2015. március 27., péntek

Szösszenet (2.)






Következő szöszi, egy régi, erotikus novellámhoz írt folytatás (nem erotikus!) :)





3 évvel később (a Tomboló érzelmek című novella vége után)
Eredeti novella linkje:
Tomboló érzelmek

Daniel fáradtan dőlt hátra a fényűzően berendezett irodájában lévő kényelmes irodaszékben.
Az asztalon szép rendben papírkupac díszelgett. Hát szabad végre!
Háromévi küszködés és csatározás után Dianne végre aláírta a válási papírokat. Valahogy már annyira az élete része lett a folytonos hadakozásuk, hogy alig mert hinni a szemének. Szabad!
Házasságuk eleve kudarcra volt ítélve. Attól a pillanattól kezdve, hogy Marcy betette azt a csábítóan formás lábát a templom ajtaján az esküvő napján. Az ismerős emlékek hatására megborzongott.
Ennyi idő után is képtelen volt kiverni a lányt a fejéből. Pedig Isten látja lelkét megpróbálta... Főleg miután a lány úgy faképnél hagyta azt az észveszejtő éjszakát követően. Fűszeres vaníliaillatát még mindig az orrában érezte. De akkor őrjöngve és teljesen összezavarodva rohangált a tengerparton és az esküvőre kibérelt szálló körül, hátha látta valaki hová tűnhetett. Egyszerűen nem értette miért hagyta el Marcy... Hisz azt mondta szereti… Vagy csak álmodta volna? Talán csak játszadozott vele a lány?
Estére a csalódottság érzetét, hogy nem találja őt a sértett düh váltotta fel. És akkor még Dianne hisztis kirohanásait is el kellett viselnie. A feje majd szétrobbant. Másra sem vágyott csak megszabadulni a nőtől és leinni magát a sárga földig.
Sajnos ez nem bizonyult okos döntésnek. Dianne kihasználta sajnálatos állapotát és következő reggel egy ágyban ébredtek. Danielt furdalta a lelkiismeret. Azután a gyalázatos eset után képtelen volt akár csak egy ujjal is a feleségéhez érni.
Miután kitisztult az agya és lehiggadt, rájött, hogy Marcy nélkül immár sivár lenne az élete. Így hát közölte Dianne-nel, hogy legjobb lenne, ha elválnának. A nő pedig előadta a nagyjelenetet. Könyörgött és rimánkodott. Daniel végül engedett.
A kapcsolatuk viszont a következő hetekben sem javult. A gondolatai folyton Marcy körül forogtak. Körbejárta a barátait ahol tudta, hogy meghúzhatná magát. Bement az iskolájába. Még a nevelőapjához is elment pedig tudta, hogy ő lenne az utolsó akitől Marcy segítséget kérne. Eredménytelenül. Csalódott volt és frusztrált, de nem adta fel a reményt. Aztán robbant a bomba. Dianne bejelentette, hogy terhes. Danielben egy világ omlott össze. A jövőre vonatkozó tervei dugába dőltek. Kénytelen volt lemondani a kutatásról. Nem hagyhatja cserben a gyermekét, hisz az a kis lény nem tehet fogantatása körülményeiről. Marcy majd megkeresi őt, ha úgy gondolja. Belenyugodva a sorsába Dianne mellett maradt.
Valaki mégis megsajnálhatta odafönn, mert Dianne terhességének tizenkettedik hetében szerencsétlenül lépet le a lépcsőről és több lépcsőfokot zuhant. Elvetélt. Legalább is ezt állította. Danielben kezdett kialakulni a gyanú, hogy így próbálta maradásra bírni, hátha útközben sikerül mégis teherbe ejtetnie magát.
Daniel meg sem várta, hogy kijöjjön a kórházból. Visszaköltözött a saját lakásába. Ezzel megkezdődött köztük az évekig tartó huzavona. Bár Dianne megkísérelte néhányszor elcsábítani, ő nem engedett. Mikor pedig a nő belátta, hogy vesztett, átcsapott bosszúra szomjazó hárpiába.
Isten óvja a férfiembert az ilyen nőszemélyektől!
Gyorsan elhessegette a kellemetlen emlékeket... A lényeg, hogy most már szabad.
Sajnos Marcy nem került elő. Pedig próbálkozott a megtalálásával azóta is. Annyit legalább sikerült a barátnőjéből kicsikarnia, hogy elhagyta Fokvárost, sőt a kontinenst is, de a lány időben észbe kapott és nem árult el többet.
Daniel felpattant ültéből és megindult, az iroda belső sarkában kialakított mini-bár felé. Egy ital most igazán ráférne. Hisz ünnepel vagy mi...
Ahogy a teli pohár whiskyvel visszafordult az íróasztala felé, pillantása megakadt a hang nélkül működő TV képernyőjén. Már éppen haladt volna tovább, mikor meglátta őt. Lába a földbe gyökerezett. A whiskys pohár kiesett a kezéből és halk puffanással a vastag, fehér szőnyegen landolt. A puha anyag azonnal magába itta a drága nedűt, csúf, sárgás nyomot hagyva maga után.
Daniel felocsúdva döbbenetéből és kapkodva kutatott a távirányító után. Mikor meglelte szinte maximumra állította a hangerőt.
A tv bemondó érzelemmentes hangja betöltötte a hatalmas helyiséget.
„Tegnap helyi idő szerint 15 órakor a népszerű seattle-i milliomos, Douglas Stone sajnálatos módon, szívroham következtében életét vesztette. Máris megindult a találgatás a vagyonmegosztást illetően a fiatal özvegy és a rokonság többi tagja között. Temetése...” Daniel a többit már nem hallotta. Az özvegy képe, ami teljesen betöltötte a képernyőt kizárt minden mást. A könnyáztatta szeplős arcot szinte teljesen eltakarta a vörösesbarna hajzuhatag. Mégis tudta, hogy ő az. Bármilyen körülmények között felismeri... Hisz vonásai annyira beleégtek az emlékezetébe, hogy még álmában sem tudott szabadulni tőlük. Főleg akkor nem.
Ujjpercei kifehéredtek, ahogy a távirányítót szorongatta. Észre sem vette. Csak bámulta őt, aztán a riport véget ért. Kikapcsolta a tévét és rögtön a telefonjáért nyúlt.
– Mrs. Stevens – szólt bele a készülékbe –, kérem, foglaltasson nekem repülőjegyet az első Seattle-be induló járatra. Sürgősen! Semmi nem számít!
Meg se várta a titkárnője válaszát, bontotta a vonalat, és kifújva a benntartott levegőt, az irodaszékre roskadt. Annyi hiábavaló kutatással eltöltött idő után végre megvan. Marcy előkerült.


Marcy szorongva ölelte magához a békésen szundikáló kisfiát, ahogy a hatalmas, üres házat igyekezett elhagyni. Csomagjait már előre elküldette. Nagyon remélte, hogy a szalmakalap és a nagy, fekete napszemüveg megfelelő álca lesz. Haját betűrte a kalap alá. Nem lett volna képes akár csak még egy újságírót vagy tv riportert elviselni. Amióta Dougot három nappal ezelőtt eltemették az oly nehezen megszerzett biztonságérzete romokban hevert. Valaki vagy valakik az életére törtek... És akkor még ezek a piócák is a vérét szívnák...
Minden vágya az volt, hogy elmenekülhessen innen. A fájdalomtól, elkeseredéstől, félelemtől, lelkiismeret furdalástól...
Még élénken élt benne Doug szomorú szemeinek látványa, mikor közölte vele, hogy sosem lesz képes szerelemmel szeretni őt. Pedig igazán akarta... A válasza is ott csengett a füleiben.”Nem számít! Bennem van elég szerelem kettőnk számára!” Kibuggyant egy könnycsepp a szeméből, és akadálytalanul végigcsorgott az arcán az emlékek hatására.
Amikor három évvel ezelőtt az Államokba érkezett a helyzete kilátástalanná vált. Nem volt munkahelye, a család ahova cserediákként érkezett volna elköltözött, és az iskola nem fogadta el Lucy helyett... Persze miért is fogadták volna. Elvetélt ötlet volt ez már a kezdetektől fogva, fogalma sem volt miért is hagyta meggyőzni magát. Szóval az új életének alakulása katasztrofálissá vált...
Akkor, mint égből az angyal jött Doug, és megmentette. Még a mai napig sem tudta, hogy került a férfi abba a lepukkant kávézóba, ahol meghúzta magát. De ma már nem is számított. Mikor pár hét múlva kiderült, hogy áldott állapotban van, a férfi ragaszkodott hozzá, hogy összeházasodjanak. Marcy képtelen volt meggyőzni ennek szükségtelenségéről. Istenem! Olyan jó ember volt... Bárcsak tudta volna úgy szeretni, ahogy azt megérdemelte volna.
Szó se róla sok boldog percet töltöttek együtt. Doug elhalmozta kedvességével, szeretetével és mindennel, ami pénzen megvehető. Marcy elejében még tiltakozott a drága ajándékok ellen, de mikor látta, hogy a férfinak milyen rosszul esik a visszautasítás, belenyugodott. Végül is, attól még nem lesz rossz ember, ha elfogad egy-két ajándékot...
Doug negyvenöt éves kora ellenére bohém és fiatalos volt. Kisportol testét akár a húszévesek is megirigyelhették volna. Jóképű volt és gazdag. Marcy nem is értette miért ragaszkodik annyira hozzá, hisz minden ujjára tíz nő is akadt volna. Doug ennek ellenére nem tágított. Marcy annyira szerette volna szeretni, de Daniel kitörölhetetlenül beleette magát a szívébe. Egy idő után mégsem volt képes ellenállni a finom nyomásnak, és hozzáment. Zack születésével pedig még inkább családdá kovácsolódtak.
Az együtt eltöltött hosszú idő alatt egyetlen apró összezörrenésük történt. Doug erőszakosan a magáénak akarta elismerni a kisfiút. Marcy pedig ezt nem engedhette. A gyereknek Daniel volt az apja és nem más. Nem volt hajlandó hazugságban felnevelni a fiát. Végül Doug is beletörődött.
A következő két év békében és boldogságban telt. Amíg a férje hirtelen meg nem halt... Marcy csak akkor jött rá, hogy eddig valamiféle jól kipárnázott burokban éltek. És nincs többé Doug, hogy megvédje őket a világ hiénáitól.
Szemét égették a könnyek, ahogy az emlékek súlya ránehezedett. Kilépve az épületből a dadus ütött-kopott Buickjához sietett, és behelyezte a panaszosan nyöszörgő fiúcskát a biztonsági ülésbe. Szeretett volna minél hamarabb eltűnni. Elmenekülni.
Még egyszer, utoljára végignézett magán. A dadus uniformisa egy kicsit nagy volt ugyan, de talán megteszi. Remélte, hogy Maria nem fog haragudni, amiért eltulajdonította az autóját. Majd ha lehetősége lesz, visszaküldi. Próbált mindent megmagyarázni az asszonynak szóló levélben. Talán megérti.
Vetett még egy utolsó pillantást a ház felé, ami az elmúlt három évben az otthona volt és beszállt a volán mögé. A birtokról szerencsére sikerült simán kijutnia. Egyik hiéna sem figyelt fel a dadus csotrogányára, miközben áthajtott közöttük. Ők a nagyhalra vadásztak. Ha tudták volna...
Mérföldekkel később Marcy idegessége is valamelyest felengedett. Senki nem követte. Csotrogány létére a Buick csak úgy falta az utat. Még néhány mérföld, és letérhet az autópályáról. Hátrasandított a fia felé. Zack azóta is békésen aludt.
Gondolatai elkalandoztak, visszatértek a múltba.
Három éve, mikor az után a csodálatos együtt töltött éjszaka után felébredt Daniel mellett, boldogság árasztotta el minden porcikáját. Majd rögtön utána jött a könyörtelen lelkiismeret furdalás és a szégyen. A gondolatra, hogy gyakorlatilag tönkretett egy még szinte el sem kezdődött házasságot, pánikszerűen elmenekült.
Első útja Lucyhoz vezetett. A barátnője, ahogy ránézett csapzott kinézetére kitalálta a történteket. De még ő sem tudta meggyőzni, hogy okosabb lenne maradni és megbeszélni a dolgot Daniellel. Marcy menni akart, nem számít hová, csak elbújni a világ elől.
Akkor Lucy kitalálta, hogy menjen ő az Államokba cserediákként helyette. Marcy hasztalan tiltakozott. Ha Lucy eldöntött valamit azt véghezvitte. És ez most eldöntetett. Így pár nappal később, Marcy már az újvilágba tartó repülőgépen ült, hátat fordítva Danielnek, a barátainak, az iskolájának, a nevelőapjának, az egész eddigi életének... Bár a nevelőapját nem sajnálta. Soha nem voltak egy hullámhosszon. Amint lehetett, el is költözött tőle, miután az édesanyja meghalt.
Elmenekült. Igaz akkor szentül megfogadta magának, hogy soha többé nem tesz ilyet. Most mégis ezt tette. Újra. De legalább már nincs teljesen egyedül.
Merengéséből az útjelző táblákon egyre sűrűbben megjelenő White Salmon felirat rángatta vissza. A következő lehajtónál rögtön le is csatlakozhatott a pályáról.
Ahogy végighajtott a koraesti, langyos napsütésben fürdőző kisváros főutcáján elöntötte a megnyugvás érzése. Végre, megérkezett az új életébe…
Pár perccel később lehajtott az útról és megállt egy hatalmas, öreg udvarház felhajtóján. Tekintetével végigpásztázott az épületen. A romos homlokzaton, a poros, piszkos zsalukon, az elhanyagolt kerten. Lesz vele munka az már biztos! De nem baj, ideje, mint a tenger.
Kiszállt az autóból és megnyújtóztatta a vezetéstől elgémberedett izmait. Az eddig szoros kontyba fogott, vállig érő haját leengedve beletúrt, és kissé szétzilálta, majd a napszemüveget a feje tetejére tolta. Úgy érezte készen áll. Még nem tudta pontosan mire, de készen volt.
Visszafordult az autóhoz, és kiemelte az ébredező Zacket, majd kényelmesen körbesétálta az épületet. Nem túl messze a hátsó udvar legvégében hömpölygött a Hood folyó.
Marcy mélyet szippantott a friss tavaszi levegőből.
– Látod, kisfiam? Ez lesz az új otthonunk – fordult Zackhez.
– Anyaaa! – csipogta a kisfiú vékonyka hangon, és nyugtalanul mocorgott, miközben szemeivel könyörgött az anyjának, hogy tegye le végre. Rengeteg új és felfedezni való érdekességet látott hirtelen, és mint egy két éves nagyfiú, mindent rögtön meg is akart nézni magának. Boldogan vetette bele magát a térdig érő, harsány zöld fűbe, és kacagva kergetni kezdte a váratlan mozgolódásra felröppenő pillangókat.
Marcy fáradt mosolyra húzta ajkait. Bárcsak Doug is láthatná…
Az udvarházat még előző évben vették a legnagyobb titoktartás közepette. Egy olyan helyre vágytak, ahol senki nem fedezi fel őket, mivel a férjét ismertségéből kifolyólag örökösen riporterek követték. Úgy tervezték, hogy szépen felújítgatják, és néha majd leruccannak ide, ha túl sok lesz a hajtásból. Tervek… Olyan könnyen füstbe mennek…
Szerencsére Doug jó előre gondoskodott a felújítás minden részletéről és költségeiről. Mintha érezte volna az elkerülhetetlent. Az épületet és a birtokot is rögtön Marcy nevére íratta, a lány heves tiltakozása ellenére. Így egyelőre az anyagi helyzete egész stabilnak volt mondható. A bankszámláján még mindig ott állt háborítatlanul az az összeg, amit a legutóbbi könyvillusztrációért kapott. Jó esetben kihúzza addig, amíg a következő munkájáért megérkezik a jutaléka. Valahogy nem akart arra gondolni, hogy ott van neki az a rengeteg pénz is, amit Doug hátrahagyott. Nem érezte a magáénak. Nem vágyott a felelősségre, ami azzal járt.
A gyomra hangosan korogni kezdett, jelezve, hogy egész nap egy falatot sem evett, pár száraz kekszen és egy almán kívül. Nem mintha valamiféle diéta járt volna a fejében. Egyszerűen nem volt étvágya.
Elég a merengésből! Itt az ideje a vacsorának! – határozta el magát.
– Zackary! – kiáltott a kipirultan rohangászó fiúcska után. – Gyere!  Keressük meg a gondnok bácsit, és nézzünk körül bent is.
Úgy saccolta, hogy itt lehet az öreg valahol, mert nemrég látott egy autót a ház előtt leparkolni a sajátja mellett. Bár furcsállotta egy kicsit, mivel nem úgy emlékezett, hogy a gondnok eddig Mercedesszel járt volna, de hát ki tudja!?
Zack odaszaladt hozzá, és elkapva a kezét megindult húzni az anyját a hátsó terasz felé.
- Lééécccsőőőő! – kiabálta önfeledten. Marcy gyanakodva szemlélte az ingatagnak kinéző építményt, de aztán meggondolta a dolgot, és óvatosan nekiindultak a néhány, félkörben felfutó lépcsőfoknak, hogy elérjék a teraszt, ahonnan a hatalmas üvegajtókon keresztül lehetett bejutni a házba.
A kilincs lenyomásával az ajtó nyikorogva kitárult. Apró törmelékdarabkák potyogtak rájuk.
– Anyaaaa – visította a kisfiú és ráncigálta Marcyt befelé. A félni és megijedni nem létező fogalom volt a szótárában.
Pedig a hely elé kísértetiesen festett. A bútorok letakarva fehér lepedőkkel, itt-ott egy kis törmelék, szemét, pókháló... És por, irgalmatlanul sok por.
Marcy megacélozta magát és belépett. Majd jobb lesz, ha kitakarítom! – bátorította magát.
Az egyik sötét sarokból hirtelen egy alak indult meg feléjük.
– Szia, Marcy! Rég találkoztunk!
Marcy ajkát meglepett és egyszersmind rémült sikoly hagyta el. Pulzusa az egekbe szökött, ájulás kerülgette. A férfi odaugrott, és elkapta mielőtt összerogyott volna.
– Anyaaa! Bácsííí? – csimpaszkodott a bő szoknyájának szélébe Zack, és kíváncsi tekintettel lesett a férfi felé.
– Daniel – lehelte, mielőtt végül mégis elvesztette az eszméletét.


Daniel morcos hangulatban vált el az elhagyatott birtok gondnokától. Nem volt egy könnyű eset kibeszélni belőle a kulcsokat. Még az útlevelét is fel kellett mutatnia, hogy meggyőzze az öreget, hogy ki ő valójában, és nem akar ártani Marcynak. Gyanakvó, vén bolond!
Az elmúlt egy hét kész rémálom volt. Nem elég, hogy nem sikerült direkt járattal Seattle-be repülnie, és kénytelen volt órákat várni a csatlakozásra, ráadásul mikor megérkezett, kiderült, hogy elcserélték a poggyászát és az valahol Washingtonban kötött ki. Mindezek mellett napok múltán sikerült csak olyan személlyel beszélnie, aki érdemleges válaszokat tudott adni a kérdéseire. Azt is nagy kínnal-bajjal tudta csak kicsikarni Mariából, Stone házi alkalmazottjából. De végre itt volt. Marcy most nem menekülhet.
Bevágta magát a Mercedesbe. Ahogy belenézett a visszapillantó tükörbe majdnem megijedt magától. Nem is csoda, ha az öreg gyanakodott!
Borzasztóan festett. Több napos borosta fedte sápadt arcát. A szemei alatt fekete karikák éktelenkedtek, a haja össze-vissza állt. A repülőtér butikjában vásárolt farmer, póló és zakó már rég elvesztette eredeti alakját, gyűrötten feszült fáradt testére. És még az időeltolódás hatásai is kínozták.
Lassan ott tartott, ha végre megtalálja Marcyt egyszerűen kitekeri a nyakát mindezért a kellemetlenségért és szenvedésért, amit el kellett viselnie miatta.
Mikor megérkezett uticéljához, leparkolt az ütött kopott Buick mellett. Egyenesen a házhoz ment, de az ajtót zárva találta. Nem baj! Legalább lesz ideje pihenni pár percet, amíg a lány megérkezik.
Előkotorta a kulcsokat és simán bejutott az épületbe. Bent por és dohszag fogadta. Elkelne egy jó nagy szellőztetés! – futott át az agyán.
Tett befelé egy-két lépést, mikor megütötte a fülét az éles gyerekkacaj a hátsó udvarról. Öles léptekkel vágott keresztül a hallon, egyenesen keresztülszáguldva a nappalin, a hatalmas, az egész falat betöltő üvegajtókig.
Az elé táruló látvány mellbe vágta. A kissé elhanyagolt udvaron egy nő állt oldalvást neki túlméretezett bejárónőruhában, lazán szétzilált vörösesbarna hajjal. Marcy!
Ennyi év után is, ezer közül megismerte volna, akármilyen álruhába rejtőzik is. És ott volt egy gyerek is. Két-három éves forma, kis gézengúz. Az a gyerek…
Nagyot nyelt. Az az önfeledten rohangálva kacagó kissrác… Marcy fia. Megszédült a felismeréstől. Marcynak van egy fia. Ebben biztos volt.
Eddig eszébe se jutott, hogy gyereke is lehet neki. Pedig ez kétségtelen. Lehetetlen lett volna letagadni. Rövid, tömzsi lábacskáin hihetetlenül gyorsan szaladt a minduntalan elröppenő pillangók után. Arcocskája teljesen kipirult a nagy erőfeszítéstől. És mégis… Szinte visongott az élvezettől. Szőke haja csak úgy világított a fején. A szőke haja?! – húzta össze a szemeit elgondolkodva Daniel.
Eközben Marcy kiáltott a fiának, majd kézen fogva megindultak az épület felé. A férfi gyorsan behúzódott egy sötétebb sarokba.
Percek múlva az ajtó nyikorogva kitárult.
– Anyaaa – halott meg egy visító gyerekhangot, majd a kisrác ráncigálni kezdte az anyját befelé. Nem tettek meg csak pár lépést, mikor Daniel előlépett rejtekéből, és üdvözölte őket.
Marcy reakciója drámai volt. Egy velőtrázó sikolyt követően elfehéredett, mint aki kísértettel találta szemben magát, és látszott rajta, hogy közel áll az ájuláshoz.
Még szerencse, hogy nem volt messze tőlük, mert ha nem kapja el időben, összecsuklott volna.
A kissrác érdeklődve szemlélte a jelenetet, majd megkérdezte a maga módján, hogy ki is a bácsi. Legalább is Daniel erre tippelt az éles „Bácsíííí?” elhangzása után.
Marcynak alig hallhatóan hagyta el a száját a neve, majd eszméletét vesztve omlott Daniel ölelő karjaiba.
A férfi hirtelen nem is tudta, mit is kezdjen az alélt nővel, majd végül ölbe kapta és az egyik kanapéhoz masírozott vele.
– Kisöreg! Segítenél nekem? Lehúznád a lepedőt, hogy lefektethessem a mamádat?
- Fekni – sivította a fiúcska, és már rohant is a lepedőt cibálva.
Daniel fél térdre ereszkedve óvatosan a kanapéra helyezte a lányt, úgy fordult vissza a vidáman motyogó legénykéhez.
– Mondd, most mit kezdjünk vele? – tette fel a költői kérdést, de nem kellett sokat várni a megoldásra. Marcy mocorogni kezdett, majd kipattantak a szemei és felkiáltott.


3 megjegyzés:

  1. Szia! Tudom hogy már rég írtad, de nem tervezel neki egy kis folytatást? Annyira király eddig, nagyon izgalmas és szívesen olvasnám tovább.
    Zsófi

    VálaszTörlés
  2. Szia! Tervek mindig vannak. Ha annyi időm is lenne, amennyi megvalósításra váró ötletem, és befejezésre váró történetem van, boldog ember lennék. Egyszer meg lesz a vége, tuti, de hogy mikor arról nem merek nyilatkozni. :) Azért örülök, hogy ez a meglévő rész is így elnyerte a tetszésedet. :)
    Üdv. Szilvi

    VálaszTörlés
  3. Szia! Ennyi idő után is várom, hátha előrukkolsz egy a tőled megszokott fantasztikus, elvarázsoló kis történettel. De az se baj ha nagy :)
    Üdv. Az előző hozzászóló

    VálaszTörlés

Üdvözöllek...

Ez az oldal azért jött létre, hogy mindenki számára elérhetővé tegyem fantáziám "papírra vetett" végtermékeit, és azokkal ne csak magamat, de esetleg másokat is szórakoztassak, kikapcsoljak, elvarázsoljak. :D

18 éven felülieknek! Olvasás csak saját felelősségre! :)

MINDEN JOG FENNTARTVA!