Az történt, hogy a napokban belefutottam egy érdekes novellapályázatba, ahol gyönyörű ékszereket lehet nyerni. Meg is írtam rá, amit gondoltam. :) Ez volt a könnyebbik rész, ugyanis tegnap rá kellett jönnöm, hogy a lényeget kihagytam belőle. :) Egy szem árnyvadász sincs jelen az irományomban. :)
A pályázat ugyan ugrott, de mivel a mű megszületett, kár lenne csak úgy parlagon hagyni. Szóval, megosztom veletek is, kedves olvasóim. :)
És, ha valaki kedvet kapna a novellaíráshoz, itt nézzen szét:
http://fayelinn.blogspot.com/2013/11/raziel-tollai-jatek-leiras.html
Határidő: DEC. 5, 23:55!
A szóban forgó novella pedig ez lenne:
– Mit olvasol,
cicus?
Michelle
szemöldökét kérdőn felhúzva pislantott fel a sorok közül, szemüvege lecsúszott
egészen az orra hegyére. Nem mintha szüksége lett volna rá, hisz alakváltóként
tökéletesnek számított a látása, de a megjelenése valamicskét komolyabbnak tűnt
tőle. És ezen kívül annyira hozzászokott a viseléséhez, hogy akkor érezte
furcsán magát, ha nem volt rajta. Ha már ruházat és frizura terén ennyire
elütött a sztereotípiától – kosztümös-kontyos, karót nyelt könyvesbolt
tulajdonos – legalább ezzel próbálta némileg kompenzálni a dolgot. Jelen
pillanatban ugyanis koptatott, szűk farmer, fehér ujjatlan póló és rövid,
derékban húzott bőrkabát volt rajta, a haját pedig a legújabb divat szerint
aszimmetrikusra nyírták, vagyis egyik oldalon egész rövidre, míg a másikon az
álla alá kunkorodott. Bár a vevők nagy része első látásra így is, úgy is csak
kisegítőnek nézte vagy jobb esetben odatévedt egyetemistának.
Észre sem
vette, hogy valaki bejött az üzletbe, míg az illető meg nem szólalt, úgy
belemerült a történetbe, amit olvasott. Ilyenkor, mikor épp pangott a könyvpiac
és vásárló csak elvétve tévedt be a boltba – leginkább törzsvendégek az
újságjaikért –, általában kihasználta az alkalmat és hódolt a hobbijának,
vagyis falta a könyveket. Na, nem szó szerint, csak képletesen. Megesett nem
egyszer, hogy akár nyitástól nyitásig is az egyik kanapén kuporgott. Ugyan
minek cipelt volna fel egy rakás könyvet a lakásába – a bolt felett lakott –,
mikor helyben is élvezhette az olvasás örömeit?! Ha pedig elfogytak a lapok
vagy megkívánt egy kis kávét, csak két lépést kellett megtennie és máris
megoldódott a dolog. A kávéautomata huszonnégy órában működött, olvasnivaló
pedig annyi volt, mint a tenger.
Egyébként úgy
saccolta a dolgot – a kinti sötétség alapján –, hogy rég lejárt már a nyitvatartási
idő. Sürgősen meg kell fordítani a nyitva táblát zárva feliratra –
jegyezte fel a képzeletbeli teendőlistájára.
A frissen érkezetten és rajta kívül különben
egyetlen lélek sem tartózkodott a könyvekkel, magazinokkal, kényelmes
fotelokkal, kanapékkal, asztalokkal és a két kávéautomatával telezsúfolt
helyiségben.
– Könyvet, IQ
nindzsa! – vágta rá morogva. Ki nem állhatta, ha cicusnak, cicamicának,
macseknak vagy valami ilyesminek titulálták. Gepárd volt az állati alakja, egy
kecses, karcsú ragadozó, nem tunya házimacska! És ezt a hirtelen felbukkant,
pimasz vendége is nagyon jól tudta. Amióta pedig az Ötök – az alakváltók
szövetségének vezetősége – kinevezte Michelle-t a San Francisco-i falkák közös
képviselőjének, kénytelen volt ezt havi szinten elviselni az uraságtól. Ugyanis
rendszeres időközönként megtartották a természetfeletti lények találkozóját,
amin sok egyéb faj küldötte mellett Mr. Arcátlan a mágusok és boszorkányok
követeként jelent meg.
– Nem kell
rögtön kiengedni a karmokat cicuska, én csak udvariasan érdeklődtem –
jött az újabb finom szúrás, egy gonoszkodó félmosoly kíséretében. Michelle erre
olthatatlan vágyat kezdett érezni, hogy tényleg kiengedje a karmait és
lekapargassa azt a férfi jóképű arcáról.
– Ne fárassz,
Keeran! Nyögd ki, hogy mit akarsz, és húzz vissza az üstjeid, szárított kígyóbőreid,
békanyálad meg hókusz-pókuszod mellé. Jobb dolgom is van, mint veled a semmiről
diskurálni.
– Gondoltam,
beugrok a legfrissebb Varázsüst magazinért, ha már erre jártam – folytatta a
férfi csevegő hangnemben.
– Elfogyott! – vakkantotta Michelle, kényszeredett mosoly
– vagy inkább grimasz – kíséretében. Hátha felfogja a drága, hogy nem szívesen
látott vendég.
– Akkor az az
új hetilap… Hogy is hívják?! Hmm… Fekete macska?
Nem, nincs szerencséje, a pasi nem fogja…
– Sajnos, mind elkapkodták...
– CKM?
– Nincs raktáron!
– Playboy?
– Nem tartunk, lehet továbbállni – vette oda
neki a lány, lezárandó a meddő szóváltást és tüntetőleg visszatért az
olvasáshoz, bár fel-felpislantott Keeranra, hogy megbizonyosodjon, elment-e
végre. Nem arról volt szó, hogy kifejezetten őt utálta volna, de kétséget
kizáróan férfiból volt – azok között is az igencsak maszkulin fajtából – és
Michelle minden hímnemű egyeddel szemben tartózkodóan viselkedett. Megjárta már
egy-két alkalommal, amióta a világra jött, és ez alatt nem csak a szerelmi
csalódásokra gondolt, hanem a férfiakra úgy általánosságban. Egyáltalán nem
érzett késztetést arra, hogy újabb bonyodalommal dobja fel az életét, így jó
ideje inkább elutasított mindennemű közeledést az ellenkező nem irányából.
Keeran ennek
ellenére mégsem méltóztatott venni a lapot, idegesítő magabiztossággal megcsóválta
a fejét, majd lazán odasétált Michelle-hez, aki a kanapén felhúzott lábakkal
üldögélt és kikapta a kezéből a könyvet. A lány annyira meglepődött ezen, hogy
nem tudott időben reagálni.
– Nézzük
csak... – motyogta Keeran – Kresley Cole, Vámpírharc. Érdekes! – és
belelapozott a kötetbe. Majd hümmögni kezdett, közben ide-oda táncolt, mivel
Michelle sem tétlenkedett, a feje tetejére tolva a szemüvegét felpattant és
igyekezett visszaszerezni az olvasmányát.
– Add vissza,
semmi közöd hozzá, mit olvasok! – sipítozta magát is meglepve a hátborzongatóan
éles hangjával. Persze nem sikerült elérnie, amit akart, Keeran jó két fejjel
magasabb volt nála. Nem egy tipikus alacsony, tömzsi, borvirágos arcú,
kopaszodó mágus csúcsos sipkával a fején...
– Sose
gondoltam volna, hogy macsek létedre kangörcsös kutyuskákra gerjedsz – húzta őt
a férfi továbbra is, élvezve a helyzetet, hogy a szőke alakváltó tehetetlenül
pattog körülötte. – Vagy saját pályán játszol és a vörös boszikra buksz?
Michelle nem
túl nőies mozdulattal bokszolt bele Keeran hasfalába válaszképp, de ő mintha
meg sem érezte volna. Egyik markával lefogta a vagdalkozó kezet, a másikkal még
magasabbra emelte a könyvet, majd halvány fényesség kezdett koncentrálódni a
tenyerében, és csupán varázsereje segítségével pörgette a lapokat tovább.
– Ezt figyeld,
ez jó! – állt meg egy pillanatra a lapozásban. – Találtam értelmes mondatokat
is a sok csöpögés közepette. Hallgatod?
Michelle
morgására szívből felnevetett.
– Ez már
majdnem dorombolás volt, cicuska. Micsoda megtiszteltetés! Hegyezd a
füled! – kacsintott egyet. – "Ha ajándék hull az öledbe, örülj neki! Ha
könnyelmű ember vesztette el, az utolsó cseppig élvezd ki!"
– Keeran!
– Nincs kedved
leülni ide erre a kényelmes kanapéra? – kérdezett vissza a férfi az ülőalkalmatosság
felé biccentve és nem törődve a figyelmeztető hanglejtéssel. – Tisztára elfáradtam ebben a nagy ugrálásban,
amit előadtál. Esetleg az ölembe hullhatnál, én pedig kiélvezhetném a dolgot az
utolsó cseppig. Mit szólsz?
Michelle agyát
elöntötte a vörös köd. Na, megállj nyavalyás!
Taszított
egyet a máguson, aki mivel igazából nem számított efféle mozdulatra, elengedte
a lányt, lehuppant a kanapéra és tágra nyílt, döbbent szemekkel nézte végig,
ahogy az alakváltó kecses, cicás mozdulatokkal az ölébe mászik. Ezek után
Michelle dorombolva végigfuttatta ujjait a vékony, szürke ingen, egészen Keeran
álláig, ott mutatóujjával megemelte a leesett állat, majd közel, nagyon közel
hajolt, hogy szinte összeért az orruk. Ettől a férfinek láthatóan melege támadt
és sűrű nyeldekelés közepette igyekezett megszabadulni a felgyülemlett nyáltól.
– Vigyázz mit
kívánsz, Hókuszpók! Még a végén valóra válik... Vagy a visszájára sül el...
Keeran nyelt
egy nagyot, mikor Michelle belekezdett a kis visszavágó hadműveletébe, bár
teljes mértékben igazat kellett, hogy adjon neki a „bosszúvágya” miatt. Túllőtt
a célon, az már biztos.
Ahogy a lány
arca egyre jobban közelített az övéhez, ugyanabban a tempóban Keeran vérnyomása
másodpercről másodpercre szökött egyre magasabbra, miközben a szíve is majd kiugrott
a mellkasából, úgy dörömbölt. Michelle az ölében ül... Dorombol...
Incselkedik... Ez most vagy egy álom, vagy mindjárt oltári nagy
kutyaszorítóba kerül.
Az igazat
mondta korábban a lánynak, tényleg csak erre járt és mikor meglátta, hogy a
késői óra ellenére még mindig égnek a lámpák, hát benézett. Mindenféle hátsó
szándék nélkül. Na, jó, legalább magának ne hazudjon. Látni akarta őt!
Az utóbbi
időkben csak miatta várta a kötelező természetfeletti konferenciákat. Izgatták
a fantáziáját – meg egyes testrészeit is – a lány pimasz beszólásai, kecses
alakja. Tulajdonképpen az egész lényét felvillanyozónak találta, és az, hogy
ösztönösen távolságot tartott tőle, még kívánatosabbá tette. Tegyük hozzá, nem
Keeran volt az egyetlen, aki csorgatta utána a nyálát – többen megégették már
magukat, mikor bepróbálkoztak nála, alakváltók, vérszívók, szárnyasok, mágusok
vegyesen –, de ő bizonyult mindközül a legkitartóbbnak. Bár valószínű, eddig
csak azért nem lett rövid úton lekoptatva, mert ha a közelébe került, előtört
az óvódás énje és piszkálódással mutatta ki az érdeklődését iránta. Valljuk be,
nem tűnhetett éppen romantikus udvarlásnak a dolog...
Most
mit csináljon?! – tette fel magában
a költői kérdést. Vágja ki magát valamivel és rohanjon el lóhalálában, míg nem
késő és a golyói is a helyükön vannak vagy kockáztasson, használja ki az adott
helyzetet és lépjen egy szinttel feljebb a köztük kialakult „kapcsolat” képzeletbeli
lépcsőfokain?
Menekülni
kellene – adta meg saját magának
nyomban a választ, de... Michelle annyira csábítóan játszadozott ingjének
gombjaival – lassacskán kibújtatta őket a gomblyukakból –, hogy nagyon nehezére
esett a gondolkodás is, nem a józanészre hallgatás.
Azok a
mandulavágású, halványzöld szemek... csillogó, duzzadt ajkak... finoman
hullámzó keblek... Nem, ezt képtelenség csak úgy figyelmen kívül hagyni! Keeran
nem is tartóztatta meg magát tovább, megragadta a lány vállait, visszahúzta a
kis játéka közben az arcától eltávolodó Michellet, és száját az ajkaira
szorította.
Az első
reakciója az ösztönös menekülési kényszer volt. És, ha a férfi nem vált át
hirtelen nyomulósból gyengéden felfedezőbe, simogatóan csábítóba, Michelle
biztosan ellöki őt magától és kicsipkézi a gazember irháját. Csakhogy Keeran
nem leigázni akarta őt, inkább kényeztetni. A bene élő vadmacskának pedig
hízelgett ez a figyelmesség. A férfi ajka merészen, mégis puhán fedezte fel az
övét, és a lány maga sem tudta már melyik volt az a pillanat, mikor önként
nyitotta meg az utat a kutakodó nyelv előtt. Szokatlan könnyelműség volt ez a részéről,
bizony eléggé zárkózott típusnak számított, de ez a csók... elvarázsolta.
Ez
az! – világosodott meg hirtelen. Hisz Keerannal folytat
éppen nyelvcsatát – de még milyen tüzeset –, ő pedig mágus, simán
megbűvölhette!
– Elég! –
szakad ki a mámorból, bár képtelen lett volna titkolni, hogy mekkora hatással
volt rá az iménti tevékenység. Kapkodva lélegzet és egészen a hegyes füle
csúcsáig égett a bőre. Nos, igen, az izgalomtól amolyan félig átalakult
állapotba került. Arcvonásai cicásabbá váltak, füle kihegyesedett, fogai a
ragadozókra jellemző erős agyarakká alakultak, körmei éles karmokká váltak.
Ijedten
pattant fel a kanapén elnyúlt férfiről, bár pillantását alig tudta elszakítani
a csupasz mellkasáról, amit a – saját maga által – kigombolt ing éppen csak
takart. Hát akadt ott egynéhány figyelemre méltó izomköteg...
Istenek
az égben! Jól beleesett a saját
csapdájába. Csak el akarta ijeszteni Keerant a rámenősségével, erre majdhogynem
ő erőszakolta meg a férfit! Nem rá vall... Csakis varázslat lehet a dologban.
– Azonnal oldd
fel! – kiáltott rá a mágusra, dühvel palástolva tehetetlenségét.
Ő csodálkozva
nézett fel rá, majd ülő helyzetbe tornázta magát. Sötétszőke, kusza fürtjei a
szemébe hulltak és eltakarták a füstszürke íriszek izzó pillantását.
– Mit oldjak
fel? – értetlenkedett Keeran az ingét lazán gombolgatva.
– Az igézést,
amit rám küldtél, hogy rád gerjedjek!
– Rám vagy
gerjedve? – húzódott csúfondáros mosolyra az a kívánatos férfiszáj.
– Hogy a fene esne beléd, Keeran! Ne játszadozzunk
tovább. Szabadíts meg végre a varázslattól, tűnj el és tegyünk úgy, mintha mi
sem történt volna. Nem vagyunk már tinik.
– Ahogy
óhajtod, cicamica! – bólintott amaz, és ezzel egy időben odalépett a
lányhoz, erősen megragadta a tarkójánál fogva, magához rántotta és amolyan
istenigazából megcsókolta. Olyan csókkal, amitől minden valamirevaló
nőszemélynek kocsonyássá válnak a térdei… Michelle alig tudott megállni a
lábain, mikor a férfi végül elengedte.
– Megyek, de
holnap pontban hétre itt leszek érted. Vacsorázni megyünk. A fekete, mélyen
kivágott ruhákat szeretem... – majd magabiztosan távozott.
A lány az
utolsó pillanatban tért magához a zsibbadásból és utána kiabált.
– Nem foglak
várni, nincs értelme ide jönnöd! Különben sem szeretem a feketét!
Távolodó
nevetés volt a válasz. Fajankó!
Michelle-en
akarata ellenére mégis eluralkodott valamiféle izgatott várakozás, ami csomóként
koncentrálódott a gyomra tájékán. Ha nem akar vele randizni, a gondolatai
mégis miért kezdtek hirtelen a körül forogni, hogy honnan kellene gyorsan
beszereznie egy alkalmi feketét?!
Nagyon bírom őket, nem lenne rossz, ha folytatódna a kis cívódásuk!!! :D
VálaszTörlésAhhoz már tényleg klónoznom kellene magam. :D Legalább három másolat kellene. Sőt! Egy, aki főz, egy, aki takarít, egy, aki a gyerekeket rendezi, egy férjurat kényeztető példány, egy cukrászsegéd, és mellé én, aki a történeteket gyártja reggeltől-estig.:D
VálaszTörlésAkkor hajrá! :D
VálaszTörlésGondolod, hogy nem tettem volna már meg, ha lehetséges lenne? :D
VálaszTörlés