Végzetes vonzalom - 1. rész, teljes

Elkészült a Végzetes vonzalom 1. részének végleges verziója. Fogadjátok szeretettel! Jó olvasást. :)
Innen letölthető: Sylvie Barthus - Végzetes vonzalom I.

Rendkívüli kötelék - 6. fejezet

A szórakozóhelyből áradó energia lüktetése végigszáguldott Kate testén abban a pillanatban, ahogy betették a lábukat Ray klubjának ajtaján. Szikrázó fényekkel, tömény füsttel és dobhártyaszaggató zenével párosítva.

A kétszintes épület alsó része annyira tele volt tomboló és vonagló emberekkel, hogy csak tolakodva lehetett keresztülvágni a már-már egységes tömegen. A hőmérséklet – és minden bizonnyal a hangulat is – a tetőfokára hágott.

Mire sikerült eljutniuk az emeletre vezető lépcsőig, Ray minden óvatossága ellenére a lány szandálba bújtatott lábát többször megtaposták, ruháját itt-ott kiloccsanó ital tarkította. Még szerencse, hogy az anyag fekete színe ezt jótékonyan elfedte.

A férfi bocsánatkérő pillantással tessékelte maga elé, Kate csak abból tudta, hogy hangot is próbált adni a dolognak, hogy látta a száját mozogni. A zene minden mást elnyomott. Válaszképp megszorította Ray kezét, amit azóta nem engedett el, hogy megérkeztek – nem merte megkockáztatni, hogy a gátlás nélkül bulizó emberek elsodorják mellőle – és sajgó lábujjakkal megindult felfelé.

Meglepő módon, a lépcsőn nem voltak sokan, sőt ahogy haladtak előre, egyre kevesebb extrém vendégbe botlottak és még a zaj is kezdett elviselhető hangerőre halkulni. Mire felértek a második szintre, az egész atmoszféra megváltozott. A vadul lüktető, hangos zenét felváltotta valami sokkal dallamosabb – és halkabb –, a villódzó fények helyett pedig kellemes félhomály fogadta őket. Még a táncolók is valahogy emberibbnek tűntek az alant tomboló állatseregletnél.

– Sajnálom, gyönyörűm! Hétvégén mindig ilyen nagy a forgalom – mormogta a férfi a nyakába  megbirizgálva ezzel finom bőrét –, miközben átkarolta és a közelben lévő, hosszú bárpult felé terelte a lányt.

 –  Hát, szó, mi szó, vannak egy páran – hagyta helyben Kate.

 –  Tervben van egy kisebb átalakítás is, hogy ne kelljen a diszkón átvágni, ha ide akarunk jutni, de majd később mesélek. Mit szólnál most inkább egy italhoz? Tony kitűnő koktélokat kever…

–  Lehet – válaszolta a lány, közben pedig elhelyezkedett egy szabad bárszéken.

A csapos, ahogy meglátta őket, azonnal hozzájuk sietett.

– Jó estét, főnök! Kisasszony! Mit hozhatok? – kérdezte segítőkészen. Barátságos mosolyával, közvetlenségével azonnal elnyerte a lány szimpátiáját.

Miközben a két férfi megtárgyalta, mit érdemes fogyasztani és hogyan alakult mindezidáig az este, Kate körbejáratta tekintetét a helyiségen. Az egész szintet a középen elhelyezkedő, hatalmas tánctér uralta, ha pedig valaki elfáradt a rongyrázásban, az egészet körbevevő, apró, hangulatos szeparék egyikében tudott megpihenni, elbújni a kíváncsi tekintetek elől.

Puha bőr, simára csiszolt és sötétre pácolt fa, valamint burkolatlan téglafalak jellemezték a berendezést. A rájuk rögzített, kovácsoltvas lámpák pedig a meleg, sárga fényt biztosították, amivel megalapozták a bensőséges, sejtelmes légkört. Teljesen elütött az alsó szint féktelen, diszkós hangulatától.

Ha korábban megkérdezték volna tőle, mire számít a szórakozóhellyel kapcsolatban – milyen helyre viszi a férfi –, valami vadabbra vagy szolidabbra, biztos az előzőt választja, Ray előéletéből ítélve. Csakhogy, amint már korábban is kiderült, sok mindenben félreismerte őt.

Gondolatai közül a csapos hangja szakította ki.

– Szép kisasszony, tessék, az itala.

Kate szája önkéntelenül is mosolyra húzódott, ahogy meglátta a hosszúkás pohárban felszolgált, rózsaszínű, cseresznyével, tejszínhabbal és kis esernyővel díszített koktélját.

– Ejnye, Tony, nem ér más nőjét ilyesmivel csábítani, mikor még csak most sikerült megszereznem – rótta meg Ray a férfit, majd magához szorította a lányt a derekánál fogva. – Nekem nincs ilyen fegyverem… – mutatott rá az italkölteményre. A szeme viszont vidáman csillogott, hangsúlya is inkább kötekedő volt.

– Ki tudja, talán a kis hölgynek közben megjön az esze, és ráeszmél, mennyivel jobban járna velem – vágott vissza amaz, fölényesnek szánt arckifejezéssel, bár a szája széle meg-megvonaglott.

Kate kis híján félrenyelte a színes italt, annyira rátört a nevethetnék.

– Fiúk, fiúk! Ha nem tűnt volna fel, én is jelen vagyok…

Végül mindhárman vidám kacagásban törtek ki.

Kicsivel később Tony visszatért a munkájához, ők ketten pedig éppen táncolni indultak, mikor megjelent egy nő a semmiből és birtoklón átkarolva Ray nyakát, csókot nyomott az arcára, veszélyesen közel a szájához.

– Szia Ray! Jó, hogy itt vagy, beszélnünk kellene.

Kate gyomra abban a pillanatban összerándult, maga sem tudta, hogy a féltékenységtől vagy a csalódottságtól. Miből is gondolta, hogy a férfinak most majd nem akad minden ujjára egy hódoló? Attól, hogy együtt vannak, még nem szűnt meg ismert és népszerű ember lenni…

Közben az emlegetett lehámozta magáról az ölelő karokat, és összeráncolt szemöldökkel fordult a váratlan ismerős felé.

– Karen, mi ütött beléd? Ittál? Tudod, hogy nem szeretem, ha munka közben bármelyikőtök is piál.

– Dehogy, még a feltételezés is sértő – hátrált egy lépést amaz, tekintetével közben gyilkos pillantásokat vetve Kate felé, amit a lány igazán nem értett. Hiszen még az életben nem találkoztak!

– Akkor mire véljem ezt a viselkedést? – kötötte az ebet a karóhoz a férfi.

– Bocsáss meg, főnök! Nem tudom, mi van velem. Talán megártott a meleg – szűrte a fogai között a lány.

– Rendben! – sóhajtott fel Ray belenyugodva a válaszba, majd bemutatta őket egymásnak. – Kate, ismerd meg a jobb kezemet, Karent. Karen, ő itt Kate, a barátnőm.

A barátnő szóra mindkét lány, szinte egyszerre rezzent össze. Kate még nem igazán szokta meg ezt a státuszt, a másik pedig… Jobbnak látta nem elemezgetni, mire is gondolhat éppen. Merev, visszafojtott indulatról árulkodó arckifejezése semmi jót nem ígért.

– Főnök, kérlek! Fontos lenne, hogy beszéljünk.

A férfi sajnálkozó arccal fordult vissza Kate-hez.

– Menj csak, én elleszek itt a rózsaszín kotyvalékommal – mosolygott rá megnyugtatóan.

– Pár perc és jövök… – bizonygatta és egy gyors csók után távozott Karennel az oldalán.

A lány egykedvűen fordult vissza a bárpulthoz, elhelyezkedett a magas, kényelmes széken és visszasüppedt borús gondolatai közé, amik ismét utolérték, bármennyire is szeretett volna elfutni előlük.

A fejük felett lebegő kard – Ian bácsi legújabb húzása – szorongással töltötte el, hiába győzködte Ray arról, hogy minden rendben lesz. Azért biztos, ami biztos, időpontot kértek Mr. Bloombergtől. Egy ügyvéd csak jobban átlátja az ilyen eljárások folyamatát, főleg, hogy tisztában van az ügy részleteivel is.

A másik fejfájást okozó dolog maga Ray volt. Kate valahogy nem tudta hova tenni a dolgokat vele kapcsolatban. Mintha nem is ismerték volna egymást korábban, a férfi teljesen más volt, mint azt éveken át felé mutatta. És akkor megjelenik a színen ez a nő… Nem tehetett róla, a zöld szemű szörny igenis a hatalmába kerítette. Karen olyan szép volt, karcsú, magas, egészségesen fénylő, hosszú, hullámos hajzuhataggal. Mellette a lány rút kiskacsának érezte magát.

– Kate! Kate Galaway, te vagy az? Ezer éve nem láttalak! Hogy kerülsz te ide?

Az ismerős férfihangra felkapta a fejét és hátrafordult. Szemeiben örömteli felismerés csillant, majd gondolkodás nélkül a hang tulajdonosának nyakába vetette magát.

***

Rayt majd szétvetette a düh, mikor visszatérve a bárpulthoz azt kellett látnia, hogy a barátnőjét egy másik férfi ölelgeti, méghozzá igazán bensőségesen. Az ő nőjét!

A vörös köd elhatalmasodott az agyán, racionális énjét teljesen háttérbe szorítva. Pillanatok alatt ott termett a boldogan ölelkező pár mellett, kiragadta Kate-et a férfi karjaiból és harcra készen, mint egy felbőszült bika – éppen csak nem fújtatott –, farkasszemet nézett ellenfelével.

A lány megrökönyödve pislogott hol az idegenre, hol rá.

– Ray, mit csinálsz? – kérdezte.

Nem is törődve a feltett kérdéssel, sarkon fordult és maga után vonszolva őt is, megindult az irodájához vezető lépcsősor felé. Az, ahogyan a lány bocsánatkérően intett a faképnél hagyott férfi felé, ha lehet, még jobban feldühítette és gyorsabb tempóra kapcsolt. Szerencsétlen lány bukdácsolva követte.

Miután bezáródott mögöttük az ajtó, Kate zihálva dőlt neki a nyílászárónak, Ray pedig fel-alá kezdett járkálni közte és az íróasztal között.

Ahogy a lány kezdett magához térni a sokkból, az arca is fokozatosan indulatos kifejezést öltött.

– Mi a fene ütött beléd? Tom…

A férfi képtelen volt elviselni még a pasas gondolatát is, nem hogy beszélgessenek róla. Túl sokáig volt kénytelen visszafogni magát. Kate az övé. Pont!

Céltudatosan fordult hát felé, két lépéssel ott termett, az ajtónak préselte, miközben összefogott csuklóit a fának szorította a feje felett és vad birtoklásvággyal csapott le a cseresznyepiros ajkaira. Azonban, ahogy megérezte az ellenállás hiányát, a hév, amivel lehengerelte, lanyhult kissé, csókja pedig puhábbá, csábítóbbá vált. Nyelveik lassú, fülledt táncot jártak, kiélvezve minden ízt, minden érintést. Ray szorítása a csuklóján szintén lazult, végül teljesen elengedte és inkább felfedezőútra indult az ugyan már minden porcikájában feltérképezett, de megunhatatlan testtájakon. Újra és újra tapintani vágyott őt, a pánt nélküli, testre simuló mini-ruha pedig csak akadályozta ebben. Rögtön ki is tapogatta a cipzárt a hátrészen, a könnyű kelme pedig pillanatok múlva a lány lábainál landolt. Elhúzódott egy kicsit, hogy gyönyörködjön Kate gyönyörű, ragyogó arcában, selymes bőrében, vadító domborulataiban, amit a szexi, fekete, csipkés fehérnemű csak még jobban kihangsúlyozott. Lassan ismét eljutott önuralmának határára és még jóformán le sem vetkőztek. Gyorsan körbetekintett, megfelelő fekhelyet keresve, de az iroda sajnos elég spártaian volt berendezve. Íróasztal, szék, dohányzó asztal, két fotel, iratszekrény, néhány szobanövény. Hiába, ezt a helyiséget munkavégzés helyszínének rendezték be, nem szerelmi légyottokhoz. Legkényelmesebbnek a fotelok tűntek, így a felé kezdte el vonni őt, de végül nem jutottak el odáig. A türelmetlenség jó szokásuk szerint közbelépett. Kate ugyanis inkább visszarántotta magához a férfit, csókra kínálva ajkait, miközben lelökte a válláról a sötétszürke sportzakót és gombolgatni kezdte fehér ingét, csípőjével pedig őrjítően dörgölőzött neki, már így is fájdalmasan merev szerszámához.

Egy újabb észvesztő csók után Ray lehajolt, hogy megízlelje a barackszín keblek halmát, de aztán meggondolta magát és megragadva a lány derekát felültette a közelben lévő iratszekrénykére, lesöpörve onnan néhány apróságot. Ebben a magasságban vágyainak netovábbja pontosan megfelelő magasságba került. Még egy megfelelő pattintás itt, egy finom simítás ott és a melltartó is a mini-ruha sorsára jutott, ő pedig rávetette magát a feltárulkozó dombocskákra. Finoman fogai közé vette az egyik csúcsos bimbót és nyelve hegyével kényeztette azt. Kate megborzongott, ajkait pedig sóhaj hagyta el. Ujjai rásimultak a társa csupasz vállaira, körmeit önkéntelenül belevájta a kemény, szálkás izmokba.

Mikor már annyira túlfeszítették a húrt egymás kényeztetésével, hogy az bármelyik pillanatban robbanással fenyegetett, a férfi leemelte kedvesét a szekrényről, és megszabadultak a maradék ruhaneműtől is. Ray helyet foglalt az egyik fotelban, míg Kate fölé térdelt és lassan, minden centimétert kiélvezve fogadta magába a megkönnyebbülésért reszkető dorongot.

Szerencsére a védekezés miatt nem fájt a fejük, Kate-nek ugyanis egy enyhébb hormonális zavar végett már eleve fogamzásgátlót kellett szednie, és ismerve őt és saját szokásait, a fertőző betegségeket is kizárhatták. Ha jobban belegondol, a lány volt az első, akivel óvszer nélkül volt együtt.

Néhány észveszejtő, lovagló mozdulat után azonban mégis megszakította az aktust. Szerette volna még elodázni egy kicsit a végső robbanást. Legalább is megpróbálta…

Átültette Kate-et az íróasztalra, hogy könnyebben hozzáférhessen és kényeztethesse, de ő természetesen keresztülhúzta a számításait. Láthatóan más elképzelései lehettek a folytatásról, mert lecsusszant az ülő helyéről, megragadta Ray karját és őt taszította neki a sima lapnak.

Csodálkozva pislogott le rá – mert közben már szétvetett lábai közé helyezkedett –, de mikor megértette, mire is készül, kínjában nyelt egy nagyot. Hímtagja lüktetve várta az ettől a tudatába bevillanó fantáziaképeket.

Mire idáig ért a gondolatmenettel, makkja már el is veszett a forró, nedves ajkak között. Torkából olyan intenzitással szakadt ki a nyögés, hogy maga is meglepődött rajta. Kate viszont nem zavartatta magát. Csak szívta és nyalogatta, miközben ujjaival is rákulcsolódott és egyre beljebb tolta a vastag húst, már-már hihetetlen mélységekbe.

Ray érezte, ahogy a golyói megfeszülnek, készen arra, hogy kiontsák tartalmukat. Bármilyen csábító is volt a gondolat, hogy a lány szájába élvezzen, mégis véget kellett vetnie ennek az érzéki kínzásnak. Vissza akart jutni a testébe, egybe akart olvadni vele. Felsegítette hát őt, visszaültette az íróasztalra és teketóriázás nélkül nyomult be hívogatóan kitárulkozó ölébe. Bőrük síkossá vált az izzadságtól, kipirult a felhalmozódott feszültségtől.

Teljes szinkronban mozogtak. Sóhajok, zihálás és hangos nyögések kísérték együttlétüket, aztán jött a tűzijáték és mindketten a fellegekben érezték magukat.

Kicsit később, mikor már a szívverésük valamelyest csillapodott, Ray kihúzódott a lányból, magához húzta, csókot nyomott a halántékára, majd egyszerűen belefúrta az arcát a nyakába. Még ez a csendes ölelés is jólesett neki. Nem akart visszatérni a valóságba, nem akarta megismerni a kegyetlen tényeket, de végül kénytelen volt elengedni őt.

Némán, szinte egymásra sem nézve öltöztek fel. A feszültséget ismét tapintani lehetett volna közöttük. Aztán egyszerre szólaltak meg.

– Mi volt ez az előbb?

– Hogy mer ölelgetni téged egy vadidegen ilyen bensőségesen?

Villogó szemekkel néztek farkasszemet, várva, hogy a másik szólaljon meg előbb. Szótlan csatájukat végül egy bizonytalan kopogás és egy felcsendülő férfihang szakította félbe.

– Kate! Itt vagy? Minden rendben? Az üzletvezető ide irányított…

A lány felszegett állal kerülte ki a morcos ábrázatú Rayt, ajtót nyitott és belekarolt a megdöbbent ismerősébe, majd maga után vonszolva őt, válaszolt:

– Természetesen, Tom. Gyere, igyunk valamit.

Vissza se nézve hagyta faképnél a férfit, aki magában füstölögve lépett oda az ajtóhoz és bevágta utánuk úgy, hogy majd kiesett a keretből. Ő bizony Isten nem fog könyörögni. A lánynak kell eljönnie hozzá, ha akar még valamit tőle…