Rendkívüli kötelék - 3. fejezet

Pontosan két héttel az után, hogy Ray újra szerves része lett a hétköznapjainak, és válogatott kínzásokkal „édesítette” meg az együtt töltött időt – lásd kétértelmű megjegyzések, parancsolgatás, számonkérés és társai – Kate belenézett a sminkasztal tükrébe, még egyszer, utoljára végighúzta a hajkefét fényes, aranybarna fürtjein, kent egy csöpp szájfényt az ajkaira, majd elégedetten azzal, amit látott, megindult ki a szobájából. A tejeskávészínű nyári ruha finoman susogott minden egyes lépésénél.

Még hetekkel ezelőtt megbeszélte a randit, amire jelenleg készült, és a Billel történtek miatt majdnem meg is feledkezett róla, mikor előző nap Nathan felhívta, hogy pontosítsák az időpontot. Neki pedig, nem volt szíve lemondani a dolgot. Különben is mindenkinek jár egy kevéske kikapcsolódás. Azzal nem hozza vissza a nagybátyját, ha naphosszat otthon penészedik.

Nate-tel úgy fél éve ismerték egymást, és ha a férfi Los Angelesben tartózkodott – ami jó esetben, ha havonta egyszer előfordult – mindig szerveztek valami közös programot. Kötöttségek nélkül jól érezték magukat egymás társaságában, néha még egy-egy csók is elcsattant, de ennél tovább nem jutottak. Kate nem akart egy folyton utazó üzletember mindig csak várakozó barátnőjévé válni, Nate pedig tiszteletben tartotta ezt, és nem erőltette a dolgot. Így maradtak inkább a barátságnál.

Már a lépcsőn tartott lefelé, mikor a fordulóban egy sötét alak vált ki az árnyékból. Majdnem szívrohamot kapott, mivel a félhomályban – csak a hallból felszűrődő fény világította be a lépcsőfokokat – az első pillanatban nem tudta beazonosítani az illetőt, de aztán felismerte Rayt.

–     Hova mész?

Kate meghökkent a durva kérdés hallatán, és rögtön el is öntötte a harag.

–     Közöd hozzá? – vetette oda neki ugyanolyan durván, majd megpróbálta kikerülve őt faképnél hagyni, de Ray elkapta a karját és magához húzta. Arcuk csak centiméterekre került a másikétól.

–     És ha van hozzá? A gyámod vagyok, kötelességem vigyázni rád!

–     Ne nevettesd ki magad – replikázott a lány hevesen. – A gyámom vagy, nem az apám. Nem szabhatsz meg nekem semmi! Kinőttem már abból a korból.

–     Igazad van. Nem vagy egy csitri, az apád pedig véletlenül sem lehetek…

Kate-et meglepte a váratlan helyeslés, de aztán megcsapta a Rayből áradó alkohol és dohány összetéveszthetetlen szaga, miközben az arca, ha lehetséges még az eddiginél is közelebb és közelebb került az övéhez.

–     Részeg vagy? – bukott ki belőle a kérdés akaratlan.

–     Bár az lennék – sóhajtott fel a férfi. – Akkor gondolkodás nélkül arra foghatnám…

–     Mit? – suttogta Kate, bár érezte, hogy nem díjnyertes ötlet a dolgot feszegetni, ha jót akar magának.

–     Ezt! – jelentette ki amaz, közben meleg, sima szája súrolta Kate lüktető ajkait.

Éles csengőhang hasított a feszült csendbe, amitől úgy rebbentek szét, mint akiket rajtacsíptek valami bűnös tevékenységen.

Kate összehúzta magán a vékony kendőt, amit korábban a vállára terített és további szó, magyarázat nélkül elrohant, mintha csak veszett kutyák kergetnék.

A hallban vett néhány mély lélegzetet, hogy megnyugtassa ezerrel dübörgő szívét, majd mosolyogva ajtót nyitott. Kedvesen üdvözölte a mit sem sejtő Nate-et, majd gyorsan becsukta maga mögött a nyílászárót.

Még az egyre távolodó autóban ülve is úgy érezte gyilkos pillantások kereszttüzébe keveredett.

***

Halálos tekintettel bámult a távolodó autó után. Csak úgy rotyogott a visszatartott indulattól. Kate. Elment. Egy. Idegennel. Egy. Fiatal. Jóképű. Idegennel!

Ennyit arról, hogy erős lesz, és szépen bebizonyítja, hogy képes lemondani róla csak úgy. A gondolattól, hogy az ipse akár az ujjával meri érinteni őt az agyvize forrósodni kezdett, a féltékenység savként mardosta.

Nem volt tíz perce, hogy hazaért, még zuhanyozni sem maradt ideje, amivel lemoshatta volna magáról a bűzt. Hétköznap lévén csak nyitáskor ugrott be a klubba, nem úgy, mint hétvégén, mikor végig felügyelte a bulit – a szerénységet félretéve, igenis a város egyik legfelkapottabb bárjának tulajdonosa volt –, ahol már akkor is vágni lehetet volna füstöt. Erősen elérkezettnek látta a helyzetet egy komolyabb felújításnak, modernizálásnak. Csúcsidőben akár kétezren is képesek voltak bezsúfolódni a kétszintes épületbe. Ha véletlen tűz ütne ki, nem biztos, hogy megfelelően kezelni tudnák a tömeget a legszigorúbb óvintézkedések ellenére sem.

Nyugalmat kényszerített magára, elfordult az ablaktól, amin eddig kifelé nézett és átvágva a nappalin egyenesen a dolgozószobába sietett a telefonért. Társaságra van szüksége, egy-két haverra, néhány sörre, meccsnézésre – döntötte el. Akármire, csak sikerüljön elfelejtenie Kate kebleinek forróságát a mellkasán, dühtől szikrázó szemét, kívánatosan elnyílt ajkait…

Isaiah rögtön jelentkezett a hívására.

–     Szevasz, haver! Mi a pálya?

–     Szia! Mit szólnál egy kis meccsnézéshez? Kaja, pia biztosítva.

A barátját nem kellett győzködni, sőt megígérte, hogy a többieknek is szól. Vagyis készülhetett a komplett focicsapat érkezésére. Nem baj, minél többen lesznek, annál jobb. Úgy legalább biztos nem lesz alkalma a gondolkodásra.

Nos, kicsit még a vártnál is nagyobb számú vendégsereggel számolhatott. A haver hozta a csaját, az a barátnőjét, ismerősét végül elárasztották a házat a bulizó fiatalok, Ray nem tehetett semmit. Igazából nem is akart.

Elejében még eszébe jutott, hogy Kate talán nem fogja díjazni a spontán medence partyt – többen birtokba vették az udvart annak minden tartozékával együtt –, de valahol a negyedik és az ötödik sör között elvesztette az érdeklődését a téma iránt.

Terpeszkedett a nappali bőrkanapéján, enyhén bódult állapotban élvezte a műsort – több csapattársával egyetemben –, amit két szőke cicababa adott elő az asztalon előtte, miközben egy bögyös vöröske, talán Mindy vagy Sindy a fülcimpájával játszadozott éppen. Már pont sikerült meggyőznie magát, hogy ez kell neki, kitűnően érzi magát, mikor betoppant Kate.

Egy szó nem hagyta el a száját, csak áll a nappali szélesre tárt ajtajában, és döbbenettel vegyes haraggal bámult rá. Olyan volt, mint egy bosszúálló angyal, csak kard meg igazi szárnyak nélkül. Aztán sarkon fordult és elviharzott.

Ray sosem gondolta volna, hogy egy pillantás lehet ennyire józanító hatású. A sör megsavanyodott a szájában, Mindy érintése undorral töltötte el, a zene és az asztalon, félmeztelenül vonagló lányok látványa zavaróvá, kellemetlenné vált. Hirtelen kiszakította magát az ölelő karok közül – nem törődve a meglepett tekintetekkel – és ott hagyva csapot-papot a saját lakrészébe menekült.

Sokáig folyatta magára a vizet, hátha az lemossa róla a mocskot, ami érzése szerint beborította. A buli még akkor is javában zajlott, mikor kicsivel később felöltözve végigosont a folyosón és lélegzetvisszafojtva belopakodott Kate szobájába.

A lány ruhástul feküdt a széles ágyon, összegömbölyödve, haja kuszán keretezte arcát. Aludt, bár láthatóan nyugtalanul.

Ray bámulta őt egy ideig az ajtónak támaszkodva, minden pillanatban készen a menekülésre, ha véletlen felébredne. Mikor jó idő után sem történt ilyesmi, az izmai ellazultak. Előbb csak az ágy széléig lépdelt el, majd rá terített egy vékony takarót Kate csupasz vállaira, végül gondolt egy merészet és mellé feküdt. A lány nyomban hozzá búj, keresve a megnyugtató biztonságot.

Az éjszaka hátra levő részében nem csinált mást, csupán itta magába a nő látványát, néha-néha finoman végighúzva mutatóujját a teste különböző, fedetlen pontjain, vagy elsepert egy arcba hulló, zavaró tincset.

Valamikor hajnal előtt kicsivel végre a buli is kifulladt. Úgy nézett ki, a vendégeit cseppet sem zavarta, hogy a házigazda idő előtt letűnt a színről.

Mikor a nap első sugarai beragyogtak a szoba ablakán, Ray nehéz szívvel, de magára hagyta Kate-et és elraktározva a meghatározó élményt, elindult feltérképezni a buli romjait és felvértezni magát a letolás ellen, amit minden bizonnyal nem csak a lánytól, de valószínű az édesanyjától is el kell majd szenvednie.

***

Kate borzasztó furcsán érezte magát, mintha nem a saját testében és saját idejében lett volna. Vagyis ő volt az, csak a ruhák, kiegészítők, maga a környezet nem stimmelt. Egy az egyben úgy nézett ki minden, mint amilyennek egy századfordulós jelenetet képzelt olvasás közben, csak most önmaga vált a főszereplővé. Ráadásul, hogy igazolva legyen a feltevése, a semmiből felbukkant egy kalóznak vagy valami útonállónak – inkább utóbbi – kinéző férfi, egy vágtató, fekete mén nyergében, aki kísértetiesen hasonlított Rayre. A lovas mellé érve – valami tisztásfélén sétálgatott éppen, virágokkal megrakott kosárral a karján – egyszerűen felnyalábolta és elrabolta, csupán szanaszét röppenő virágokat hagyva maguk után. Kate-nek még megijedni sem maradt ideje, sőt, a legmeglepőbb az volt, hogy egyenesen biztonságban érezte magát. Annyira valósnak és mégis meseszerűnek hatottak az események, hogy úgy döntött élvezi a pillanatot, lesz, ami lesz alapon és nem harcol ellene.

Összhangban lovagoltak ki tudja meddig – a ló minden mozdulatára felsőtestük kellemesen a másikéhoz dörzsölődött –, mikor végül megálltak egy elhagyatottnak kinéző házikónál. Ott az útonálló – vagyis Ray – lepattant a nyeregből és Kate-et is gyengéden leemelte, fokról-fokra csúsztatva végig őt a mellkasán, amit a lány még a ruha alatt is keménynek, forrónak érzett.

– Megérkeztünk, gyönyörűm – mormogta Ray és pillekönnyű csókot lehelve ajkára, felkapta, mint egy tollpihét, majd besétált vele a kis épületbe. Egyenesen az ágyhoz vitte, finoman a párnák közé fektette, végül fölé magasodott és belekezdett valamibe, amit Kate csak úgy tudott volna definiálni, mint a módszeres, édes csábítás és az érzéki kínzás egyvelege. Egy simítás itt, egy apró csók ott, testének melege teljesen körülölelte, magába szippantotta…

 Az arcába világító erős napfény rángatta vissza a valóság talajára, kiűzve fejéből az álom utolsó foszlányait is.

Kómásan ült fel az ágy szélére, azon agyalva miért is aludt ruhástól és ugyan ki takargatta be, mikor az előző este emlékei, mint valami hatalmas hullám elárasztották, letaglózták.

Minden igyekezete ellenére képtelen volt jól érezni magát Nathan társaságában, gondolatai folyton elkalandoztak, amit a férfi figyelmét sem kerülhetett el, így viszonylag korán, úgy tizenegy körül hazaért.

Már a kapun befordulva megsejtette a bajt, az ajtóban pedig egyenesen mellbe vágta a hatalmas hangzavar. Dühös döbbenetében még Nate-től is csak röviden vett búcsút. És akkor meglátta a nappaliban folyó, már-már sztriptíz számba menő előadást, amit Ray oly élvezettel szemlélt. A csalódottságtól maga sem tudta mit szeretne jobban, sikítani, üvölteni vagy csak szimplán felrohanni a szobájába és bőgni kifulladásig… A végén a harmadik variációt valósította meg.

Zokogott és zokogott, remegett az ágy a testével egyetemben, miközben arcát a párnájába fúrta. Nem mintha értette volna miért is emészti itt magát azon, hogy a férfi mit és kivel csinál. Erre a fogas kérdésre sajnos, még mindig nem találta az elfogadható választ. Az, hogy menthetetlenül szerelmes lenne belé, ki van zárva – győzködte magát. Ettől függetlenül a könnyei feltartóztathatatlanul csordogáltak tovább, míg végül álomba szenderült és reggel arra a furcsa álomra ébred.

Csak is a feszültség lehet az oka, kizárólag! Dühös Ray-re, igen! Mindjárt megy és megmondja neki a magáét, amiért az engedélye nélkül bulit rendezett a házban. Az épület az ő öröksége, és gyámság ide vagy oda nem dorbézolhat itt kénye-kedve szerint – határozta el.

Egy gyors zuhanyzást, fogmosást, felöltözést követően nyomban a férfi keresésére indult. Meg is találta őt a konyhai hurrikán közepén, a pultnál iszogatva a kávéját. A kellemes illattól Kate is megkívánta a forró italt, de türtőztette magát és inkább minden indulatát Ray-re zúdította. Még az kellene, hogy leálljon itt kedélyesen kávézgatni ezzel az isten csapásával!

–     Azonnal magyarázatot követelek, mi ez a felfordulás?!

–     Csak halkabban, gyönyörűm! Szétesik a fejem.

–     Azt hiszed, érdekel az engem, egy hangyányit is? Elegem van belőled, meg a húzásaidból. Felfogtad, hogy Bill halott? Te meg sztriptíz táncosokat hozol a házába.

Ray felé fordult, percekig csak mustrálta őt, ahogy csípőre tett kézzel, harciasan álldogál a konyha közepén, aztán kibökte.

–     Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű… Te meg mindenféle idegen pasasokkal találkozgatsz.

Kate türelmetlenül fújt egyet.

–     Nate csak egy barát!

–     A szőkék is csak barátkozni jöttek – vágott vissza a férfi, igyekezve a nemtörődömség maszkját magára ölteni. Mintha csak Kate nem ismerte volna még eléggé.

–     Hahh, barátkozni… – vágott egy apró fintort. – Lehet jobb lett volna, ha mégis Iant választom helyetted. Ő sosem hozna könnyű nőcskéket a testvére házába – persze, ezt egy percig sem gondolta komolyan, de a férfinek nem kellett erről tudni. Most csak ott akart fájdalmas találatot bevinni, ahol tudta, hogy érzékeny. A két férfi között mindig is tapintható volt a feszültség.

Ray – ahogy számított is rá – felkapta a fejét, három lépéssel ott termett mellette, mindkét oldalról megragadta a felkarját és szikrázó tekintettel fürkészte az arcát.

–     És vajon miért nem tetted? – kérdezett vissza. – Miért engem választottál? – Kate nem bírta a kutató tekintetet, elfordította az arcát, torkában csomó keletkezett. Nem volt felkészülve rá, hogy rögtön visszakapja a magas labdát. A férfi megfogta az állát, visszahúzta, így ismét szemtől szembe kerültek. – Miért?!

A lány lesütötte a pilláit.

–     Mert te tűntél a kisebbik rossznak – szűrte a fogai között.

Csend. Ha Kate nem érezte volna az ujjak szorítását vagy a férfiból felé sugárzó hőt, azt hihette volna, hogy Ray elment.

–     Szóval, kisebbik rossz? – szólalt meg végül rekedten a beszélgetőpartnere. – Tudod, lehet, mégis igazad van és Ian jobb választás lett volna, mindenki számára – azzal se szó, se beszéd szájon csókolta. Durván, követelőzőn, mohón. Nyelve ellentmondást nem tűrően nyomult Kate ajkai közé. A lány elvesztette a kontrollt. Szédült, a lábai gumivá váltak, kénytelen volt megkapaszkodni Ray pólójában.

A csók amilyen váratlanul kezdődött, úgy is ért véget. Kate légszomjjal küszködve távolodott el a férfitól.

–     Most elmegyek az egyetemi könyvtárba. Mire visszaérek, legyen rend és tisztaság, a mamlasz haverjaid pedig, akik szanaszét fetrengenek a házban, jobban teszik, ha gyorsan eltakarodnak – nyögte ki kínlódva, azon igyekezve közben, hogy megtartson pár morzsácskát önérzete romjaiból, majd sarkon fordult és elment. Szinte menekült kusza gondolatai, a rátörő érzések, de legfőképp a konyha közepén hagyott férfi elől…