4. Kis Izé - A Zöldszemű 2.

Most lássuk milyen, ha a másik oldalon jelentkezik a Zöldszemű. :D

Megragadom a pultra helyezett sörösüvegeket és fejbiccentés kíséretében elfordulok a csapostól. A hideg, nedves felület jótékonyan hűsíti a tenyeremet. Rossz a kedvem, nincs mit szépíteni rajta. Nagyon is igaznak bizonyult a sejtésem. Alyssia és Carly nagyszerűen megértették egymást, miután végre bemutattam őket egymásnak. És máris hozzáláttak a kikészítésemnek.

Sikerült rábeszélniük, hogy miután hazafuvarozzuk Carlyt, hogy átöltözhessen, beugorjunk a Cosmóba. Ez egy felkapott bár volt a városban. Tömény füst, hangos zene, fullasztó meleg, rengeteg ember… Főleg hímnemű példányok, akik mind-mind az én két gyönyörűségemre csorgatják jelen pillanatban is a nyálukat. Nem is tudom, melyikről szedjem le előbb a rátapadó hullajelöltet – akik valahogy rögtön ott termettek mellettük a táncparketten, amint én elhagytam a terepet –, miután odaérek végre hozzájuk.

Nem lett volna szabad egyedül hagynom őket, de olyan könyörgőn néztek rám, miközben arra kértek, hozzak nekik valamit inni, hogy nem tudtam visszautasítani.  Az a baj, hogy már külön-külön, egyiküknek sem igazán vagyok képes ellenállni, nem hogy kettejüknek egyszerre… Közben céltudatosan furakodom keresztül az összepréselődő testeken, magasba emelt sörös üvegekkel, cifrábbnál cifrább szitkokat mormogva magam elé. Szememmel egy pillanatra sem tévesztve el a zene ütemére vonagló alakjukat.

Megisszák a sört és nyomban távozunk – döntöm el magamban. Ezt nem lehet bírni idegekkel.

– Szevasz, Ben haver! – ragadja meg valaki a vállamat és megállásra késztet. – Ezer éve nem láttalak! A kis barátnőd pórázt kötött rád és nem enged?

Odafordulok az egyik volt munkatársamhoz. Dől belőle a szesz szag, alig áll a lábán. A nyelve is csak akadozva forog. Már akkor sem igazán kedveltem, mikor még kénytelenek voltunk együtt dolgozni. Szerencsére azóta befejeztük azt a projektet és más-más építkezésre vezényeltek ki minket.

– Szia Greg! – vetem oda neki. – Én is örülök, hogy találkoztunk, de most mennem kell, várnak rám – és azzal fordulok vissza Carly és Alyssia irányába, lerázva magamról a markolászó kezet, mikor az éles füttyszó a dobhártyámba hasít és egy részeg test nehezedik a vállamra. Greg sajnos nem vette a lapot és amolyan haveri alapon átkarolt engem, szemeivel éhesen rátapadva a barátnőmre… vagy Alyssiára? Mindegy! Most azonnal abbahagyja, vagy kiszúrom a szemeit, esküszöm. Az ujjaim erősen rákulcsolódnak az üvegek nyakára, csoda, hogy még nem roppantak össze a nyomás alatt.

– Micsoda dögös bigék, mi haver? – bámul feléjük kigúvadó szemekkel. Minden bizonnyal a reakciómból rájöhetett – önkéntelenül is megrándultam –, hogy valami közöm lehet hozzájuk, bár nem törődik vele, élveteg mosollyal az arcán gusztálja őket tovább. Az agyvizem lassan, de biztosan forrni kezd. – Mit szólna a kis barátnőd, ha látná, hogy ilyen szexbombáknak csapod itt a szelet? – kérdezi részeg bódulatában.

Megölöm!

– A barna nagyon tud! – folytatja, mit sem sejtve a szándékaimról.

El kellett ismernem ebben tökéletesen egyetértettünk. Carly olyan átszellemülten, olyan élvezettel mozgott, hogy gyönyörűség volt nézni. Csakhogy egyedül nekem van jogom hozzá!

Indulatosan lerázom a rám csimpaszkodó majmot, majd a kezébe nyomom a söröket és szó nélkül faképnél hagyom. Valószínűleg csak azért nem esik nyomban hasra, mert a tömeg megtartja.

Odaverekedem magam a lányokhoz. Az Alyssiát ölelő pasi már a látványomtól is meghunyászkodik, és pillanatok alatt elnyeli az embermassza. Nem veszem figyelembe a húgom nemtetszést kifejező arcát, Carly felé fordulok. Az ő „táncpartnere” nem elég okos. Valahogy nem akar érteni a „szép szóból”. Finoman megbököm a vállát, csak úgy figyelmeztetésképp, hogy más területére tévedt.

Tényleg nagy lehet az Isten állatkertje, mert a jószág nem, hogy odébb állna, még kakaskodni próbál. Kidülleszti a mellkasát, és ijesztőnek szánt ábrázattal néz fel rám – nincs szerencséje, átlagon felüli a magasságom, ritka, aki felér hozzám –, miközben mancsait rásimítja Carly derekára. Erre már ő is reagál, abbahagyja a táncot és igyekszik elhúzódni.

– Vedd le róla a mocskos… – lendülök támadásba, de egy dühös, tüzes angyal befurakszik közénk, és kitölti a beszűkült látómezőmet. Tenyereit a mellkasomra fekteti és taszít rajtam egyet. Most mi van? Nem én fogdostam más csaját, hé?!

– Gyerünk Ben! Majd kint megbeszéljük! – azzal megragadja a kezemet és rángat maga után. Mint Mózesnek a tenger, úgy nyílik meg az embertömeg előttünk. Bámulatos ez a nő!

Küldök még egy figyelmeztető pillantást a húgom felé, aztán elveszik a táncolók között. Nagyon remélem, hogy nem esik baja, míg mi Carlyval „megbeszéljük” a dolgokat.

Megcsap a hűvös éjszakai levegő, ahogy kilépünk a szórakozóhely hátsó kijáratán egy mellékutcára. Itt nincs olyan tömegnyomor, mint elől. Éppenséggel két, távolodó részeg fajankón kívül, akik borzasztó hamisan énekelnek valamit – képtelenség megérteni a szöveget – közel, s távol sehol, senki. Jobb is!

Borzongva simítok végig csupasz karomon, de aztán összeszedem magam és indulatosan fordulok Ben felé.

– Mi a fene ütött beléd? – lendülök támadásba, taszítva egyet a mellkasán, amitől ő ellenállás nélkül a falnak dől. Az ajtó felett lógó piszkos villanyégő fénye glóriát von szexisen zilált üstöke köré. – Kevésen múlott, hogy ott helyben ne kezdj el gyilkolászni, mint valami pszichopata őrült.

– Fogdosott… – jelenti ki ő egyszerűen, nekem meg ettől bizseregni kezd a tenyerem. Magamat is meglepem vele, mennyire szeretném megütni… vagy megragadni a pólójánál fogva, lehúzni a fejét, hogy végre egy szinten legyünk és kifulladásig csókolni.

– Csupán táncoltunk!

– Azt csak hiszed! Te nem láttad, hogy nézett rád közben. Majd felfalt a szemével. Szerintem már azon morfondírozott, hogyan ügyeskedje be magát a bugyidba.

Hitetlenkedve pislogok fel morcos ábrázatába. Ez a pasi féltékeny… Elképesztő! Eddig azt hittem csak engem szokott cseszegetni a Zöldszemű. Arcomra akaratlanul mosoly ül ki, korábbi elképzelésemhez híven megragadom a pólója elejét, lehúzom, hogy az orrunk szinte összeér, majd mielőtt a tettek mezejére lépnék, a szájába suttogom:

– Mafla! – és ezennel csókkal zárom le ajkait, hogy még véletlenül se tudjon tiltakozni.

Az eddig hidegnek tűnő éjszaka hirtelen felforrósodik, szinte már szikrázik a levegő a túltöltött szexuális feszültségtől. Kívánom őt! Akarom, most azonnal!

Elengedem a pólót és mindkét kezemmel a hajába túrok. Sajnos nem túl sok fogás van rajta, oldalt és hátul teljesen rövidre van nyírva, csak a feje tetején markolható. Majd legközelebb megsúgom neki, hogy mennyire bejönnek a hosszabb hajú pasik…

Ő sem tétlenkedik közben, megragadja a derekamat és fordít a helyzetünkön. Most én támasztom a falat a hátammal, Ben pedig nekem préselődik. Majd a fenekemet ragadja meg, megemel, mintha csak ez apró tollpihe lennék és befurakszik szétnyíló combjaim közé, csókunkat egy pillanatra sem szakítva meg. A vastag farmeranyagon keresztül is tökéletesen érzem mekkora hatással van rá a tevékenységünk.

Szédülök… Szárnyalok… Lángolok…

Ha nem hagyjuk hamarosan abba, felrobbanok, és milliónyi csillámporrá hamvadok el.

– Khmmm… – hallok meg a ránk telepedett bódító ködön keresztül valamit, nem mintha érdekelne.

Újabb torokköszörülés, talán kicsit hangosabb, mire Ben vonakodva, de elenged. Bár továbbra is szaporán zihálva bűvöljük egymást forró ígéreteket sugalló pillantásokkal.

– Gyerekek! Esküszöm, nem szándékosan zavarok bele a képbe újra, de sürgősen le kell lépnünk!

Alyssia… Tényleg nagyon ért hozzá, hogy a legalkalmatlanabb pillanatokban bukkanjon fel!