2013. november 18., hétfő

Árnyvadász novellapályázat Fayelinnél...




Az történt, hogy a napokban belefutottam egy érdekes novellapályázatba, ahol gyönyörű ékszereket lehet nyerni. Meg is írtam rá, amit gondoltam. :) Ez volt a könnyebbik rész, ugyanis tegnap rá kellett jönnöm, hogy a lényeget kihagytam belőle. :) Egy szem árnyvadász sincs jelen az irományomban. :)
A pályázat ugyan ugrott, de mivel a mű megszületett, kár lenne csak úgy parlagon hagyni. Szóval, megosztom veletek is, kedves olvasóim. :)

És, ha valaki kedvet kapna a novellaíráshoz, itt nézzen szét:
http://fayelinn.blogspot.com/2013/11/raziel-tollai-jatek-leiras.html

Határidő: DEC. 5, 23:55!

A szóban forgó novella pedig ez lenne:

– Mit olvasol, cicus?
Michelle szemöldökét kérdőn felhúzva pislantott fel a sorok közül, szemüvege lecsúszott egészen az orra hegyére. Nem mintha szüksége lett volna rá, hisz alakváltóként tökéletesnek számított a látása, de a megjelenése valamicskét komolyabbnak tűnt tőle. És ezen kívül annyira hozzászokott a viseléséhez, hogy akkor érezte furcsán magát, ha nem volt rajta. Ha már ruházat és frizura terén ennyire elütött a sztereotípiától – kosztümös-kontyos, karót nyelt könyvesbolt tulajdonos – legalább ezzel próbálta némileg kompenzálni a dolgot. Jelen pillanatban ugyanis koptatott, szűk farmer, fehér ujjatlan póló és rövid, derékban húzott bőrkabát volt rajta, a haját pedig a legújabb divat szerint aszimmetrikusra nyírták, vagyis egyik oldalon egész rövidre, míg a másikon az álla alá kunkorodott. Bár a vevők nagy része első látásra így is, úgy is csak kisegítőnek nézte vagy jobb esetben odatévedt egyetemistának.
Észre sem vette, hogy valaki bejött az üzletbe, míg az illető meg nem szólalt, úgy belemerült a történetbe, amit olvasott. Ilyenkor, mikor épp pangott a könyvpiac és vásárló csak elvétve tévedt be a boltba – leginkább törzsvendégek az újságjaikért –, általában kihasználta az alkalmat és hódolt a hobbijának, vagyis falta a könyveket. Na, nem szó szerint, csak képletesen. Megesett nem egyszer, hogy akár nyitástól nyitásig is az egyik kanapén kuporgott. Ugyan minek cipelt volna fel egy rakás könyvet a lakásába – a bolt felett lakott –, mikor helyben is élvezhette az olvasás örömeit?! Ha pedig elfogytak a lapok vagy megkívánt egy kis kávét, csak két lépést kellett megtennie és máris megoldódott a dolog. A kávéautomata huszonnégy órában működött, olvasnivaló pedig annyi volt, mint a tenger.
Egyébként úgy saccolta a dolgot – a kinti sötétség alapján –, hogy rég lejárt már a nyitvatartási idő. Sürgősen meg kell fordítani a nyitva táblát zárva feliratra – jegyezte fel a képzeletbeli teendőlistájára.
 A frissen érkezetten és rajta kívül különben egyetlen lélek sem tartózkodott a könyvekkel, magazinokkal, kényelmes fotelokkal, kanapékkal, asztalokkal és a két kávéautomatával telezsúfolt helyiségben.
– Könyvet, IQ nindzsa! – vágta rá morogva. Ki nem állhatta, ha cicusnak, cicamicának, macseknak vagy valami ilyesminek titulálták. Gepárd volt az állati alakja, egy kecses, karcsú ragadozó, nem tunya házimacska! És ezt a hirtelen felbukkant, pimasz vendége is nagyon jól tudta. Amióta pedig az Ötök – az alakváltók szövetségének vezetősége – kinevezte Michelle-t a San Francisco-i falkák közös képviselőjének, kénytelen volt ezt havi szinten elviselni az uraságtól. Ugyanis rendszeres időközönként megtartották a természetfeletti lények találkozóját, amin sok egyéb faj küldötte mellett Mr. Arcátlan a mágusok és boszorkányok követeként jelent meg.
– Nem kell rögtön kiengedni a karmokat cicuska, én csak udvariasan érdeklődtem – jött az újabb finom szúrás, egy gonoszkodó félmosoly kíséretében. Michelle erre olthatatlan vágyat kezdett érezni, hogy tényleg kiengedje a karmait és lekapargassa azt a férfi jóképű arcáról.
– Ne fárassz, Keeran! Nyögd ki, hogy mit akarsz, és húzz vissza az üstjeid, szárított kígyóbőreid, békanyálad meg hókusz-pókuszod mellé. Jobb dolgom is van, mint veled a semmiről diskurálni.
– Gondoltam, beugrok a legfrissebb Varázsüst magazinért, ha már erre jártam – folytatta a férfi csevegő hangnemben.
Elfogyott! – vakkantotta Michelle, kényszeredett mosoly – vagy inkább grimasz – kíséretében. Hátha felfogja a drága, hogy nem szívesen látott vendég.
– Akkor az az új hetilap… Hogy is hívják?! Hmm… Fekete macska?
Nem, nincs szerencséje, a pasi nem fogja…
–  Sajnos, mind elkapkodták...
–  CKM?
–  Nincs raktáron!
–  Playboy?
–  Nem tartunk, lehet továbbállni – vette oda neki a lány, lezárandó a meddő szóváltást és tüntetőleg visszatért az olvasáshoz, bár fel-felpislantott Keeranra, hogy megbizonyosodjon, elment-e végre. Nem arról volt szó, hogy kifejezetten őt utálta volna, de kétséget kizáróan férfiból volt – azok között is az igencsak maszkulin fajtából – és Michelle minden hímnemű egyeddel szemben tartózkodóan viselkedett. Megjárta már egy-két alkalommal, amióta a világra jött, és ez alatt nem csak a szerelmi csalódásokra gondolt, hanem a férfiakra úgy általánosságban. Egyáltalán nem érzett késztetést arra, hogy újabb bonyodalommal dobja fel az életét, így jó ideje inkább elutasított mindennemű közeledést az ellenkező nem irányából.
Keeran ennek ellenére mégsem méltóztatott venni a lapot, idegesítő magabiztossággal megcsóválta a fejét, majd lazán odasétált Michelle-hez, aki a kanapén felhúzott lábakkal üldögélt és kikapta a kezéből a könyvet. A lány annyira meglepődött ezen, hogy nem tudott időben reagálni.
– Nézzük csak... – motyogta Keeran – Kresley Cole, Vámpírharc. Érdekes! – és belelapozott a kötetbe. Majd hümmögni kezdett, közben ide-oda táncolt, mivel Michelle sem tétlenkedett, a feje tetejére tolva a szemüvegét felpattant és igyekezett visszaszerezni az olvasmányát.
– Add vissza, semmi közöd hozzá, mit olvasok! – sipítozta magát is meglepve a hátborzongatóan éles hangjával. Persze nem sikerült elérnie, amit akart, Keeran jó két fejjel magasabb volt nála. Nem egy tipikus alacsony, tömzsi, borvirágos arcú, kopaszodó mágus csúcsos sipkával a fején...
– Sose gondoltam volna, hogy macsek létedre kangörcsös kutyuskákra gerjedsz – húzta őt a férfi továbbra is, élvezve a helyzetet, hogy a szőke alakváltó tehetetlenül pattog körülötte. – Vagy saját pályán játszol és a vörös boszikra buksz?
Michelle nem túl nőies mozdulattal bokszolt bele Keeran hasfalába válaszképp, de ő mintha meg sem érezte volna. Egyik markával lefogta a vagdalkozó kezet, a másikkal még magasabbra emelte a könyvet, majd halvány fényesség kezdett koncentrálódni a tenyerében, és csupán varázsereje segítségével pörgette a lapokat tovább.
– Ezt figyeld, ez jó! – állt meg egy pillanatra a lapozásban. – Találtam értelmes mondatokat is a sok csöpögés közepette. Hallgatod?
Michelle morgására szívből felnevetett.
– Ez már majdnem dorombolás volt, cicuska. Micsoda megtiszteltetés! Hegyezd a füled! – kacsintott egyet. – "Ha ajándék hull az öledbe, örülj neki! Ha könnyelmű ember vesztette el, az utolsó cseppig élvezd ki!"
– Keeran!
– Nincs kedved leülni ide erre a kényelmes kanapéra? – kérdezett vissza a férfi az ülőalkalmatosság felé biccentve és nem törődve a figyelmeztető hanglejtéssel. –  Tisztára elfáradtam ebben a nagy ugrálásban, amit előadtál. Esetleg az ölembe hullhatnál, én pedig kiélvezhetném a dolgot az utolsó cseppig. Mit szólsz?
Michelle agyát elöntötte a vörös köd. Na, megállj nyavalyás!
Taszított egyet a máguson, aki mivel igazából nem számított efféle mozdulatra, elengedte a lányt, lehuppant a kanapéra és tágra nyílt, döbbent szemekkel nézte végig, ahogy az alakváltó kecses, cicás mozdulatokkal az ölébe mászik. Ezek után Michelle dorombolva végigfuttatta ujjait a vékony, szürke ingen, egészen Keeran álláig, ott mutatóujjával megemelte a leesett állat, majd közel, nagyon közel hajolt, hogy szinte összeért az orruk. Ettől a férfinek láthatóan melege támadt és sűrű nyeldekelés közepette igyekezett megszabadulni a felgyülemlett nyáltól.
– Vigyázz mit kívánsz, Hókuszpók! Még a végén valóra válik... Vagy a visszájára sül el...

Keeran nyelt egy nagyot, mikor Michelle belekezdett a kis visszavágó hadműveletébe, bár teljes mértékben igazat kellett, hogy adjon neki a „bosszúvágya” miatt. Túllőtt a célon, az már biztos.
Ahogy a lány arca egyre jobban közelített az övéhez, ugyanabban a tempóban Keeran vérnyomása másodpercről másodpercre szökött egyre magasabbra, miközben a szíve is majd kiugrott a mellkasából, úgy dörömbölt. Michelle az ölében ül... Dorombol... Incselkedik... Ez most vagy egy álom, vagy mindjárt oltári nagy kutyaszorítóba kerül.
Az igazat mondta korábban a lánynak, tényleg csak erre járt és mikor meglátta, hogy a késői óra ellenére még mindig égnek a lámpák, hát benézett. Mindenféle hátsó szándék nélkül. Na, jó, legalább magának ne hazudjon. Látni akarta őt!
Az utóbbi időkben csak miatta várta a kötelező természetfeletti konferenciákat. Izgatták a fantáziáját – meg egyes testrészeit is – a lány pimasz beszólásai, kecses alakja. Tulajdonképpen az egész lényét felvillanyozónak találta, és az, hogy ösztönösen távolságot tartott tőle, még kívánatosabbá tette. Tegyük hozzá, nem Keeran volt az egyetlen, aki csorgatta utána a nyálát – többen megégették már magukat, mikor bepróbálkoztak nála, alakváltók, vérszívók, szárnyasok, mágusok vegyesen –, de ő bizonyult mindközül a legkitartóbbnak. Bár valószínű, eddig csak azért nem lett rövid úton lekoptatva, mert ha a közelébe került, előtört az óvódás énje és piszkálódással mutatta ki az érdeklődését iránta. Valljuk be, nem tűnhetett éppen romantikus udvarlásnak a dolog...
Most mit csináljon?! – tette fel magában a költői kérdést. Vágja ki magát valamivel és rohanjon el lóhalálában, míg nem késő és a golyói is a helyükön vannak vagy kockáztasson, használja ki az adott helyzetet és lépjen egy szinttel feljebb a köztük kialakult „kapcsolat” képzeletbeli lépcsőfokain?
Menekülni kellene – adta meg saját magának nyomban a választ, de... Michelle annyira csábítóan játszadozott ingjének gombjaival – lassacskán kibújtatta őket a gomblyukakból –, hogy nagyon nehezére esett a gondolkodás is, nem a józanészre hallgatás.
Azok a mandulavágású, halványzöld szemek... csillogó, duzzadt ajkak... finoman hullámzó keblek... Nem, ezt képtelenség csak úgy figyelmen kívül hagyni! Keeran nem is tartóztatta meg magát tovább, megragadta a lány vállait, visszahúzta a kis játéka közben az arcától eltávolodó Michellet, és száját az ajkaira szorította.

Az első reakciója az ösztönös menekülési kényszer volt. És, ha a férfi nem vált át hirtelen nyomulósból gyengéden felfedezőbe, simogatóan csábítóba, Michelle biztosan ellöki őt magától és kicsipkézi a gazember irháját. Csakhogy Keeran nem leigázni akarta őt, inkább kényeztetni. A bene élő vadmacskának pedig hízelgett ez a figyelmesség. A férfi ajka merészen, mégis puhán fedezte fel az övét, és a lány maga sem tudta már melyik volt az a pillanat, mikor önként nyitotta meg az utat a kutakodó nyelv előtt. Szokatlan könnyelműség volt ez a részéről, bizony eléggé zárkózott típusnak számított, de ez a csók... elvarázsolta.
Ez az! – világosodott meg hirtelen. Hisz Keerannal folytat éppen nyelvcsatát – de még milyen tüzeset –, ő pedig mágus, simán megbűvölhette!
– Elég! – szakad ki a mámorból, bár képtelen lett volna titkolni, hogy mekkora hatással volt rá az iménti tevékenység. Kapkodva lélegzet és egészen a hegyes füle csúcsáig égett a bőre. Nos, igen, az izgalomtól amolyan félig átalakult állapotba került. Arcvonásai cicásabbá váltak, füle kihegyesedett, fogai a ragadozókra jellemző erős agyarakká alakultak, körmei éles karmokká váltak.
Ijedten pattant fel a kanapén elnyúlt férfiről, bár pillantását alig tudta elszakítani a csupasz mellkasáról, amit a – saját maga által – kigombolt ing éppen csak takart. Hát akadt ott egynéhány figyelemre méltó izomköteg...
Istenek az égben! Jól beleesett a saját csapdájába. Csak el akarta ijeszteni Keerant a rámenősségével, erre majdhogynem ő erőszakolta meg a férfit! Nem rá vall... Csakis varázslat lehet a dologban.
– Azonnal oldd fel! – kiáltott rá a mágusra, dühvel palástolva tehetetlenségét.
Ő csodálkozva nézett fel rá, majd ülő helyzetbe tornázta magát. Sötétszőke, kusza fürtjei a szemébe hulltak és eltakarták a füstszürke íriszek izzó pillantását.
– Mit oldjak fel? – értetlenkedett Keeran az ingét lazán gombolgatva.
– Az igézést, amit rám küldtél, hogy rád gerjedjek!
– Rám vagy gerjedve? – húzódott csúfondáros mosolyra az a kívánatos férfiszáj.
– Hogy a fene esne beléd, Keeran! Ne játszadozzunk tovább. Szabadíts meg végre a varázslattól, tűnj el és tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna. Nem vagyunk már tinik.
– Ahogy óhajtod, cicamica! – bólintott amaz, és ezzel egy időben odalépett a lányhoz, erősen megragadta a tarkójánál fogva, magához rántotta és amolyan istenigazából megcsókolta. Olyan csókkal, amitől minden valamirevaló nőszemélynek kocsonyássá válnak a térdei… Michelle alig tudott megállni a lábain, mikor a férfi végül elengedte.
– Megyek, de holnap pontban hétre itt leszek érted. Vacsorázni megyünk. A fekete, mélyen kivágott ruhákat szeretem... – majd magabiztosan távozott.
A lány az utolsó pillanatban tért magához a zsibbadásból és utána kiabált.
– Nem foglak várni, nincs értelme ide jönnöd! Különben sem szeretem a feketét!
Távolodó nevetés volt a válasz. Fajankó!
Michelle-en akarata ellenére mégis eluralkodott valamiféle izgatott várakozás, ami csomóként koncentrálódott a gyomra tájékán. Ha nem akar vele randizni, a gondolatai mégis miért kezdtek hirtelen a körül forogni, hogy honnan kellene gyorsan beszereznie egy alkalmi feketét?!




4 megjegyzés:

  1. Nagyon bírom őket, nem lenne rossz, ha folytatódna a kis cívódásuk!!! :D

    VálaszTörlés
  2. Ahhoz már tényleg klónoznom kellene magam. :D Legalább három másolat kellene. Sőt! Egy, aki főz, egy, aki takarít, egy, aki a gyerekeket rendezi, egy férjurat kényeztető példány, egy cukrászsegéd, és mellé én, aki a történeteket gyártja reggeltől-estig.:D

    VálaszTörlés
  3. Gondolod, hogy nem tettem volna már meg, ha lehetséges lenne? :D

    VálaszTörlés

Üdvözöllek...

Ez az oldal azért jött létre, hogy mindenki számára elérhetővé tegyem fantáziám "papírra vetett" végtermékeit, és azokkal ne csak magamat, de esetleg másokat is szórakoztassak, kikapcsoljak, elvarázsoljak. :D

18 éven felülieknek! Olvasás csak saját felelősségre! :)

MINDEN JOG FENNTARTVA!