Üdvözöllek...

Ez az oldal azért jött létre, hogy mindenki számára elérhetővé tegyem fantáziám "papírra vetett" végtermékeit, és azokkal ne csak magamat, de esetleg másokat is szórakoztassak, kikapcsoljak, elvarázsoljak. :D

18 éven felülieknek! Olvasás csak saját felelősségre! :)

MINDEN JOG FENNTARTVA!

2016. február 7., vasárnap

Végzetes vonzalom, II. rész, 1. fejezet



Egy héttel később

A hír futótűzként terjedt a természetfeletti világban. Vladimir a véreskezű, Európa nagyhatalmú vámpírura elbukott.
Amelia még mindig csak nehezen tudott napirendre térni a dolog felett. Ennyire egyszerű lenne a dolog? Az apja legyőzetett és kész? Ki fog most uralkodni a nép felett?
A totális káosz és harc esélyei ugrásszerűen megnövekedtek. Vámpírok ólálkodtak egyre-másra a Triple9 körül – persze megneszelték ő hol tartózkodik –, békés napjainak villámgyorsan befellegzett, a hatalmi viszálykodás elkerülhetetlenné vált... Ő volt a hivatalos trónörökös. Ha uralkodni akar, ki kell nyilvánítania a szándékát. És talán még meg is kell majd küzdenie érte...
Szomorkás mosollyal ajkán simított végig alig gömbölyödő hasán, miközben céltalanul mászkált Nick lakásán, le a klubba, majd vissza. Az alkalmazottak furcsán, távolságtartóan viselkedtek vele. Ez természetes, mind vérfarkas volt – egy-két kósza embert leszámítva –, a berögzült szokásokat pedig elég nehéz leküzdeni. Bár, bántani egyik sem merészelte, sem szóban, sem tettleg. Tisztában voltak vele, hogy Alekhoz tartozik. A párja pedig mégis csak a királyuk. Vagyis az lesz, ha a jelenlegi farkaskirály átadja neki a trónt... Mert bizony ilyen irányú célozgatás is történt, mikor kapcsolatba léptek az uralkodó falkával.
A királyné előbb repesett a boldogságtól, hogy Alek életben van, majd őrjöngött egy sort, mert kiderült számára kivel is lépett a fia kötelékbe, végül pedig, hirtelen pálfordulással a hivatalos ceremóniát kezdte követelni, sőt a fia megkoronázását.
Az apósa, a király, meg csendben tűrt, látszott ki az, aki igazából a szálakat mozgatja.
Amelia sajnálta a kedves tekintetű, szakállas férfit – aki kiköpött olyan volt, mint Alek idősebb kiadásban –, neki nem túl sok szó jutott, miközben  Skype-on keresztül beszéltek velük. Csak néha-néha szúrt be egy-egy megjegyzést. Az egész eszmecsere alatt anyósa vitte a stafétát. Még Alek is meg volt szeppenve kicsit. Az ő nagy, erős harcosa némán tűrte a szidást, kioktatást, minden második mondata az "Igen, anyám!", vagy az "Úgy lesz, anyám!" volt.
Amelia a háttérbe húzódva figyelte a hosszadalmas beszélgetést, nem akart olajat önteni a már egyébként is lángoló indulatokra.
Így most Alek a biztonságos hazamenetelt szervezte – mert a királynő akaratának megfelelően, muszáj lesz visszatérniük Szerbiába, ha fenn akarják tartani a családi békét természetesen –, őt pedig magára hagyta vergődni a gondolatai között.
Sóhajtva lökte el magát a teraszablaktól és megindult az aprócska konyhafülke felé, hogy némi táplálékot szerezzen magának. Nem volt az a helyiség igazából főzésre alkalmas, inkább némi vésztartalék tárolására, meg kávékészítésre. Erősen a maszkulin behatás dominált, Nick minden bizonnyal az életben nem főzött még a kis tűzhelyen semmit. Minek is, mikor alant a klubnak hatalmas, jól felszerelt konyhája és kitűnő szakácsa volt...
Némi száraz keksszel és egy bögre forró csokival felszerelkezve elhelyezkedett a nappali bőrkanapéján, majd bekapcsolta a tv-t, hogy ne legyen már olyan nagy a csend körülötte. Nem mintha bármelyik csatorna képes lett volna kirángatni őt komor gondolatai közül. Újra és újra visszatért az alapkérdéshez. Mi lesz most?
Álljon ki és foglalja el a trónt az apja után? Vagy szökjön el minél messzebbre és soha többé rá se gondoljon az uralkodásra? Ez a vihar előtti csend kezdte kikezdeni a már egyébként is megtépázott idegeit.
Eddig még álmodni sem mert arról, hogy valaha trónra kerülhet. Valahogy mindig az hitte az apja örökké vámpírfejedelem marad – Vladimir eddig mindenféle megdöntésére irányuló törekvést sikeresen fojtott el még csírájában –, esetleg valamikor, egyszer a fiának adja át a trónt. Ki hallott már olyat, hogy egy vámpírnő az uralkodó?! Vagy egy félvér farkas?! De talán, így békét is teremthetnének, ha a két viszálykodó uralkodóház összefogna...
Csendes kopogtatás után Nick lépett be a lakásba. Amelia nyomban kiegyenesedett ültében, igyekezve ráncba szedni magát. A sógora ugyan nem viselkedett vele ellenségesen, de azért puszi pajtásokká sem váltak...
– Szabad? – kérdezte a férfi, bár már be is tette az ajtót maga mögött, és egyenesen a bárpulthoz sétált.
– Persze! Ez még mindig a te lakásod... – válaszolta a lány feszülten.
Alek testvére ideiglenesen átköltözött a belvárosi lakásba, miután hazatért Edinburgh-ból, míg ők bevackolták magukat a klub fölé.
– Alek? – jött a következő kérdés, közben a férfi egy jó adag whiskey társaságában helyet foglalt Ameliával szemben, és kényelmesen elhelyezkedett.
– Tárgyal. – Nem tudott mi mást mondani. Ha a párja nem a Skype-on lógott és az anyjával egyeztetett – hihetetlenül gyorsan fejlődött a kommunikáció ilyen irányú elsajátításában –, akkor más ügyes-bajos dolgait ment intézni a városba. Volt vagy százhúsz évnyi lemaradása ügyintézés szempontjából. Fel kellett újítania minden létező kapcsolatát a külvilággal és a falkákkal.
– Értem. Hogy vagytok?
– Jól.
Nem igazán tudta a férfi rá és a babára, vagy Alekkal való kapcsolatára gondolt, de végül is mindkettőre igaz volt a válsz. Bár, amennyit a farkassal együtt voltak manapság, még idejük sem nagyon lett volna összeveszni.
– Örülök.
Ez sem lesz egy tartalmas beszélgetés így – gondolta Amelia rezignáltan. Hol vagy már Alek? – pillantott lopva a karórájára.
– Ian üdvözöl – bökte ki a férfi, némi kínos hallgatás után.
Amelia szája örömteli mosolyra húzódott. Igazán megkedvelte a csélcsap, szabályokkal szembemenő farkast.
– Mondd meg neki, hogy én is üdvözlöm, ha újra beszélsz vele.
Aztán megint beállt a csend, Nick pedig összeráncolt szemöldökkel, gyanakodva tanulmányozta. Kezében az érintetlen whiskey csendesen kavargott a pohárban, ahogy ide-oda mozgatta azt.
Már megint mi rosszat tettem? – morfondírozott a lány, de ideje végül nem maradt rákérdezni, mert Alek rontott be a helyiségbe, gondterhelt arccal.
Szó nélkül kivette a testvére kezéből az italt, felhajtotta, majd lehuppant Amelia mellé.
– Elegem van! – jelentette ki. – Régen valahogy nem tűnt ennyire komplikáltnak ez a világ. Voltak az uralkodók és az alattvalók... Most meg... Áhh... Mindegy... – azzal automatikusan puszit nyomott Amelia homlokára és a testvére felé fordult.
– Szia, Niko! Mi újság?
– Tele van pió... Khm... vámpírokkal a környék!
Amelia összerezzent. Ennyit a jósógori viszonyról. Ő itt csak egy betolakodó, nem más. Ha Alek nem ragaszkodna annyira hozzá, már rég kitették volna a napra pirulni.
– Ne haragudjatok, de megfájdult a fejem – szabadkozott, majd azzal egy időben felállt Alek mellől. – Jobb lesz, ha lepihenek kicsit – azzal otthagyta a morcos ábrázatú párját az "én nem mondtam semmi rosszat" arckifejezésű Nick-kel egyetembe, és bevonult a hálószobába.


– Ezt most miért kellett? – mordult rá dühösen a testvérére Alek.
Nick csak vállat vont.
– Nem is csináltam semmit...
– Na, persze. Jobb volna, ha vigyáznál a szádra az asszonyom előtt. Vedd tudomásul, hogy Amelia a feleségem...
– Hivatalosan nem is – vágott közbe Nick szemtelenül.
– Ne kezd már te is, mint a Mama. Vérkötelékbe léptünk. A feleségem. Pont!
– Jól van, nem kell rögtön leharapni a fejem. Majd megszokom – visszakozott Nick. – Előbb-utóbb... – bár ezt már csak az orra alatt motyogta, Aleknek meg nem volt idege foglalkozni a testvére szurkálódásaival. Kisebb gondja is nagyobb volt, mint hogy Nick agybajával is törődjön. Amelia hozzá tartozik, az öccse meg söprögessen a saját portáján. Mintha ott is lenne elrejtve egy vérszívócska...
– Ajánlom is! – zárta le a témát. – Akkor most komolyan kérdezem. Mi újság?
– Ahogy előbb is mondtam, rengeteg a pióca. Mind azt akarják tudni Amelia mit lép azok után, hogy Vladimir megbukott. A vámpírok vezető nélkül maradtak. Csak egy hajszál választ el minket a belviszálytól. Hallottam pletykákat arról, hogy Russell, az amerikai fejedelem invázióra készül, és az ausztrál is mozgolódik. Egyedül Alejandro háza táján nagy a csend. Pedig az ő örököse taszította le a trónról Vladimirt. Furcsa, igazán furcsa...
– Mire észbe kapnak, mi már biztonságban leszünk Szerbiában. Ott próbáljanak meg ártani az én Malenámnak!
Nick kétkedve húzta el a száját, de csak annyi mondott végül, "Te tudod, de ezzel még nem oldasz meg semmit!", és kisvártatva távozott is.
Alek üldögélt még egy ideig magába fordulva a kanapén, aztán gondolt egyet és bevonult a hálóba. Automatikusan behúzta a vastag sötétítő függönyöket, hogy a közeledő hajnal véletlenül se tudjon behatolni a helyiségbe.
Fáradtnak érezte magát, totálisan elcsigázottnak. Egyetlen szerencséje, hogy  két-három órányi alvás alatt is képes volt regenerálódni. Nem könnyű két világban is tökéletesen helytállni...
Óvatosan Amelia mellé telepedett az ágyra, úgy figyelte a párja egyenletes, csendes, ki- és belégzéseit. Tiszta szívből szerette ezt a nőt, már a gondolat is kis híján az őrületbe kergette, hogy véletlenül elveszítheti. Bármit képes lett volna feláldozni érte. Akármit...
Keze önkéntelenül indult meg, ujjai pillekönnyen végig követték a lány takaró alatt felsejlő sziluettjét. Amelia mocorogni kezdett, bár nem ébredt fel, pillái csak alig észrevehetően rebbentek meg.
Alek Isten bizony nem akarta zavarni, de... olyan szép volt, annyira kívánatos. A belső kényszer, hogy birtokolja ezt a tüneményt erősebbnek bizonyult a józan eszénél.
Finoman lehúzta Ameliáról a takarót, majd leheletkönnyű csókokat kezdett hinteni a bőrére a lábujjaitól kezdve felfelé, bebarangolva minden zugot és hajlatot, míg el nem ért a csipkés alsóneműig, ami némileg akadályt képzett. Ekkorra a lány is kezdett magához térni álmából, a hátára helyezkedett, karcsú lábait széttárta, hogy könnyebben hozzáférhessen, miközben szemhéjai továbbra is zárva maradtak. Csak halk nyöszörgése jelezte, hogy nagyon is tisztában van az elcsábítási kísérlettel.
A férfi számára ezt pont elég biztatás volt, lendületesen vetette bele magát a kényeztetésbe. Először is megszabadította Ameliát a csipkecsodától, majd kiélvezve minden édes pillanatot, egyre szűkülő körben csókolta őt, érzékeny belső combjától kezdve, remegő hasizmáig, míg végül elérte a lüktető, meleg, hívogató édenkertet.
Élvezettel merült el a lágy, nedves, sima szirmok között. Nyelve játékosan cikázott ide-oda, körberajzolta a csiklót, megmártózott a hüvely barlangjában, amivel egyre hangosabb és hangosabb nyögéseket csalt elő partneréből. Amelia combjai összezárultak, ujjai a hajába túráztak, húzták-vonták egyre közelebb, egyre erősebben. Ez Aleket még az eddigieknél is jobban tüzelte. Azt akarta, hogy az asszonya sikítson az élvezettől, miközben ő a csúcsra juttatja. Teljesen háztérbe szorította saját teste igényét, és kizárólag Ameliára kezdett koncentrálni. Egyik kezével megragadta a feszes feneket, ujjai belemélyedtek a húsba, úgy próbálta egy helyben tartani az egyre inkább vonagló lányt, míg másik markával előrenyúlt és a vékony trikón keresztül a kemény kaviccsá összehúzódott mellbimbót ingerelte a végtelenségig.
Amelia körmei a fejbőrébe fúródtak, hajszálai éppen csak ellenálltak az inzultusnak, de a férfi cseppet sem bánta ezt a kis fájdalmat. Érezte, ahogy a lány egyre közeledik a beteljesülés felé. Combizmai reszkettek az izgalomtól, bőre síkossá vált, nőiességének nektárja elapadhatatlanul árasztották el kutakodó, incselkedő ujját, nyelvét.
Mindjárt... Még egy picit... Most!
Tisztán érzékelte a pillanatot, mikor a lányban felrobban az orgazmusbomba. Társa élvezete őt is a szakadék szélére sodorta. Morogva szakadt el Ameliától, és szó szerint letépte magáról a ruhát, majd elhelyezkedett az asszonya hívogatóan széttárt combjai között.
Amelia torokhangon felnyögött, mikor vággyal teli szerszámával a testébe hatolt. A levegő izzásba kezdett körülöttük az érzéki feszültségtől.
Teljes összhangban mozogtak, szinte egyszerre értek a csúcsra, majd egymást szorosan ölelve szenderedtek álomba.
Az összekötő kapocs közöttük sziklaszilárdnak tűnt, de a milliódolláros kérdés még mindig az volt, kibírja-e a rájuk nehezedő kegyetlen nyomást...

2015. október 29., csütörtök

Játék!



Gyertek játszani! Holnap, vagyis okt. 30. éjfélig akár Emily Snow - Elemésztve című könyvét is megnyerhetitek. :)
Hajrá!
:*

A linkre kattintva elérhető az FB oldalam, ahol a játék zajlik. Itt.