Végzetes vonzalom - 12. fejezet

A dobhártyaszaggató ordítás akaratlanul tört elő Alek torkából, miután magához térve félkómás állapotából felfedezte, hogy Amelia elment. Megint!

Pedig már-már újra bizalmat szavazott neki. Valami hülye gondolattól vezérelve hajlandó lett volna meghallgatni és elfogadni bármilyen hajmeresztő történetet a korábbi árulására vonatkozóan, erre újra megteszi. Lelkifurdalás nélkül faképnél hagyta!

Az évek óta eltemetett düh és bánat ismét emészteni kezdte...

Nem jött el – kattogott a kétségbeesés Alek agyában, miután a nap első sugarai egyedül találták a sziklaszirten üldögélve.

Amelia nem jött el. Talán baja esett? – aggodalmaskodott magában. A lánynak nem volt szokása, hogy csak így átvágja. Biztos, hogy gond van!

Mindenek Ura! Nagyon remélte, hogy a piócák nem fedezték fel a titkukat. Annyira közel volt már a szertartás napja. Még a jegyajándék is elkészült időben – meglepetés a lány számára, egy kicsiny, indákkal és virágokkal díszített ezüstgolyó formájában, ami hosszú, csavart láncra lett fűzve, mert emlékeiben úgy élt, hogy régebben, egy ilyen csecse-becse nagy jelentőséggel bírt a lány számára –, a falusi kovács éjt nappallá téve dolgozott rajta, hogy meglegyen, mikorra kell. Azt szorongatta a kezében most is, mivel ma akarta átadni...

Kínjában végigpásztázta az őt körülvevő erdőt, de nem látott változást. Végül feladta a várakozást, és letörten hazaindult. Napokig kétségek között vergődött utána. Minden este felkerekedett, hogy a sziklához zarándokoljon, Amelia viszont eltűnt. Nem jelent meg, üzenetet sem hagyott. Még a családjának is kezdett szemet szúrni Alek furcsa, mogorva viselkedése.

Aztán egy hét után a dolgok alakulása újabb zuhanórepülést vett. Kezdődött azzal, hogy találtak az erdőben egy szétmarcangolt emberi roncsot, majd kis idő múlva még egyet. A falusiak teljesen kikészültek és rajtuk kérték számon a történteket. Az ő fajuk feladata volt az emberek megvédése a vérszívó piócáktól, akik kéretlenül idetelepültek a közelükbe. Aztán az egyik besúgójuk értesítette őket, hogy a hercegnő elutazott, mivel férjhez készül menni.

Mondjuk a klán ezt jó hírnek könyvelte el – egy vámpírral kevesebb a környéken –, de Alek szinte őrjöngött. Órákig futott erdő szerte, néha-néha megállva és fákat tépve ki, köveket zúzva szét. Amelia házasságra lép valaki mással, és még arra sem méltatta, hogy értesítse erről. Szerelem és gyűlölet váltakoztak benne egyfolytában.

Az ezt követő hetekben, hónapokban Alek teljesen elzüllött. Ivott, randalírozott. Már a családja is nagy ívben kerülni kezdte őt. Végül Nick ragadta magához az irányítást, némi fizikai ráhatásra kirángatta őt a falu egyetlen kocsmájából és belehajította egy dézsa hideg vízbe, néhány keresetlen szó kíséretében.

– Betelt a pohár, Aleks. Szedd végre össze magad!

Válaszképp a farkas nekidobta a víztől csöpögő rongyot, amivel mosakodnia kellett volna – az el is zúgott Nick feje mellett, mert gyors reflexeinek köszönhetően könnyedén elhajolt a lövedék elől – és prüszkölve igyekezet kimászni a dermesztő folyadékból.

– Ezt még megkeserülöd, Niko! Nem vagy magadnál!

Nick könnyűszerrel visszalökte testvérét a dézsába, nem törődve vele, hogy a kicsapódó víztől ő is teljesen elázik.

– Nézz magadra, tesó! A hajad csimbókokban, a szakálladat hetek óta nem nyírtad, büdös vagy és kiállhatatlan. Egyetlen nőért sem éri meg így elhagyni magad, nem, hogy egy nyavalyás vámpírért.

Alek még az ellenkezéssel is felhagyott, annyira meglepte a kijelentés.

– Miről beszélsz? Honnan...

– Ne már, Aleks! Azt gondoltad, nem veszem észre, hogy Amelia után kajtattál? A testvéred vagyok, ismerlek, mint a tenyeremet. Csak, hogy tudd, egyfolytában vámpírszagod van, és mivel már nagyon rég kellett rájuk vadásznunk, amitől esetleg összeszedhetted volna ezt az undorító esszenciát, a környéken pedig ő az egyetlen valamire való vérszopó, kikövetkeztettem. Ezt csak megerősítette, hogy nemrég véletlenül megláttam, mikor találkoztatok a szirteknél. Az, hogy nem szóltam eddig róla, még nem jelenti, hogy egyet is értek a választásoddal. Egy vámpír, ember? Nem szaladgál elég csinos farkaslány a világban?

– Azt hittem Amelia más... De, mint látod, tévedtem. Ő is csak egy önző élősködő. Simán eldobott egy ígéretesebb, vámpír férjjelölt kedvéért. Engem!

Nick felnevetett Alek sértett kifakadásának hallatán, majd fogta a rongyot meg a szappant, és testvére kezébe nyomta.

– Mosakodj meg végre, aztán kitaláljuk, hogyan kecmeregj ki a legkönnyebben ebből a saját magad ásta gödörből...

Alek beletörődve a megmásíthatatlanba belekezdett a tisztálkodásba...

A csalódottság gejzírként robbant ki a belsőjéből, előhozva a benne megbúvó állatot is. Vadászösztöne feltámadt, józan esze teljesen háttérbe szorult. Elégtételért üvöltött. Meg akarta kapni, ami járt!

Körmei karmokká alakultak, fogai megnőttek, hegyesebbé váltak, izmai megfeszültek és, ha lehet még élesebben kirajzolódtak bőre alatt. Hallása, szaglása a korábbiaknál is kifinomultabb lett. Az állat, akivé vált, majd megbolondult az illattól, amit a nősténye hagyott maga után. Amelia az övé kell, hogy legyen! Túl sokat várt már így is, hogy megkaphassa. A további sorsáról meg majd akkor dönt, ha kielégítette a teste követeléseit.

Vicsorogva lendült mozgásba, az ajtó nem képzett semmiféle akadályt számára. Átrobbant rajta, a fa pedig szilánkjaira porladva kavargott körülötte. Hűvös, nedves levegő sustorgott a fülében, ahogy száguldott árkon-bokron keresztül, letépve a ruháit, hogy ne késleltessék a teljes átalakulást.

Immár farkas alakban folytatta útját, mancsai légpárnaként úsztak a sáros talaj felett. A nő illata pedig egyre közelebbről és közelebbről csábította. Szó szerint hívogatta magához, bár minden bizonnyal zsákmánya ezt nem szánt szándékkal tette. De az is lehet, hogy pont arra vágyik a kicsike, hogy levadásszák, és jól megdöngessék… Erre a gondolatra az adrenalin szintje a magasba szárnyalt, lábai kétszer olyan gyorsan rótták az erdő ágas-bogas, avarral borított labirintusát. Aztán a következő fa után maga az ínycsiklandó illatforrás is a látómezejébe került. Alek morgó hang kíséretében vetette magát prédájára.

Itt van!

Még jóformán meg sem fogalmazódott Amelia fejében a gondolat, a talaj eltűnt a lába alól, és mint egy darab fa, vágódott el a sárban. Csillagokat látott a koponyáját ért ütéstől, szemébe, orrába nyálkás talaj került. Tulajdonképpen ő maga egy merő szutyok volt. Egyik maszatos kezével kapkodva igyekezett eltávolítani arcából a zavaró anyagot – a szemébe hulló hajával együtt –, miközben másikkal kapaszkodó után tapogatózott, ugyanis karmok mélyedtek nadrágja szárába és folyamatosan húzták vissza, tépve, szaggatva a farmert a lábáról. A kísérő morgás ráadásul hátborzongató volt.

Miután nagy nehezen sikerült kidörgölnie a szeméből a sarat, hátrapislantott – persze a vonszolás nem maradt abba közben sem, emiatt ujjai barázdákat szántottak a talajba –, hogy a látványtól valami furcsa érzelmi turmixba kerüljön. Alek félig átalakult teste egyszerre volt ijesztő és lenyűgözően észveszejtő. Sosem látta még ilyen állapotban. Emberi alakban és farkasként igen, de így... Ettől egyfelől a pánik kerülgette – a férfi éles arcvonásai, kiálló fogai, karmai és iszapos talajjal borított bőre, de főleg a szemében tükröződő halálos elszántság és tomboló vágy keveréke miatt – másrészről viszont a szükség nyilalló villámokkal söpört végig a testén. Az elemi ösztön arra igyekezett sarkallni őt, hogy hagyja abba az ellenállást és adja át magát az elkerülhetetlennek.

De, ha már eddig eljutott, nem adhatja fel. Megmarkolt egy darab földet, a farkas arcába dobta, majd akkorát rúgott Alek gyomrába, hogy az ő lába is belefájdult. A férfi összegörnyedve engedte el, Amelia pedig elrugaszkodott és újra menekülőre fogta a dolgot. Mereven előre nézett, a forgolódás csak értékes másodperceket vett volna el a szökésre fordítható időből, és úgyis tisztában volt vele, hogy követni fogják.

Nagy igyekezetében, hogy minél messzebb juthasson, nem figyelt fel a talaj enyhe lejtősödésére és eliszaposodására, így a következő pár lépés után egy sekély patakocskába csobbanva találta magát. Köhögve a beszippantott folyadéktól tápászkodott négykézlábra, majd az igencsak hűvös vízben, botladozva folytatta útját. Hátha ettől Alek szaglása megzavarodik kicsit.

Öröme nem tartott sokáig, ugyanis csakhamar egy kis méretű tóvá szélesedett pocsolyához ért, amit elég magas és meredek – valamint ránézésre igencsak csúszós – sziklafalak öveztek, egyik oldalon leomló vízeséssel. Csapdába esett. Innen kiút csak arra vezetett, amerről érkezett, a háta mögött tovafolydogáló patak mentén, amit már nem maradt ideje ismét igénybe venni. A farkas újabb rohammal tarolta le és birkózta a víz alá.

A lány kapálózva próbált szabadulni, forgolódott, karmolt, ám mindhiába, Alek túl erős, és még annál is elszántabb volt. A préda leteríttetett.

Amelia csapzottan és valahogy az üldözés izgalmától felajzva bámult fel a fölé magasodó férfira, aki teljes testsúlyával ránehezedett, hogy kordában tartsa őt.

– Alek! Kérlek... – nyöszörögte, nem konkretizálva valójában mit is akar, szabadulást vagy vad beteljesülést.

– Semmi sem érdekel, malena! Az enyém leszel, nincs értelme a hadakozásnak.

Amelia gyomrában csomó keletkezett, maga sem tudta a földöntúlian karcos, csiklandó hang és a szavak értelme miatt, vagy a rég hallott becézés keserédes emlékének hatására. Az elszánt vágyakozás, ami a férfi szemében lobogott, vonzotta, mint lepkét a tűz. Biztos volt benne, hogy meg fogja égetni magát – ha egyenesen nem az elporladást kockáztatja –, de képtelen lett volna megmozdulni. Teste agyától függetlenül – ami még azért erőtlenül igyekezett a józanság talaján maradni és továbbra is rúgni-vágni, harapni akart – feladta a harcot, miközben szemével itta társa minden rezdülését.

Alek felpattant – mellesleg teljesen pucéran – magával rántva a nőt is, karmai segítségével egyszerűen letépte az őket elválasztó csuromvíz ruhafoszlányokat – amik még Amelia testét takarták –, majd a közeli sziklafalnak taszította, és kartávolságra megállt tőle. Mellkasának izmai hullámzó táncot jártak a zaklatott levegővételtől.

A szikláról aláhulló vékony vízfolyam megtört széles vállain, lemosva a még megmaradt piszkot. Tulajdonképpen természetes zuhanyként funkcionált.

A férfi ebben az állapotában úgy festett, mint egy igazi vadállat. A lányt egyszerűen elkápráztatta, ennek ellenére mekkora önfegyelemmel tartóztatja meg magát attól, hogy teketóriázás nélkül, csak a saját élvezetét szem előtt tartva letámadja őt és elvegye, amit akar. Voltaképp arra várt, hogy Amelia a beleegyezését adja.

A lány, ha akar sem lett volna képes ezek után küzdeni ellene. Alek pillantásától, amivel jóformán felfalta őt, teljesen elveszett. A belsője olvadozva, sikítva rimánkodott az egyesülésért.

A farkas felmérve a helyzetet, meglepően gyengéden simult hozzá, bőrük, testük minden centimétere tökéletesen illeszkedett a másikhoz, szinte mágneses vágyakozással tapadtak egymáshoz. Csupán szaggatott levegővételük és a víz csobogása törte meg az erdő természetellenes csendjét. Mintha még a környezetük is lélegzetvisszafojtva az érzelmeik kirobbanását várta volna.

És akkor Alek lecsapott a hívogatóan elnyílt ajkakra, olyan vad, elemésztő tűzzel, hogy félő volt egyszerűen kigyulladnak. Nyelveik ujjongva üdvözölték a másikat.

– Alek… – mormogta a lány az élvezettől elgyengülve.

– Ne csináld, malena! Kellesz, hallod? Ne akard, hogy abbahagyjam – csikorogta a farkas a fogai között, miközben, szája átvándorolt a lány állának vonalán keresztül kecses nyakszirtjére és ajkait rátapasztva szívni kezdte a bőrt, apró, cikázó gyönyörkisüléseket okozva ezzel Ameliának.

– Mééég – nyújtotta el a szavat a vámpír, és élesen felsikoltott, mikor a farkas fogai a bőrébe mélyedtek. Fájdalom és öröm keveréke borította el egész lényét. A kocka el volt vetve. A több mint száz éve megkezdett szertartás hivatalosan is bevégeztetett. Ugyan kötelékbe lépni lehetséges volt már az által is, hogy az egyik fél megbélyegezte a másikat, de ha mindketten megtették ezt a lépést, a létrejövő erős kapocs sziklaszilárddá fokozódott.

A lány tudatában volt, hogy az elkövetkező pillanatok, percek nem a gyengéd egyesülésről fognak szólni. Ahhoz túl sok volt az elszenvedett sérelem, túl sokáig feszítették a húrt. De jelenleg mindkettőjüknek erre volt szüksége. Szabadjára engedni a vadat…

Alátámasztandó Amelia elgondolását, Alek a lány térde alá nyúlt, felhúzta, csípőjével megkereste a megfelelő pontot és határozottan behatolt a testébe. Durván, kíméletlenül, kérlelhetetlenül… A vámpír kis híján azon nyomban elélvezett a gyönyörűségtől.

Ezek után azt várta volna, hogy majd a férfi is eszét vesztve fogja az élvezeteket hajszolni. Tévedett. Alek keményen, lüktetve töltötte ki nőiessége barlangját, de nem mozdult. Kar- és mellkas izmai úgy megfeszültek, hogy gond nélkül lehetet volna róluk domborzati térképet mintázni. Hegyek, dombok, némi völgy, egy-két patak, sáros földcsuszamlás… A lényeg viszont az volt, hogy meg sem moccant. Amelia elhomályosodó tekintettel, kérdőn nézett társa szemébe, kinek arcáról keménység tükröződött.

– Ott hagytál!

Valamiért, a lány rögtön tudta, hogy Alek nem a mostani, hanem az évekkel korábbi esetre gondol.  Mocorogni kezdett, a farkas viszont megragadta a csípőjét, hogy egy helyben tartsa, karmai a bőrébe vájtak. A lány meg sem érezte. Az érzéki feszültségtől szinte már darabjaira hullott.

– Miért? – vicsorogta a férfi, emberfeletti erőfeszítéseket téve annak érdekében, hogy mozdulatlan maradjon. Csupán farkának ritmikus pulzálásával bizsergetve a női hüvely ilyesmire érzékenyen reagáló felületét.  Amelia felszisszent a már-már fájdalmassá váló sürgetéstől. A pasas komolyan gondolja, hogy ezt pont most beszéljék meg?!

– Lemészárolta volna őket… – suttogta, fejét a sziklának támasztva, szem lehunyva. Tudta, hogy társa érteni fogja a célzást.

Alek lökött egyet a csípőjével, majd újra mozdulatlanná dermedt. A lány csalódottan engedte ki a tüdejében rekedt levegőt. Ennyi nem elég!!!

– Üzenhettél volna – jött a következő vád.

– Akartam, nem lehetett… – Újabb lökés.

– Azt mondták férjhez mész…

– Hazudtak… Még mindig a te asszonyod vagyok, nem?! – Ismét.

– Gyűlöltelek…

– Tudom.

– Most is gyűlölnöm kellene téged. Kínoztak miattad! Évekig! – A vádlónak szánt, rekedt szavak inkább győzködésnek hatottak, mintha saját magát kellene rávennie valamire.

– Szeress… – bukott ki Ameliából kontrollálatlanul a szó, ami mintha csak a közöttük láthatatlanul feszülő gátat szakított volna ketté. Alek felüvöltött, majd önkontrollját elvesztve nyomult egyre gyorsabb iramban a lány készséges testébe.

A vámpír szárnyra kapott. Nem érdekelte, hogy a kemény szikla kidörzsöli a bőrét, vagy, hogy nem tartoznak egy fajba. Felőle jelen pillanatban még a világ is elpusztulhatott volna körülöttük. És a megkönnyebbülés annyira, de annyira közel volt már… Erre Alek nem abbahagyja?! Mi ez, valami nyakatekert bosszú?!

Most ő vájta karmait a férfi vállába, csípőjét ingerlően mozgatva, hogy folytatásra buzdítsa társát, csalódott felkiáltás kíséretében.

– Alek!

A férfi belefúrta arcát Amelia vállgödrébe, zihálva a megerőltetéstől.

– Nem vagyunk állatok, malena. Kijár nekünk a puha ágy. Nem akarlak másodszor is a mocsokban magamévá tenni. – Technikailag a dolog ugyan már megtörtént, de ne adjunk az apróságokra. – Visszaviszlek az erdei lakba – és azzal már húzódott is volna ki, de a lány erősen a csípője köré fonta a lábait.

– Én most akarlak! – lázadt a férfi önkényes döntése ellen.

Alek nyomott egy gyors csókot a vámpír lebiggyesztett ajkára, majd átkarolta őt, és így összefonódva megindult vele ki a vízből. Amelia már pár lépés után tudta, hogy nem fogja kibírni odáig. Hisz rohanva is legalább félórányira voltak a kis kalyibától. Illanniuk kell, nincs más megoldás. Csak az a fránya telihold ne lenne... De talán, hogy így egyesítették az energiáikat, a hold már nem is hat rá olyan erővel. Meg kell próbálnia! Szemét összeszorítva, lázasan igyekezett kizárni a bizsergető érzéseket és a célra koncentrálni. Menni fog, menni fog, menni fog… - ismételgette. És sikerült. A következő pillanatban, számára is hihetetlen módon, a kunyhóban találták magukat. Alek csak nevetett a lány mutatványán.

– Micsoda egy türelmetlen nőszemély vagy! – majd nem piszmogva azzal, hogy az ágyig elbotorkáljon társával, egyszerűen az épület falának támasztotta a nő hátát és ott folytatta a korábban elkezdett dolgokat, ahol abbahagyta.

– Nem ágyban akartad? – kérdezte Amelia két nyögés között, miközben Alek egyre gyorsabban és mélyebben pumpálta bele magát forróságába.

Ő erre megmarkolta a nő egyik kerek mellét és masszírozni kezdte mozgása ritmusára, úgy válaszolt.

– Meggondoltam magam… – mormogta élvezettel, és végignyalta a puha bőrfelületet a lány kulcscsontjától a fülcimpájáig, majd finoman rágcsálni kezdte azt. Amelia az elalélás szélére sodródott.

Az orgazmus földrengésszerűen söpört végig rajtuk. Egy tízes skálán, legalább tizenötös erősséggel, gyakori utórengésekkel, cunamival, tornádóval és minden természeti csapással megfűszerezve.

Később, megtisztálkodva heveredtek le az ágyra. Mindketten némán, félve, hogy ha megtörik a csendet, az idilli pillanat elillan. Végül akaratukon kívül az álom ismét jótékony takarójával borította be őket. Egyikük sem ébredt fel az ernyedt, összefonódó végtagokkal való összebújásból, mikor az alig érzékelhető, halvány ragyogás körbelengte őket. A bőrük világított az elsötétített helyiségben, a lelkük pedig tudtukon kívül összeforrt, hogy megalkosson valami újat, valami világmegváltót…

Follow my blog with Bloglovin