2015. március 12., csütörtök

Szösszenet (1.)





Az indián megbűvölve figyelte a folyó hűs vizében fürdőző szőke jelenséget. Még soha nem látott ilyen szép nőt. Hosszú haja, mint valami arany sátor omlott karcsú testére.
Féloldalt állt neki, bőrén megcsillantak a napsugarak, gömbölyű idomait szinte alig takarta a nedves alsóruha. Ágyéka azonnal reagált a látványra, megkeményedett és lüktetni kezdett.
A lány még nem vette észre a bokrok árnyékában megbúvó betolakodót. Önfeledten locsolta magára a frissítő vizet, nem is sejtve miféle reakciót vált ki ezzel a férfiból. Ekkor megfordult, kilépkedett a folyóból és a közeli bokorra dobott törölközőért nyúlt. Vonásai tiszták voltak és üdék, rózsás arcát lágyan keretezte a haja, búzavirágkék szeme elégedetten csillogott.
 Az indián izmos teste megfeszült, ahogy tekintete megállapodott a hidegtől merev mellbimbókon, amelyek átsejlettek a nedves anyagon. Agyából végleg kifutott a vér más testtájai felé. Nem tudott parancsolni vágyainak és hirtelen elhagyva rejtekét a szárítkozó szépség előtt termett.
A lány arra eszmélt, hogy egy szempillantás alatt valaki a nedves folyópartra teperi. Egész belsője megtelt félelemmel, ahogy a sokktól megnémulva bámult a sötét szemekbe.
Egy indián! – lüktetett az agyában. Fekete hajával – amibe egyetlen sastoll volt rögzítve –, izmos, de karcsú testével, bronzbarna bőrével, markáns vonásaival igazán lenyűgöző férfi volt. De mégis csak egy indián... Akinek ágyéka keményen feszült neki az ő ölének. Erre a felismerésre ocsúdott fel.
Küzdeni próbált, sikítani, de a rá nehezedő test és a szájára tapasztott kéz megakadályozta ebben. Csak annyit ért el, hogy még inkább érzékelte az indián izgatottságát.
– Napsugár – suttogta az, és megbűvölve simított végig aranyfényű, nedves haján.
A lány meglepődött a rekedtes hangon kiejtett szó hallatán, de tekintetében változatlanul a félelem tükröződött.
– Kérem! Engedjen el... – könyörgött, mikor ráeszmélt, hogy érti a másik szavát, és fogvatartója végre elvette a kezét a szájáról.
– Enyém vagy... – jelentette ki a férfi határozottan, figyelmen kívül hagyva zsákmánya rimánkodását. Birtoklón simított végig egyik kezével a feszes mellén, míg másik kezével szorosan tartotta őt.
– Kérem – suttogta a lány, szégyenkezve magában a borzongató érzés miatt, amit eme érintés kiváltott. – Itt a családom nem messze, hamarosan keresni fognak, ha nem megyek vissza. Engedjen el!
– Enyém vagy... – ismételte meg a férfi, majd felpattant, felhúzta őt is és acélos testéhez szorította.
A fogoly megbabonázva figyelte támadója szép arcát. Egyenes orrát, telt mégis férfias ajkait, határozott szemöldökét. És a szemét. Azt a sötét, szinte éjfekete szemét. El lehetett veszni benne. Félelmetes!
Az indián hirtelen lehajolt, és kertelés nélkül vágyai megtestesítőjének ajkaira tapasztotta a száját.
A lány próbált tiltakozni, de hasztalan. A kemény száj, a kutakodó nyelv választ követelt, addig ingerelve érzékeny ajkait, míg azok hajszálnyit engedtek és megnyíltak. Akkor újabb támadásba lendült, és befurakodott nyelvével a selymesen hívogató barlangba.
A világ megszűnt létezni körülöttük, tűzijáték sziporkázott mindenfelé. A lány teljesen megszédült az új, részegítő érzésektől és akaratlanul is elgyengülve – a teste teljesen függetlenítette magát a logikus észtől – nekidőlt az erős mellkasnak.
Mi történik velem? Ezt nem szabadna... Undorodnom kellene, harcolni ellene, menekülni... Egyfolytában ez lüktetett a gondolataiban, de a teste mintha még mindig nem értené a parancsot.
Ahogy az indián nyelve felfedezőútra indult a szájában úgy csökkent az ellenállása. Nem lehet! Menekülj! Küzdj! Hiába... Végtagjai ezek után sem akartak reagált.
Akaratlan ösztöntől vezérelve ő is megmozdította a nyelvét. A reakció robbanásszerű volt, vad és ismeretlen érzések cikáztak át rajta. A nyakánál kezdődött, majd a mellein át egészen testének egy olyan részéig hatolt, aminek létezéséről még tudnia sem lett volna illő. Mellbimbói, talán ha lehet még jobban megkeményedtek, mint ahogy eddig a hideg víztől, a levegő felforrósodott közöttük.
A férfi halkan felnyögött, majd hirtelen elszakítva száját az igéző ajkakról, a vállára kapta, és megindult vele. A fogoly az érzékeit ért támadás megszűntével kissé magához tért, és újra felülkerekedett benne az ész.
– Hová visz? Engedjen el, kérem – könyörgött. Az indián meg sem hallotta.
Kapálózva, sikítozva próbált menekülni. Ütötte apró ökleivel elrablója széles, izmos hátát, amit egy aprólékosan megrajzolt, üvöltő farkast megjelenítő ábra borított. Mintha csak egy sziklát vert volna, semmi eredmény. Még le se lassítottak. De esetleg a sikítást meghallják az útitársai... Talán...
A folyó elég messze volt a tábortól, ezért is választotta ezt a helyet a zavartalan tisztálkodásra, de hátha mégis...
Hirtelen megálltak egy facsoport mellett és az indián talpra ejtette. A mozdulattól még a sikítás is bennrekedt. A férfi halk füttyentésére nyomban előbukkant egy ló és csendes nyerítéssel üdvözölte gazdáját. Gyönyörű állat volt, erős és szilaj. Vad vágtára termett.
A lány még fel sem ocsúdhatott újra, már a jószág hátán találta magát szorosan nekidőlve egy izmos mellkasnak. Bőrét borzolta a hűs szellő és testére tapasztotta nedves alsóruháját, amint gyors ügetésbe kezdtek.
Nem volt értelme az ellenállásnak. A férfi határozottan szorította kemény testéhez. A ló minden mozdulatára érősebben és erősebben érzékelte fogvatartója izgalmát.
De talán már nem is akart annyira menekülni… Egy pillanatra elmélázott azon, milyen lenne vadnak lenni. Szabadnak… Szárnyalni a végtelen prérin…
Percekkel később újabb facsoporthoz értek, melynek takarásában eléjük tárult a pedánsan elrendezett táborhely.
Az indián megállította a lovát, leszállt és leemelte őt is, majd minden teketória nélkül a karjába kapta és a fekhelynek előkészített, kiterített szőrmékhez vitte, a parázsló tűz mellé. Ott gyengéden lefektette és mellé heveredett.
A lány megbabonázva figyelte őt. Még tiltakozni is elfelejtett. A férfi pedig kihasználva a pillanatnyi megadást, odahajolt hozzá és ellenállást nem tűrően a lecsapott a szájára, mint akinek ez jogos jussa.
A lány, tiltakozásnak induló mozdulattal ért hozzá a másik csupasz felsőtestéhez, de mikor ujjai érintkeztek a bőrével minden logikus gondolat azon nyomban kifutott az agyából, és átadta helyét inkább valami lüktető sürgetésnek.
Remegő keze önkéntelenül megindult felfelé a feszes vállizmon keresztül, érintve a szorosan az elrablója torkára tapadó, bőrből font nyakéket, és végül elérkezett sötét hajához, hogy ujjai élvezettel túrjanak az erős szálak közé. Mintha csak mindig is ezt csinálták volna, egyszerűen elveszett az érzékek tengerében.
Lassan, élvezettel fedezték fel egymás testét, kihasználva minden pillanatot, amit együtt tölthettek.
A lány haja arany takaróként terült szét a szőrméken. Szinte látta magát a fölé ereszkedő, erős férfi sötéten izzó szemeiben, miközben az feszülő izmokkal befurakodott kecses combjai közé, hogy kifürkéssze legeldugottabb titkát is… 


A hálószoba vak sötétjében Jemina vad szívdobogással és nyirkos bőrére tapadó hálóruhával riadt fel álmából.
Ültében magához szorította a kispárnát és lassan ringatta magát, hogy felpörgött érverését kissé lelassítsa.
Automatikusan oldalra sandított. 3:24, izzott vörösen a digitális óra kijelzőjén.
Már megint…
Fáradtan hanyatlott újra hátra, arcát belefúrva a párna puha szövetébe.
Mindig ugyanaz az álom, mindig ugyanannál a jelenetnél riad fel, mindig ugyanabban az időpontban. Kísérteties…

4 megjegyzés:

  1. Tévedés! :D De azért várok még picit a megoldással, hátha lesz még, aki találgatni szeretne. :D
    (És ezzel félig már meg is van a megoldás, ugye... :D)

    VálaszTörlés
  2. Mondjuk azt, hogy munkacíme van. :) Vagy terv címe, mert még csak fejben létezik az egész story. Majd, ha egyszer megírom végig a Farkas üvöltése lesz a cím. Talán. :)

    VálaszTörlés

Üdvözöllek...

Ez az oldal azért jött létre, hogy mindenki számára elérhetővé tegyem fantáziám "papírra vetett" végtermékeit, és azokkal ne csak magamat, de esetleg másokat is szórakoztassak, kikapcsoljak, elvarázsoljak. :D

18 éven felülieknek! Olvasás csak saját felelősségre! :)

MINDEN JOG FENNTARTVA!