Az
indián megbűvölve figyelte a folyó hűs vizében fürdőző szőke jelenséget. Még
soha nem látott ilyen szép nőt. Hosszú haja, mint valami arany sátor omlott
karcsú testére.
Féloldalt állt neki, bőrén megcsillantak a napsugarak, gömbölyű idomait szinte
alig takarta a nedves alsóruha. Ágyéka azonnal reagált a látványra,
megkeményedett és lüktetni kezdett.
A
lány még nem vette észre a bokrok árnyékában megbúvó betolakodót. Önfeledten
locsolta magára a frissítő vizet, nem is sejtve miféle reakciót vált ki ezzel a
férfiból. Ekkor megfordult, kilépkedett a folyóból és a közeli bokorra dobott
törölközőért nyúlt. Vonásai tiszták voltak és üdék, rózsás arcát lágyan
keretezte a haja, búzavirágkék szeme elégedetten csillogott.
Az indián izmos teste megfeszült, ahogy
tekintete megállapodott a hidegtől merev mellbimbókon, amelyek átsejlettek a
nedves anyagon. Agyából végleg kifutott a vér más testtájai felé. Nem tudott
parancsolni vágyainak és hirtelen elhagyva rejtekét a szárítkozó szépség előtt
termett.
A
lány arra eszmélt, hogy egy szempillantás alatt valaki a nedves folyópartra
teperi. Egész belsője megtelt félelemmel, ahogy a sokktól megnémulva bámult a
sötét szemekbe.
Egy indián! –
lüktetett az agyában. Fekete hajával – amibe egyetlen sastoll volt rögzítve –,
izmos, de karcsú testével, bronzbarna bőrével, markáns vonásaival igazán
lenyűgöző férfi volt. De mégis csak egy indián... Akinek ágyéka keményen
feszült neki az ő ölének. Erre a felismerésre ocsúdott fel.
Küzdeni
próbált, sikítani, de a rá nehezedő test és a szájára tapasztott kéz
megakadályozta ebben. Csak annyit ért el, hogy még inkább érzékelte az indián izgatottságát.
–
Napsugár – suttogta az, és megbűvölve simított végig aranyfényű, nedves haján.
A
lány meglepődött a rekedtes hangon kiejtett szó hallatán, de tekintetében
változatlanul a félelem tükröződött.
–
Kérem! Engedjen el... – könyörgött, mikor ráeszmélt, hogy érti a másik szavát, és fogvatartója
végre elvette a kezét a szájáról.
–
Enyém vagy... – jelentette ki a férfi határozottan, figyelmen kívül hagyva zsákmánya
rimánkodását. Birtoklón simított végig egyik kezével a feszes mellén, míg másik
kezével szorosan tartotta őt.
–
Kérem – suttogta a lány, szégyenkezve magában a borzongató érzés miatt, amit
eme érintés kiváltott. – Itt a családom nem messze, hamarosan keresni fognak,
ha nem megyek vissza. Engedjen el!
–
Enyém vagy... – ismételte meg a férfi, majd felpattant, felhúzta őt is és acélos
testéhez szorította.
A
fogoly megbabonázva figyelte támadója szép arcát. Egyenes orrát, telt mégis
férfias ajkait, határozott szemöldökét. És a szemét. Azt a sötét, szinte éjfekete
szemét. El lehetett veszni benne. Félelmetes!
Az
indián hirtelen lehajolt, és kertelés nélkül vágyai megtestesítőjének ajkaira
tapasztotta a száját.
A
lány próbált tiltakozni, de hasztalan. A kemény száj, a kutakodó nyelv választ követelt,
addig ingerelve érzékeny ajkait, míg azok hajszálnyit engedtek és megnyíltak.
Akkor újabb támadásba lendült, és befurakodott nyelvével a selymesen hívogató
barlangba.
A
világ megszűnt létezni körülöttük, tűzijáték sziporkázott mindenfelé. A lány
teljesen megszédült az új, részegítő érzésektől és akaratlanul is elgyengülve –
a teste teljesen függetlenítette magát a logikus észtől – nekidőlt az erős mellkasnak.
Mi történik velem?
Ezt nem szabadna... Undorodnom kellene, harcolni ellene, menekülni...
Egyfolytában ez lüktetett a gondolataiban, de a teste mintha még mindig nem
értené a parancsot.
Ahogy
az indián nyelve felfedezőútra indult a szájában úgy csökkent az ellenállása. Nem lehet! Menekülj! Küzdj! Hiába...
Végtagjai ezek után sem akartak reagált.
Akaratlan
ösztöntől vezérelve ő is megmozdította a nyelvét. A reakció robbanásszerű volt,
vad és ismeretlen érzések cikáztak át rajta. A nyakánál kezdődött, majd a
mellein át egészen testének egy olyan részéig hatolt, aminek létezéséről még
tudnia sem lett volna illő. Mellbimbói, talán ha lehet még jobban megkeményedtek,
mint ahogy eddig a hideg víztől, a levegő felforrósodott közöttük.
A
férfi halkan felnyögött, majd hirtelen elszakítva száját az igéző ajkakról, a vállára kapta, és megindult vele. A fogoly az érzékeit ért
támadás megszűntével kissé magához tért, és újra felülkerekedett benne az ész.
–
Hová visz? Engedjen el, kérem – könyörgött. Az indián meg sem hallotta.
Kapálózva,
sikítozva próbált menekülni. Ütötte apró ökleivel elrablója széles, izmos
hátát, amit egy aprólékosan megrajzolt, üvöltő farkast megjelenítő ábra
borított. Mintha csak egy sziklát vert volna, semmi eredmény. Még le se lassítottak.
De esetleg a sikítást meghallják az útitársai... Talán...
A
folyó elég messze volt a tábortól, ezért is választotta ezt a helyet a zavartalan
tisztálkodásra, de hátha mégis...
Hirtelen
megálltak egy facsoport mellett és az indián talpra ejtette. A mozdulattól még
a sikítás is bennrekedt. A férfi halk füttyentésére nyomban előbukkant egy ló
és csendes nyerítéssel üdvözölte gazdáját. Gyönyörű állat volt, erős és szilaj.
Vad vágtára termett.
A
lány még fel sem ocsúdhatott újra, már a jószág hátán találta magát szorosan
nekidőlve egy izmos mellkasnak. Bőrét borzolta a hűs szellő és testére tapasztotta
nedves alsóruháját, amint gyors ügetésbe kezdtek.
Nem
volt értelme az ellenállásnak. A férfi határozottan szorította kemény testéhez.
A ló minden mozdulatára érősebben és erősebben érzékelte fogvatartója izgalmát.
De
talán már nem is akart annyira menekülni… Egy pillanatra elmélázott azon,
milyen lenne vadnak lenni. Szabadnak… Szárnyalni a végtelen prérin…
Percekkel
később újabb facsoporthoz értek, melynek takarásában eléjük tárult a pedánsan
elrendezett táborhely.
Az
indián megállította a lovát, leszállt és leemelte őt is, majd minden teketória
nélkül a karjába kapta és a fekhelynek előkészített, kiterített szőrmékhez
vitte, a parázsló tűz mellé. Ott gyengéden lefektette és mellé heveredett.
A
lány megbabonázva figyelte őt. Még tiltakozni is elfelejtett. A férfi pedig
kihasználva a pillanatnyi megadást, odahajolt hozzá és ellenállást nem tűrően a
lecsapott a szájára, mint akinek ez jogos jussa.
A
lány, tiltakozásnak induló mozdulattal ért hozzá a másik csupasz felsőtestéhez, de
mikor ujjai érintkeztek a bőrével minden logikus gondolat azon nyomban kifutott
az agyából, és átadta helyét inkább valami lüktető sürgetésnek.
Remegő
keze önkéntelenül megindult felfelé a feszes vállizmon keresztül, érintve a
szorosan az elrablója torkára tapadó, bőrből font nyakéket, és végül elérkezett
sötét hajához, hogy ujjai élvezettel túrjanak az erős szálak közé. Mintha csak
mindig is ezt csinálták volna, egyszerűen elveszett az érzékek tengerében.
Lassan,
élvezettel fedezték fel egymás testét, kihasználva minden pillanatot, amit
együtt tölthettek.
A
lány haja arany takaróként terült szét a szőrméken. Szinte látta magát a fölé
ereszkedő, erős férfi sötéten izzó szemeiben, miközben az feszülő izmokkal
befurakodott kecses combjai közé, hogy kifürkéssze legeldugottabb titkát
is…
A
hálószoba vak sötétjében Jemina vad szívdobogással és nyirkos bőrére tapadó
hálóruhával riadt fel álmából.
Ültében
magához szorította a kispárnát és lassan ringatta magát, hogy felpörgött
érverését kissé lelassítsa.
Automatikusan
oldalra sandított. 3:24, izzott vörösen a digitális óra kijelzőjén.
Már
megint…
Fáradtan
hanyatlott újra hátra, arcát belefúrva a párna puha szövetébe.
Mindig
ugyanaz az álom, mindig ugyanannál a jelenetnél riad fel, mindig ugyanabban az
időpontban. Kísérteties…
Még egyikhez sem :)
VálaszTörlésTévedés! :D De azért várok még picit a megoldással, hátha lesz még, aki találgatni szeretne. :D
VálaszTörlés(És ezzel félig már meg is van a megoldás, ugye... :D)
Enek mi az eredeti cime?
VálaszTörlésMondjuk azt, hogy munkacíme van. :) Vagy terv címe, mert még csak fejben létezik az egész story. Majd, ha egyszer megírom végig a Farkas üvöltése lesz a cím. Talán. :)
VálaszTörlés