Végzetes vonzalom - 16. fejezet

– Nem érdekel, majd a főnök elintézi...

Ezek voltak azok a szavak, amik először jutottak keresztül az Alekot fogva tartó sötét burkon – valahol az ájulás és az éberség határán –, és ami után rögtön ráeszmélt, hogy kész, vége, meg fog halni. Lepörgött az élete, látta a hibáit, átérzett minden boldog pillanatot, amit Ameliával tölthetett.

Közben a vámpír megragadta a nyakát és a magasba emelte tehetetlen porhüvelyét, majd egyre jobban és jobban kezdte szorítani a torkát, karmait is belevájva a bőrébe. Oxigén már csak elvétve jutott Alek tüdejébe, a gondolatai összefüggéstelenné váltak. Most fogják letépni a fejét és véget vetni földi pályafutásának. Most...

És mégsem. A vérszívó undorodó hang kíséretében arcon köpte, majd lehajította a sárba egy másik test mellé.

– Gyerünk! – hallotta még meg az elmosódó utasítást, aztán beállt a süket csend. Még az erdő zajai is valahogy elhalványultak.

Alek ott feküdt – immár észnél – maga sem tudta, mennyi ideig. Betört orrától annyira feldagadt az arca, hogy a szemeit sem volt képes kinyitni.

– Alek... – szólt hozzá hirtelen egy reszelős hang. – Jól vagy, haver?

A farkas kis híján felnevetett kínjában, de inkább visszafojtotta az ingert, mert a tüdejébe fúródott bordája emígy is leírhatatlan szenvedést okozott.

– Soha jobban... – válaszolta krákogva, saját maga számára is idegen hangon. – És te?

– Mint akinek randija volt egy úthengerrel... Különben prímán!

– Ian MacDarmit, sosem javulsz meg! – szögezte le Alek, vigyornak indult grimasszal az arcán.

– A Mama is mindig ezt mondja – nyögött egy keserveset a másik. Aztán sziszegve mocorogni kezdett.

– Mit csinálsz? És mi van Ameliával? – kérdezte, összevert arcát a hang forrása felé fordítva. Kezdte borzasztóan zavarni, hogy nem lát semmit.

– Próbálnék telefonálni, de nem bírom előszedni ezt a szart! – dohogott Ian, közben olyan zajokat előidézve, ami Aleket leginkább a tépésre, szakításra emlékeztette. – Elvitték a vérszívó haverjaitok...

Az alakváltó erre torokhangon felhorkant, de mielőtt odamondhatott volna valamit a másik farkasnak, az újra megszólalt.

– Meg van! A francba! Összetört a kijelző, nem látom a számokat.

– Újrahívás?! – szúrta be Alek, kamatoztatva a tudását, amire nem is olyan rég tett szert. Közben igyekezett úgy helyezkedni, hogy minél kevésbé nyomja fájó testrészeit, ami, mivel mindene megrongálódott, lehetetlen küldetésnek bizonyult. Persze már elkezdett regenerálódni, hisz erős természetfeletti lénynek számított, de attól a dolog egyáltalán nem vált kevésbé fájdalmassá. Ez és a fáradtság lassan, de biztosan letaglózták.

– Magamtól is erre a következtetésre jutottam! Igyekszem...

Ian hangja is egyre élettelenebbnek hatott – bizonyára ő sem úszta meg alapos verés nélkül a kis kalandjukat –, miközben hangosan zihálva vette a levegőt. Alek a végül összehozott beszélgetést csak fél füllel hallotta. Segíts… Támadás… Vámpírok… Szóval csak tőmondatokban. A fejében ismét eluralkodó nyomás által kiváltott kín képtelenné tette a világos gondolkodásra. A könnyebbik útnak számított engedni a sötétség csábításának, mint küzdeni a fájdalmas éberségért.

Legközelebb puha pármák között és vadvirág illattal körüllengve ébredt. Amelia! – volt az első gondolata, de a következő másodpercben rájött, hogy ugyan tartózkodik vámpír is a közelében, de az biztos nem a párja.

Vajon hol lehet és hogy került oda?

Résnyire nyitva szemeit megállapította, hogy az öccse és egy nő – feltehetően a vámpír, mivel mást nem látott a helyiségben – csendesen, fojtott szavakkal és dühös pillantásokkal gyilkolják egymás idegeit, majd a vérszívó heves gesztikulálás kíséretében távozik. Illetve távozna, ha Nick nem ragadná meg a karját, rántaná magához és csókolná meg indulatból, erőszakosan.

Alek kezdte egyre érdekesebbnek ítélni a szituációt, mivel a kis hölgy sem szívbajoskodott, pisztolyt nyomott a testvére halántékának, majd kiszabadítva magát a szorításból, ténylegesen távozott.

– Mi van tesó, egy vámpírral? Hát nem szaladgál elég farkaslány a világban? – tette fel Alek fennhangon a kérdést a faképnél hagyott Nicolának. A szája száraz volt és kapart a torka, de nem lehetett kihagyni a dolgot, a benne élő kisördög kényszerítette, hogy az öccse orra alá dörgölje, ugyanúgy, mint ahogy ő tette korábban.

– Te ott, kuss! – mordult rá Nick, közben felé fordult, odasétált az ágyhoz, az éjjeliszekrényre helyezett kancsóból töltött egy pohár vizet, majd előzékenyen átnyújtotta a betegnek, úgy folytatta. – Vagy visszaküldelek oda, ahol összekapartunk és kezdj magaddal, amit akarsz. Egyedül!

– De harapós valaki... – állapította meg Alek, majd megemelkedett kissé, és egyetlen hajtásra kiitta a pohár tartalmát.

– Megnézném, te vidámkodnál-e, ha egy ilyen idegesítő nőszemély a bőröd alá bújna.

– Hát nekem nem éppen úgy tűnt, hogy azt tenné, inkább, mintha te dugdostál volna valamit ő belé – folytatta az ágyban fekvő a testvére bosszantását. Egész jól érezte magát, ahhoz képest, min ment keresztül nemrég.

– Aleksandar Dimitrijevics, nem mondom el még egyszer, fogd vissza magad!

Nocsak, nocsak, sikerült rátapintani a kistesó érzékeny pontjára... Alek látott ugyan még lehetőséget Nick szekírozásában, de úgy döntött, mégis hanyagolja a dolgot. Most túl elcsigázott volt hozzá, majd egy alkalmasabb pillanatban. Letette hát a poharat, és némi szenvedés árán feltornázva magát teljesen ülő helyzetbe, hátát a fejtámlának döntötte.

– Mióta vagyok itt?

– Öt napja.

A farkas hitetlenkedve pislantott a testvére felé. Öt nap után még mindig nem regenerálódott teljesen?! Nick mintha olvasott volna a gondolataiban, megválaszolta a kérdést.

– Nagyon összevertek, ember. Nem bírta volna a tested a hirtelen regenerációt. Főzetet kaptál, hogy lassítsuk a folyamatot.

Alekot elkapta az indulat.

– Öt napra ágyhoz láncoltatok, miközben Ameliával ki tudja, mi történik?! Ismered Vladimirt, még képes lesz kárt tenni benne, mert kötelékbe lépett velem.

– Szóval megtetted... – ez furcsa mód nem szemrehányás volt Nick részéről, csupán belenyugvó megállapítás.

– Igen, meg! És cseppet sem bánom! – húzta ki magát Alek önérzetesen, már amennyire ez lehetséges volt.

– Rendben! Nyugi! Isa szerint jól van, nem kell rögtön ugrálni.

– Isa?

– A lány tudod...

– Ja, hogy ő! Mesélj már, lemaradtam útközben. És egyébként is, hol vagyunk? – nézett körül kérdőn a farkas a pazarul, de nem túl hivalkodóan berendezett szobában. Masszív ágy, fotelok, dohányzóasztal, tömörfa szekrény, a szemnek kellemes – és semleges – pasztellszínű falak. Amolyan vendégszobaféle lehetett.

– A MacDermit rezidencián.

Alek füttyentet egyet elismerésképp.

– Nem vagy semmi. Behoztál egy vérszívót az ellensége barlangjába?!

– Halkabban örvendezz, ha lehet. Nem tudják.

– Hogyan?

– A háziak nem tudják, hogy az.

– Hisz éreztem az illatát! – értetlenkedett Alek.

– Igen, mert elillant a „szagtalanító” hatása. Varázsló ősökkel rendelkezik a kicsike, megvannak a maga trükkjei. A te löttyödet is ő keverte.

– Boszorkányos... Egyre kíváncsibb vagyok a részletekre.

– Jól van! – hagyta rá Nick. – De előbb talán lezuhanyozhatnál, én meg szerzek valamit enni. Lehet, rád fér ennyi energiaveszteség után. Segítsek felkelni vagy menni fog egyedül?

– Nem vagyok pelenkás, megoldom!

– Ok, később visszajövök – azzal Nick csendesen távozott.

Alek némán bámult utána, de mivel nem tudta hova tenni fivére hullámzó hangulatingadozását, inkább a felkelés – fürdőbe eljutás – zuhanyzás probléma kombináció megoldásán kezdte törni az agyát. Talán jobban járt volna, ha nem annyira önérzetes és mégis elfogadja a felajánlott segítséggel.

Nick erővel magára kényszerített nyugalma darabjaira hullani készült. A keze akaratlanul is remegett, miközben becsukta maga után a szoba ajtaját, hogy kaját szerezzen Aleknak. Ez volt a leghitelesebb kifogás, amit ki tudott találni nagy hirtelen, mert ha nem szabadul ki gyorsan, isten bizony törni-zúzni kezd vagy csak simán agyon csapja a mit sem sejtő, lábadozó bátyját. Ő az oka minden nyomorának! Ha nem állt volna össze Ameliaval... Ahhh... Na jó, a legkönnyebb a védtelenre kenni a dolgot. Hisző sem képes ellenállni egy vámpírnak!

Eleve elvetélt ötlet volt magával hurcolnia a nőt – semmi konkrét, hasznos információt nem tudott kiszedni belőle útközbe, mint, ahogy az a tervei közt szerepelt – és utána is csak a bajjal járt az egész cirkusz. Az egy dolog, hogy Isabel alapjáraton is kegyetlenül pimasz, fölényeskedő és határozottan keményfejű, de az már egyenesen kínzás, hogy mindez mellett Nick mégis mennyire eszméletlenül kívánatosnak érezte őt. Annyira rá volt gerjedve, hogy az már leírhatatlan. Kifejezetten frusztráló!

Ahelyett, hogy megtorolta volna a szentségtörést, amit a lány elkövetett – nevezetesen, hogy tönkre tette a kedvenc autója üléskárpitját, bár el kell ismernie, ebbe az Alekról és Ianről csöpögő mocsok is besegített némileg – ő bolond fejjel megcsókolta. M-e-g-cs-ó-k-o-l-t-a!

Kezdett kételkedni a saját épelméjűségében. Mindig is ellenségesen viseltetett a piócák iránt és egyszerűen nem ment a fejébe, mitől más a lány, hogy vele nem tudja ezt megtenni. Ha nem nyomott volna pisztolyt a halántékának, biz' isten még mindig odabenn csókolná, vagy éppen a ruhát tépné le róla a padlón, cseppet sem zavartatva magát azon, hogy Alek pár méterre fekszik az ágyban.

Szánalmas!

Néhány mély ki- és belégzés után megindult a konyha felé, majd – közbeiktatva egy rövid kitérőt Iannél – egy jócskán megpakolt tálcával tért vissza Alekhez.

– Igazán itt volt már az ideje! Éhen halok! – kapott az idősebb testvér a felhalmozott élelmiszerek után, és válogatás nélkül tömni kezdte magába őket.

– Nincs mit, tesó! – hagyta rá Nick a dolgot, és mivel nem tudott mit kezdeni magával, hát elfoglalva a szobában lévő egyik fotelt, hallgatásba burkolózott.

– Na, nem akarsz mesélni? – törte meg a csendet Alek, két harapás között.

– Hol is kezdhetném... Mit akarsz tudni? – sóhajtott fel Nick, mint aki nehéz bevetésre készül.

– Az elején és mindent!

– Rendben. Isa Manuel Da Vilának dolgozik.

Alek kérdőn pislantott az öccse felé, miközben a harmadik darab rántott húst tüntette el éppen.

– A dél-amerikai piócák trón várományosa? Az meg mit keres itt? Ha jól emlékszem, úgy kerülte mindig Európát, mintha legalább is egy nagy rakás szemétdomb lenne. Beképzelt pöcs!

– Nősülni készül.

A bátyjának kellett néhány másodperc, mire felfogta a célzást. Akkor felordított dühében, a tálca megingott az ölében.

– Csak a holttestemen keresztül! – fogadkozott.

– Hogy ez mennyire igaz... – ironizált Nick. – Nem tudom, mit hallottál a korábbi a beszélgetésünkből, de a pasas kiadta Isabelnek az utasítást... a kivégzésedre.

– És hogyhogy még élek?! – kérdezett vissza Alek, elhúzott szájjal.

Nikola arcán mindentudó mosoly terült szét.

– Megvannak a saját eszközeim...

– Ja, láttam!

Erre rögtön elkomorodott, de végül lenyelte az epés visszavágást.

– Szóval, miután ti elhúztatok északra, Isa megjelent a klubban és utánatok szimatolt. Aztán mikor Con telefonált, hogy gáz van, úgy döntöttem, az lesz a legjobb megoldás, ha magammal hozom. Így legalább végig szemmel tudom tartani.

– És kéznél van, ha rád jön a...

– Ha még egyszer közbevágsz Alek, esküszöm, itt hagylak! – szűrte a fogai között Nick.

– Jó, jó...

– Egyébként elismerem, nem volt egy díjnyertes ötlet, de ez van. Lehet, ha visszamehetnék, másképp csinálnám. Talán néhány ősz hajszállal kevesebbel rendelkeznék.

Látta rajta, hogy ott van a megjegyzés a bátyja nyelvén azokról a nem létező ősz hajszálakról, de aztán csak sikerült visszafognia magát. Helyes!

– Éppen beértünk volna Edinburghba, mikor a segélyhívás befutott Iantől. Ne tudd meg, mit meg nem kellett mozgatnunk Connal, hogy megtaláljunk benneteket. Az erdei lakhoz Ianon kívül nem túl sokan szoktak elmenni. A nagy, büdös semmi közepén van. Mindegy, végül meglettetek. És akkor, ott, kis híján szívbajt kaptam a látványotoktól. Ajánlom, hogy a Mamának sose dicsekedj ezzel a kalandoddal, mert abból oltári botrány lesz. Szegénynek így sem lesz könnyű, még azt is meg kell emésztenie, hogy egy pióca lett a menye.

– Elmondtad neki?! – kezdett Alek köhögni, mert sikeresen félrenyelt.

– Nem vagyok teljesen hülye! Ezt a kiváltságos feladatot inkább meghagyom neked. Semmi kedvem a rossz hír vivőjének lenni, újra. Egyszer már megjártam, mikor rám hárítottad a feladatot, hogy tájékoztassam, életben vagy. Majd keresztülharapta a torkomat a telefonon keresztül, mert nem tudtam érdemleges magyarázatot adni neki arra, miért nem tér a drágalátos fiacskája nyomban haza, a szoknyája mellé.

– Micsoda lovagiasság... – gúnyolódott a másik.

– Vess magadra! Nem én léptem kötelékbe egy piócával.

– Ami késik, nem múlik – motyogta amaz a bajsza alatt.

– Hogyan?

– Semmi, semmi! Folytasd csak.

– Nagyjából ennyi. Összekapartunk, idehoztunk, ápolgattunk.

– És Amelia? Tényleg nincs semmi baja?

– Isa szerint nincs, bár állítólag szobafogságban van. Manuel is csak onnan tudja, hogy ott tartózkodik, mert sikerült behálóznia a megfelelő embert és az szállítja az infókat.

– Máris csalja a leendő asszonyát és még el sem vette?! – háborodott fel Alek, mire Nick hangos hahotában tört ki.

– Ameliáról beszélünk, tudod, ugye?

– Óóó...

– Igen, ó. Valamit sürgősen ki kell agyalnunk, mert hamarosan, amint rájönnek a tényállásra, minden vámpír téged akar majd levadászni. Amelia addig nem mehet férjhez, amíg kötelékben van veled.

– Ő az enyém! Egy jöttment mitugrász vámpír nem veheti el tőlem – indulatoskodott Alek, lendületesen letéve meztelen lábát a szőnyegre, indulásra készen. A tálca veszélyesen közel került a lepottyanás lehetőségéhez. – Most azonnal elmegyek érte!

Nick egy szemvillanás alatt toppant ott mellette és visszalökte a párnák közé.

– Csigavér, tesó! Még nem vagy olyan állapotban. Majd holnap kitaláljuk, hogy legyen, addig lesz időd regenerálódni rendesen. Vagy tálcán akarod felkínálni a fejed Vladimirnak és a csürhéjének azzal, hogy védtelenül ismeretlen terepre rontasz be?!

Alek morogva, de elismerte az öccse igazát és visszafeküdt.

– Megesz az ideg ettől a semmittevéstől, miközben Amelia...

– Majd elkapom Isát, és kiszedek belőle minden lehetséges információt. Holnapra felkészültebbek leszünk – nyomatékosította Nick. – Pihenj! Benézek később – azzal távozott. Arra már szánt szándékkal nem akart reagálni – mintha meg sem hallotta volna –, mikor Alek csúfondárosan utána szólt:

– Elkapod, mi?!