel. Amit nem egyszerű pótolni. Ezért sem szaladgált túl sok drogos alakváltó a nagyvilágban...

A kis mocskok meg nagyon is tisztában voltak mindezzel. Hagyták a belső állati ösztönét tombolni, ő meg csak kínlódjon, hogy kordában tartsa. Ilyenkor mindenki veszélyben került körülötte. A benne élő Nagymacska legszívesebben rátámadt volna mindenre, ami élt és mozgott, hogy csillapítsa maró éhét.

 Várjatok csak, jöttök ti még az én utcámba – fogadkozott morogva.

Magában megállapította – miután éles hallásával felfigyelt egy közeledő autó duruzsolására –, hogy legalább az országúttól nem messze tették ki. Erejének nagy részét ideiglenesen elvesztve, már azért is hálát adhatott, ha nem kell két lábon kutyagolva megtennie az utat a legközelebbi településig, ahol végre „feltankolhat”.

Na, de ehhez meg kell csípnie ezt a fuvart. És persze, jó lenne, ha a sofőrt sem falná fel idő előtt.

Kényszerítette a testét a mozgásba lendülésre, előkapart minden létező energiatartalékot, amit a droglebontó folyamat meghagyott.

Az út nem is volt olyan messze, mint elsőre gondolta. Pillanatok alatt a látómezejébe került a két, fényesen világító lámpa. A fényszórók annyira megbabonázták zsibbadó agyát, hogy már későn regisztrálta, hogy az út közepén áll. Alig sikerült elugrania, a visszapillantó így is súrolta a csípőjét, aminek hatására az természetesen letört, és pattogva-csattogva hullott darabjaira az aszfalton.

Éles fékcsikorgás hasított a dobhártyájába, majd másodpercekkel később egy még élesebb női hang rivallt rá.

– Magának teljesen elment az esze?! – sipította a nő teljesen kikelve magából, miután kiugrott az éjsötét Mustang volánja mögül édes, csokis fánk illatba burkolózva, és nagy lendülettel felé rohant. – Meg akar halni? Ezzel az erővel el is üthettem volna!

Ahogy a felháborodott kis vöröske közelített hozzá, Dev izmai úgy feszültek pattanásig. Pupillája kitágult, már-már feketévé varázsolva aranybarna szemét, orrcimpái megrezzentek, fogai kontroll nélkül váltak agyarakká.

Csokis fánk... Meleg, puha, női test. Vibráló energia. Kell!

Ősi ösztöntől hajtva vetette magát a zsákmányra. Leteperte a meghökkent nőt, aki tágra nyílt szemeiben rettenettel vette tudomásul a támadást. Ajkain sikoly formálódott, de hang már nem jött ki a torkán, mert Dev céltudatosan belemélyesztette fogait a nyak és váll puha hajlatába.

Ahogy száját elöntötte a fanyar, meleg vér, úgy józanodott ki nyomban az állati bódulatból. Ezt nem szabad! A nő nem zsákmányállat!

Bűntudatosan nyalogatta végig a felsértett bőrt, hogy a nyálában lévő gyógyító mikrobák eltűntessék a sebeket. Mindeközben kénytelen volt erősen tartani az aprócska testet, mert méretei ellenére a nő igencsak nagy vehemenciával kezdett ellenkezni korábbi döbbenetét leküzdve. Teljes mértékben ráillet a mondás, mi szerint kicsi a bors, de erős.

– Aúú – jajdult fel, mikor amaz teketóriázás nélkül beleharapott a kézfejébe, amivel a zabolázatlan vörös tincseket akarta kisöpörni a lány arcából, hogy a szemébe nézhessen. Tüzes a kicsike meg kell hagyni!

Vékony vérpatak kezdett csordogálni felsértett bőre alól, bár mire lecsöppent volna az aszfaltra a seb már be is hegedt.

– Nyugi, Vöröske! Nem foglak bántani – mondta a jelenleg tőle telhető legbizalomgerjesztőbb hangon, bár a Nagymacska belül morogva adta tudtára, hogy nem ért egyet. Éhes volt, nagyon éhes… És hihetetlen módon, de a nő erre kialakuló még hevesebb ellenállása egyre jobban izgalomba is hozta.

– Segítség! – kiáltotta a csendes éjszakába Vöröske kétségbeesetten, lábaival igyekezve eltalálni legnemesebb testrészét.

Azt már nem!

Megragadta a nőt, felemelte pillekönnyű testét és két lépéssel a kocsi mellett teremve a motorháztetőre lökte, majd teljes hosszában hozzá simult, hogy ezzel is akadályozza a mozgásban.

– Vöröske, állj le! Nem bántalak, hé!

Amaz prüszkölve, fújtatva vonaglott alatta – nem könnyítve meg ezzel Dev koncentrációra irányuló törekvéseit –, majd mikor belátta, hogy nem szabadulhat, elcsendesedett és ellenségesen pislogott fel fogva tartója arcába.

–  Nem vagyok vöröske – jelentette ki dacosan.

– Akkor mi a neved? Ha már így összefutottunk – kérdezett vissza a férfi mosolyra húzódó ajkakkal.

– Semmi közöd hozzá! Engedj el! – kardoskodott a nő tovább, kezeit hasztalan próbálva kirángatni a rá fonódó vasmarok szorításából.

–  Én Devlin vagyok, de szólíts nyugodtan Devnek. Minden barátom így nevez.

–  Barátok sem vagyunk.

– De lehetnénk – villantott meg a férfi egy újabb kaján vigyort. Egyre jobban tetszett neki a kis vörös.

– Emmaline – bökte ki végül a nő kelletlenül. – De szólíts csak Emnek, a barátaim is úgy szokták – utánozta Dev korábbi kijelentését gunyoros hangon. – Most már elengedsz?

A férfi úgy tett, mint aki nagyon gondolkodik a dolgon, majd kibökte: – Nem is tudom... Éhen halok. Van kajád?

–  Kajám? – kérdezett vissza Em értetlenkedve.

– Kaja, étel, az, amit a szádba teszel, megrágod, lenyeled, megemészted, és végül energiát nyersz belőle... Vagy mégis csak téged faljalak fel?

Em arckifejezése ismét riadttá vált, mint akinek csak most ugrott be, hogy a férfi nemrég szó szerint beleharapott, de aztán összeszedte magát és úgy válaszolt.

– Van néhány csokis fánk a kocsiban. De ahhoz, hogy odaadjam, el kell engedned.

Dev vonakodva távolodott el a puha női testtől, mert már egész kényelmesen befészkelte magát a feszes combok által bezárt völgybe. Hátra lépett egyet, hogy a lány el tudjon menni mellette a jobb oldali ajtó felé, bár árgus szemekkel figyelte a másik minden mozdulatát. Nem engedheti addig el, míg Emnek bármiféle emléke van a találkozásukról. Az emberek nem tudhatnak az alakválók létezéséről. Így is túl sok rémisztő filmjük, könyvük van a témában, amikben ráadásul sok igazság is található. Még az kellene, hogy rájöjjenek a mese nem is annyira mese. Az emberi kíváncsiság pedig, mint tudjuk, ritkán vezet jóra.

Mintha csak igazolni akarná a gondolatait, Em rá is kérdezett a dologra.

– Mi volt ez a megharaplak cirkusz az előbb? Messze még a Halloween. Bár igaz, ami igaz nagyon élethűen játszottad a vadállatot. Vagy ez valami spontán filmforgatás, amibe belecsöppentem? – Közben átnyújtotta a férfinek a félig üres fánkos dobozt.

Dev falánkan vetette rá magát az édességre, el is tüntette mindet nagyon gyorsan, és csak úgy két falat között válaszolt.

–  Alakváltó oroszlán vagyok, és éhes. Te meg fincsi zsákmánynak tűntél.

Úgy is ki fogja törölni az emlékeit, akkor minek kerteljen?!

A lány meglepően jól fogadta a bejelentést, egykedvűen támaszkodott csípőjével a kocsi oldalának, karjait keresztbe fonva maga előtt. Talán nem hisz neki?!

– Persze! Én meg Teréz anya vagyok álruhában... Ne nevettesd ki magad. Egyébként, mit keresel itt a semmi közepén? Vegas jó messze van innen. Ott kellene próbálkoznod a szemfényvesztéssel.

A nő tényleg nem hisz neki – állapította meg Dev.

Végigmérte őt tetőtől talpig. Feszes, fekete leggings volt rajta, bő szürke pulcsi – ami lecsúszott az egyik válláról és látni engedte fekete trikója pántját –, elnyűtt tornacipő. A klasszikus érzelemben nem épp a legszexibb öltözet, a férfiban mégis megmozdított valamit. Kényszert kezdett érezni, hogy igenis megmutassa neki a „tudományát”. Vagy inkább megcsókolta volna, hogy elfeledtessen vele minden sületlenséget, amit még esélyes, hogy össze fog hordani, míg elviteti magát vele a városba.

Hogy elterelje a gondolatait biztonságosabb vizekre, megszólalt inkább.

– Üdv, Anyám! Tetszik az új hacukája. Elfuvarozna a legközelebbi településig, ha szépen megkérem?

Em vágott egy fintort, miközben ellökte magát az autótól.

– Hahh, drága mulatság lesz ez még neked hapsikám... Előbb a tükröm töröd le, majd inzultálsz, felfalod a fánkjaimat, és még el is fuvaroztatnád magad... – azzal megindult, hogy megkerülje a járgányt és vele együtt Devet is, de a dolgok váratlanul újabb száznyolcvan fokos fordulatot vettek.

Ahogy haladt volna el a férfi mellett annak orrát megcsapta egy leírhatatlan illat, amit eddig a csokis fánknak minden bizonnyal sikerült elfednie. A nősténynek peteérése volt...

A Nagymacska vadul rángatta a mentális köteléket, ami összefűzte őket – ez az illat ősidők óta egyféle afrodiziákumként hatott az alakváltókra –, Dev pedig nem volt elég erős jelenleg, hogy maradéktalanul képes legyen féken tartani őt. Az állat majd megőrült, hogy megkaphassa a nőt, és igazából neki sem lett volna ellenére egy kis ez-az. Nem volt fából.

Persze messze nem erőszakoskodni akart, de egy kis csábítás belefér.

Racionálisan gondolkodó fele teljesen háttérbe szorult egy szemvillanás alatt, és Dev a zsákmány becserkészésébe fogott.

Megragadta a lány karját és magához rántotta őt, kihasználva a meglepetés minden pillanatát, hogy testével és kezével felmérje a terepet. A csaj dögös volt a sok gönc alatt. Nagyon dögös...

– Mi lenne, ha rögtön nekifognék a törlesztésnek? – duruzsolta egyre közelebb hajolva a csillogó ajkakhoz. – Természetben tudok fizetni – és le is csapott nyomban Em szájára, esélyt sem adva a tiltakozásra.

A lány megfeszült a karjaiban, körmeit belevájta a karizmaiba úgy, hogy Dev még a vékony dzsekin és az ingen keresztül is tisztán érezte, de ahogy a heves ostrom folytatódott az ellenszegülés is csökkent, míg végül bebocsájtást nyert a lágy ajkak közé. Nyelve birtoklón nyomult be társa szájába. Csábított és ingerelt. Játszadozott és gyönyört ígért.

Eredetileg itt szabta meg a határt, eddig és nem tovább. Kielégíti a saját és a Nagymacska kíváncsiságát, majd tovább lép. Csakhogy Em túl finom, túl készséges volt ahhoz, hogy képes legyen leállni. A levegő szinte pattogott a hirtelen kialakult szexuális feszültségtől. Szorítása enyhült a lány karján, de igazából nem is volt tovább szükség rá. Em hozzá simult, beleolvadt az ölelésbe.

Maga sem tudta, honnan fakad a szerencséje, hogy ily könnyedén megkaphat egy ilyen tüneményt, de nem is akart túl sokat filózni rajta. Elfogadta, ami megadatott.

Ujjai maguktól csúsztak le a kecses derékra, hogy a bő pulcsi alá férkőzve felvándoroljanak egészen a ritmikusan remegő keblekig. A lány halkan előtörő sóhaja felért ezer biztatással.

Innentől az események, ha lehet még inkább felpörögtek. Úgy tapintották, úgy csókolták, úgy markolták egymást, mint akik öröktők fogva ismerik a másikat, és tudják mi a jó társuknak.

Dev türelmetlenül bújtatta át Em fején a pulcsit, majd a trikót is, hogy minél előbb hozzáférhessen a már tapintott, de még nem látott halmokhoz. A feltáruló, vékony pamutba csomagolt keblek cseppnyi csalódást sem okoztak. Mindkét dombocska tökéletesen illeszkedett a markába, mintha pont az ő számára formálták volna őket.

A derekánál fogva felkapta a lányt, és a motorháztetőre helyezte újra, majd befurakodott a korábban felfedezett kényelmes fészekbe. A vörös hajsátor szétterült a holdfényt visszaverő fekete fényezésen, keretbe vonva a ragyogó, fiatal arcot. Ha nem saját maga lett volna, és a helyzete nem olyan kényes amilyen, talán esetleg fontolóra veszi, hogy kapcsolatot alakít ki a lány és közte. Talán még így is megfordult a dolog a fejében...

Míg ezen filózott ráhajolt a finoman emelkedő-süllyedő keblekre, és a pamuton keresztül szájába vette a hűvös levegőtől, vagy jobb esetben az izgalomtól kemény csúcsocskává merevedett bimbót. Em ettől felszisszent, homorított, így még erősebben préselte neki Dev ajkainak magát.

A Nagymacska felmordult legbelül, ahogy érzékelte a feltétlen odaadást. Már nem volt megállás. Vadul vetkőztették egymást, nem törődve sem a hideg sivatagi fuvallattal, sem hogy egy nyilvános út közepén szeretkeznek.

Miközben Dev behatolt a nő testébe, hogy gyors, ritmikus mozgásával az egekig repítse mindkettőjüket, karmaival akaratlan felszántotta a Mustang motorháztezejét, fogaival felsértette több helyen is Em érzékeny bőrét. Képtelen volt kontrollálni állatias oldalát.

Kiszakadva a fantáziaképek fogságából, Devnek két dolgot is nagyon gyorsan sikerült konstatálni.

1. Hihetetlenül felkavarták ezek az eddig nem létezőnek hitt emlékképek. Olyan merevedése támadt, mint aki bedobott néhány szem Viagrát és egész este kemény pornót nézett.

2. Kinyírja Simont, ha kiderül, hogy az ő keze van dologban. Ez nagyon nem vicces…

Ezek után már arra is tisztán emlékezett, hogy később Em bevitte a legközelebbi kisvárosba, ott Dev meghívta egy kávéra, miközben ő jóformán végigette az étlapot, és egy óvatlan pillanatban varázsport szórt a nő italába. Sajnálta ugyan, hogy nem találkozhatnak többet, de tudta, mindkettőjüknek így a legjobb. Érezte, Em nagyon gyorsan képes lenne olyan fontossá válni a számára, hogy sebezhető ponttá váljon, és ezt nem akarta. Nem akarhatta...

Az, hogy neki is kiesett az az éjszaka, valószínű a saját ügyetlensége eredménye. Remegett a keze, miközben a port adagolta. Nagyon esélyes, hogy az illékony anyag ezáltal felkavarodott és bekerült a kávézó légterébe. Meglehet egy egész helyiségnyi embernek sikerült amnéziát okoznia. Nem irigyelte a hajnalban hazatérő férjeket, akik nem tudtak otthon beszámolni a hollétüket illetően.

Neki, mint alakváltónak bár volt esélye, hogy egy inger, gesztus, vagy akár egy dühítő üzenet hatására emlékezzenek, az emberek viszont visszafordíthatatlanul felejtettek...

Bassza meg!

Ha igaz, ami a levélben van, egy „jóakarója” nagyon is tisztában van a történtekkel, miközben Em vígan éli életét, halvány gyanú nélkül, hogy bármi is fenyegetné az életét. Nincs mese, azonnal meg kell találnia őt!

Hirtelen mozdulattal a kandalló tüzébe dobta a papírgalacsint, és kirohant a szobából.

***

Lehetetlen. Nem, nem, nem és nem!

Em szorosan lezárt szemhéjakkal kuporgott aprócska fürdőszobája padlóján.

– Képtelenség! – motyogta maga elé, aztán óvatosan ismét rásandított a kezében görcsösen szorongatott katasztrófára.

POZITÍV! – mutatta könyörtelenül a kis tesztcsík. Tévedés kizárva. Főleg, hogy még legalább tizenkét másik ilyen pozitív teszt volt szanaszét körülötte. De hogyan az isten szerelmére? Megszállta a szentlélek? Nem volt együtt férfival már... mióta is? Talán fél éve, mielőtt Greg az ex-vőlegénye teljesen váratlanul dobta.

Annyi idős terhes meg csak nem lehet, ugye? – kezdte tanulmányozni teljesen lapos hasát. Határozottan nem Gregtől terhes. De akkor kitől?

Próbálta erőltetni az agyát, de nem ugrott be semmi. Még azt sem mondhatta, hogy lerészegedett egy bárban, és felszedett valakit – csak nem emlékszik rá –, mivel inni nem szokott. Rosszul volt az alkohol szagától is. Meg tulajdonképpen bárokba sem járt, kivéve talán néhány alkalmat, mikor Molly a legjobb barátnője elrángatta magával. De azt is egy kezén meg tudta volna számolni hányszor. Na, meg sajnos azon alkalmak minden egyes szörnyű pillanatára emlékezett. A fojtogató füstre, a melegre, a tömegre, a tapizó kezekre. Undorító...

Ha jobban belegondolt a leghomályosabb emlékei egy két hónappal korábbi estéről voltak, mikor céltalan kocsikázásra indult, miután megtudta, hogy Greg éppen elvenni készül a titkárnőjét, pedig vele állítólag pont azért szakított, mert még nem volt felkészülve ilyen elkötelezettségre...

Az még tisztán élt az emlékeiben, hogy megindult a hűvös éjszakában, egy doboznyi csokis fánk társaságában, de hogy végül hogy jutott haza, azt teljes homály fedte. Másnap reggel az ágyában ébredt és folytatódott a megszokott élete tovább.

Azóta viszont egyik katasztrófa követte a másikat. Először is valaki durván megrongálta szeretett Mustangját, majd felmondást kapott a munkahelyén, fogytán volt a spórolt pénze és most még ez is…

Hogy fog felnevelni így egy gyereket?

Mert az nem volt kérdés, hogy megtartja-e. Teljes mértékben abortusz ellenesnek számított. És mindez mellett a mélyen hívő szüleinek is be kellett adni valahogy a dolgot...

Hirtelen erős fejfájás és brutális éhség tört rá egyszerre. Már megint. Nem tudta mire vélni a dolgot. Annyit evett az utóbbi időben, hogy bálna nagyságúra kellett volna híznia. A lüktető fejfájásról nem is beszélve, amit semmilyen gyógyszer nem csillapított. Úgy látszik végül csak kénytelen lesz elmenni egy teljes kivizsgálásra, ha másért nem is, a baba érdekében.

Lehunyt szemmel döntötte neki a homlokát a falat borító hűvös csempének.

Mi jöhet még ez után?

A bejárati ajtó felől erőteljes kopogás hangzott fel.