Egy
héttel később
A
hír futótűzként terjedt a természetfeletti világban. Vladimir a véreskezű,
Európa nagyhatalmú vámpírura elbukott.
Amelia
még mindig csak nehezen tudott napirendre térni a dolog felett. Ennyire
egyszerű lenne a dolog? Az apja legyőzetett és kész? Ki fog most uralkodni a
nép felett?
A
totális káosz és harc esélyei ugrásszerűen megnövekedtek. Vámpírok ólálkodtak
egyre-másra a Triple9 körül – persze megneszelték ő hol tartózkodik –, békés
napjainak villámgyorsan befellegzett, a hatalmi viszálykodás elkerülhetetlenné
vált... Ő volt a hivatalos trónörökös. Ha uralkodni akar, ki kell nyilvánítania
a szándékát. És talán még meg is kell majd küzdenie érte...
Szomorkás
mosollyal ajkán simított végig alig gömbölyödő hasán, miközben céltalanul
mászkált Nick lakásán, le a klubba, majd vissza. Az alkalmazottak furcsán,
távolságtartóan viselkedtek vele. Ez természetes, mind vérfarkas volt – egy-két
kósza embert leszámítva –, a berögzült szokásokat pedig elég nehéz leküzdeni.
Bár, bántani egyik sem merészelte, sem szóban, sem tettleg. Tisztában voltak
vele, hogy Alekhoz tartozik. A párja pedig mégis csak a királyuk. Vagyis az
lesz, ha a jelenlegi farkaskirály átadja neki a trónt... Mert bizony ilyen
irányú célozgatás is történt, mikor kapcsolatba léptek az uralkodó falkával.
A
királyné előbb repesett a boldogságtól, hogy Alek életben van, majd őrjöngött
egy sort, mert kiderült számára kivel is lépett a fia kötelékbe, végül pedig,
hirtelen pálfordulással a hivatalos ceremóniát kezdte követelni, sőt a fia
megkoronázását.
Az
apósa, a király, meg csendben tűrt, látszott ki az, aki igazából a szálakat
mozgatja.
Amelia
sajnálta a kedves tekintetű, szakállas férfit – aki kiköpött olyan volt, mint
Alek idősebb kiadásban –, neki nem túl sok szó jutott, miközben Skype-on keresztül beszéltek velük. Csak
néha-néha szúrt be egy-egy megjegyzést. Az egész eszmecsere alatt anyósa vitte
a stafétát. Még Alek is meg volt szeppenve kicsit. Az ő nagy, erős harcosa
némán tűrte a szidást, kioktatást, minden második mondata az "Igen,
anyám!", vagy az "Úgy lesz, anyám!" volt.
Amelia
a háttérbe húzódva figyelte a hosszadalmas beszélgetést, nem akart olajat
önteni a már egyébként is lángoló indulatokra.
Így
most Alek a biztonságos hazamenetelt szervezte – mert a királynő akaratának
megfelelően, muszáj lesz visszatérniük Szerbiába, ha fenn akarják tartani a
családi békét természetesen –, őt pedig magára hagyta vergődni a gondolatai
között.
Sóhajtva
lökte el magát a teraszablaktól és megindult az aprócska konyhafülke felé, hogy
némi táplálékot szerezzen magának. Nem volt az a helyiség igazából főzésre
alkalmas, inkább némi vésztartalék tárolására, meg kávékészítésre. Erősen a
maszkulin behatás dominált, Nick minden bizonnyal az életben nem főzött még a
kis tűzhelyen semmit. Minek is, mikor alant a klubnak hatalmas, jól felszerelt
konyhája és kitűnő szakácsa volt...
Némi
száraz keksszel és egy bögre forró csokival felszerelkezve elhelyezkedett a
nappali bőrkanapéján, majd bekapcsolta a tv-t, hogy ne legyen már olyan nagy a
csend körülötte. Nem mintha bármelyik csatorna képes lett volna kirángatni őt
komor gondolatai közül. Újra és újra visszatért az alapkérdéshez. Mi lesz most?
Álljon
ki és foglalja el a trónt az apja után? Vagy szökjön el minél messzebbre és
soha többé rá se gondoljon az uralkodásra? Ez a vihar előtti csend kezdte
kikezdeni a már egyébként is megtépázott idegeit.
Eddig
még álmodni sem mert arról, hogy valaha trónra kerülhet. Valahogy mindig az
hitte az apja örökké vámpírfejedelem marad – Vladimir eddig mindenféle
megdöntésére irányuló törekvést sikeresen fojtott el még csírájában –, esetleg
valamikor, egyszer a fiának adja át a trónt. Ki hallott már olyat, hogy egy
vámpírnő az uralkodó?! Vagy egy félvér farkas?! De talán, így békét is
teremthetnének, ha a két viszálykodó uralkodóház összefogna...
Csendes
kopogtatás után Nick lépett be a lakásba. Amelia nyomban kiegyenesedett
ültében, igyekezve ráncba szedni magát. A sógora ugyan nem viselkedett vele
ellenségesen, de azért puszi pajtásokká sem váltak...
–
Szabad? – kérdezte a férfi, bár már be is tette az ajtót maga mögött, és
egyenesen a bárpulthoz sétált.
–
Persze! Ez még mindig a te lakásod... – válaszolta a lány feszülten.
Alek
testvére ideiglenesen átköltözött a belvárosi lakásba, miután hazatért Edinburgh-ból,
míg ők bevackolták magukat a klub fölé.
–
Alek? – jött a következő kérdés, közben a férfi egy jó adag whiskey
társaságában helyet foglalt Ameliával szemben, és kényelmesen elhelyezkedett.
–
Tárgyal. – Nem tudott mi mást mondani. Ha a párja nem a Skype-on lógott és az
anyjával egyeztetett – hihetetlenül gyorsan fejlődött a kommunikáció ilyen
irányú elsajátításában –, akkor más ügyes-bajos dolgait ment intézni a városba.
Volt vagy százhúsz évnyi lemaradása ügyintézés szempontjából. Fel kellett
újítania minden létező kapcsolatát a külvilággal és a falkákkal.
–
Értem. Hogy vagytok?
–
Jól.
Nem
igazán tudta a férfi rá és a babára, vagy Alekkal való kapcsolatára gondolt, de
végül is mindkettőre igaz volt a válsz. Bár, amennyit a farkassal együtt voltak
manapság, még idejük sem nagyon lett volna összeveszni.
–
Örülök.
Ez
sem lesz egy tartalmas beszélgetés így – gondolta Amelia rezignáltan. Hol vagy
már Alek? – pillantott lopva a karórájára.
–
Ian üdvözöl – bökte ki a férfi, némi kínos hallgatás után.
Amelia
szája örömteli mosolyra húzódott. Igazán megkedvelte a csélcsap, szabályokkal
szembemenő farkast.
–
Mondd meg neki, hogy én is üdvözlöm, ha újra beszélsz vele.
Aztán
megint beállt a csend, Nick pedig összeráncolt szemöldökkel, gyanakodva tanulmányozta.
Kezében az érintetlen whiskey csendesen kavargott a pohárban, ahogy ide-oda
mozgatta azt.
Már
megint mi rosszat tettem? – morfondírozott a lány, de ideje végül nem maradt
rákérdezni, mert Alek rontott be a helyiségbe, gondterhelt arccal.
Szó
nélkül kivette a testvére kezéből az italt, felhajtotta, majd lehuppant Amelia
mellé.
–
Elegem van! – jelentette ki. – Régen valahogy nem tűnt ennyire komplikáltnak ez
a világ. Voltak az uralkodók és az alattvalók... Most meg... Áhh... Mindegy... –
azzal automatikusan puszit nyomott Amelia homlokára és a testvére felé fordult.
–
Szia, Niko! Mi újság?
–
Tele van pió... Khm... vámpírokkal a környék!
Amelia
összerezzent. Ennyit a jósógori viszonyról. Ő itt csak egy betolakodó, nem más.
Ha Alek nem ragaszkodna annyira hozzá, már rég kitették volna a napra pirulni.
–
Ne haragudjatok, de megfájdult a fejem – szabadkozott, majd azzal egy időben
felállt Alek mellől. – Jobb lesz, ha lepihenek kicsit – azzal otthagyta a
morcos ábrázatú párját az "én nem mondtam semmi rosszat"
arckifejezésű Nick-kel egyetembe, és bevonult a hálószobába.
–
Ezt most miért kellett? – mordult rá dühösen a testvérére Alek.
Nick
csak vállat vont.
–
Nem is csináltam semmit...
–
Na, persze. Jobb volna, ha vigyáznál a szádra az asszonyom előtt. Vedd
tudomásul, hogy Amelia a feleségem...
–
Hivatalosan nem is – vágott közbe Nick szemtelenül.
–
Ne kezd már te is, mint a Mama. Vérkötelékbe léptünk. A feleségem. Pont!
–
Jól van, nem kell rögtön leharapni a fejem. Majd megszokom – visszakozott Nick.
– Előbb-utóbb... – bár ezt már csak az orra alatt motyogta, Aleknek meg nem
volt idege foglalkozni a testvére szurkálódásaival. Kisebb gondja is nagyobb
volt, mint hogy Nick agybajával is törődjön. Amelia hozzá tartozik, az öccse
meg söprögessen a saját portáján. Mintha ott is lenne elrejtve egy
vérszívócska...
–
Ajánlom is! – zárta le a témát. – Akkor most komolyan kérdezem. Mi újság?
–
Ahogy előbb is mondtam, rengeteg a pióca. Mind azt akarják tudni Amelia mit lép
azok után, hogy Vladimir megbukott. A vámpírok vezető nélkül maradtak. Csak egy
hajszál választ el minket a belviszálytól. Hallottam pletykákat arról, hogy
Russell, az amerikai fejedelem invázióra készül, és az ausztrál is mozgolódik.
Egyedül Alejandro háza táján nagy a csend. Pedig az ő örököse taszította le a
trónról Vladimirt. Furcsa, igazán furcsa...
–
Mire észbe kapnak, mi már biztonságban leszünk Szerbiában. Ott próbáljanak meg
ártani az én Malenámnak!
Nick
kétkedve húzta el a száját, de csak annyi mondott végül, "Te tudod, de
ezzel még nem oldasz meg semmit!", és kisvártatva távozott is.
Alek
üldögélt még egy ideig magába fordulva a kanapén, aztán gondolt egyet és bevonult
a hálóba. Automatikusan behúzta a vastag sötétítő függönyöket, hogy a közeledő
hajnal véletlenül se tudjon behatolni a helyiségbe.
Fáradtnak
érezte magát, totálisan elcsigázottnak. Egyetlen szerencséje, hogy két-három órányi alvás alatt is képes volt
regenerálódni. Nem könnyű két világban is tökéletesen helytállni...
Óvatosan
Amelia mellé telepedett az ágyra, úgy figyelte a párja egyenletes, csendes, ki-
és belégzéseit. Tiszta szívből szerette ezt a nőt, már a gondolat is kis híján
az őrületbe kergette, hogy véletlenül elveszítheti. Bármit képes lett volna
feláldozni érte. Akármit...
Keze
önkéntelenül indult meg, ujjai pillekönnyen végig követték a lány takaró alatt
felsejlő sziluettjét. Amelia mocorogni kezdett, bár nem ébredt fel, pillái csak
alig észrevehetően rebbentek meg.
Alek
Isten bizony nem akarta zavarni, de... olyan szép volt, annyira kívánatos. A
belső kényszer, hogy birtokolja ezt a tüneményt erősebbnek bizonyult a józan
eszénél.
Finoman
lehúzta Ameliáról a takarót, majd leheletkönnyű csókokat kezdett hinteni a
bőrére a lábujjaitól kezdve felfelé, bebarangolva minden zugot és hajlatot, míg
el nem ért a csipkés alsóneműig, ami némileg akadályt képzett. Ekkorra a lány
is kezdett magához térni álmából, a hátára helyezkedett, karcsú lábait széttárta,
hogy könnyebben hozzáférhessen, miközben szemhéjai továbbra is zárva maradtak.
Csak halk nyöszörgése jelezte, hogy nagyon is tisztában van az elcsábítási
kísérlettel.
A
férfi számára ezt pont elég biztatás volt, lendületesen vetette bele magát a kényeztetésbe.
Először is megszabadította Ameliát a csipkecsodától, majd kiélvezve minden édes
pillanatot, egyre szűkülő körben csókolta őt, érzékeny belső combjától kezdve,
remegő hasizmáig, míg végül elérte a lüktető, meleg, hívogató édenkertet.
Élvezettel
merült el a lágy, nedves, sima szirmok között. Nyelve játékosan cikázott
ide-oda, körberajzolta a csiklót, megmártózott a hüvely barlangjában, amivel
egyre hangosabb és hangosabb nyögéseket csalt elő partneréből. Amelia combjai
összezárultak, ujjai a hajába túráztak, húzták-vonták egyre közelebb, egyre
erősebben. Ez Aleket még az eddigieknél is jobban tüzelte. Azt akarta, hogy az
asszonya sikítson az élvezettől, miközben ő a csúcsra juttatja. Teljesen
háztérbe szorította saját teste igényét, és kizárólag Ameliára kezdett
koncentrálni. Egyik kezével megragadta a feszes feneket, ujjai belemélyedtek a
húsba, úgy próbálta egy helyben tartani az egyre inkább vonagló lányt, míg
másik markával előrenyúlt és a vékony trikón keresztül a kemény kaviccsá
összehúzódott mellbimbót ingerelte a végtelenségig.
Amelia
körmei a fejbőrébe fúródtak, hajszálai éppen csak ellenálltak az inzultusnak,
de a férfi cseppet sem bánta ezt a kis fájdalmat. Érezte, ahogy a lány egyre
közeledik a beteljesülés felé. Combizmai reszkettek az izgalomtól, bőre síkossá
vált, nőiességének nektárja elapadhatatlanul árasztották el kutakodó,
incselkedő ujját, nyelvét.
Mindjárt...
Még egy picit... Most!
Tisztán
érzékelte a pillanatot, mikor a lányban felrobban az orgazmusbomba. Társa
élvezete őt is a szakadék szélére sodorta. Morogva szakadt el Ameliától, és szó
szerint letépte magáról a ruhát, majd elhelyezkedett az asszonya hívogatóan
széttárt combjai között.
Amelia
torokhangon felnyögött, mikor vággyal teli szerszámával a testébe hatolt. A
levegő izzásba kezdett körülöttük az érzéki feszültségtől.
Teljes
összhangban mozogtak, szinte egyszerre értek a csúcsra, majd egymást szorosan
ölelve szenderedtek álomba.
Az
összekötő kapocs közöttük sziklaszilárdnak tűnt, de a milliódolláros kérdés még
mindig az volt, kibírja-e a rájuk nehezedő kegyetlen nyomást...
