Megérint a fényesség (bővített változat)

Gréta engedélyével (mivel az első olvasás joga őt illette volna meg, de mostanság nem fog odajutni, hogy megtehesse) íme a történet kibővített változata. Érdemes a már ismert részt is újraolvasni, mert vannak benne változtatások. Nem sok, de akad! :D Jó olvasást nektek! S.

A Kiválasztott

Harsányan követelőző babasírás töltötte be a meleg, nappali fényárban úszó kórtermet. Szinte szemet bántó volt a világosság, ahogy visszaverődött a csupa fehér falakról, bútorokról, ágyneműről.

Két szemlátomást boldog – és semmi mással nem törődő – ember hajolt egy aprócska, vörösen izzó hajú csecsemő fölé, akinek arcszíne is egyre jobban kezdett a hajával megegyezővé válni. Éhes volt és azonnal óhajtotta csillapítani az ezzel járó kínt.

Majd, ahogy megérezte anyja lecsupaszított bőrének illatát rögtőn abbahagyta a bömbölést és szájtátva fordult az életet adó melegség felé. Szinte arcára volt írva, hogy Adjad már! És, mikor végre ajkai közé kaparintotta a bimbót mohó szívásba kezdett. Pillanatokkal később teljesen lenyugodva, Álomország határán, édesdeden táplálkozott.

Anyja elbűvölve, mosollyal az arcán figyelte, majd férje felé fordult.

– Hát, nem aranyos, drágám?

Az apa olvadozva, csillogó szemekkel hajolt még közelebb.

– Tökéletes! Mint a mamája… – nyomott csókot párja homlokára, majd egy pillekönnyű puszit a babáéra, aki nyöszörögve tiltakozott, mert megzavarni merészelték egy ilyen fontos tevékenység közben.

Az asszony halványan elpirult, ajkait visszafogott nevetés hangja hagyta el, tekintetéből sütött az őszinte szeretet.

– A határozottságát viszont a papájától örökölte! – válaszolta büszkén.

Az idillt két, számukra láthatatlan lény figyelte a szoba távolabbi sarkából. Szőke hajuk aranylott, páncéljuk szikrázott, angyalszárnyuk fényes keretbe vonta alakjukat.

– Ez most komoly, Főnök? Ez a kis nyávogó macska lenne a Kiválasztottam? – kérdezte az egyik a másiktól hitetlenkedő hangon, morcos ábrázattal. Évezredek óta várt már, hogy végre megszülessen a párja, de mindig is egy angyalra számított. Hisz a Seregek egyik fővezére volt, nem sokan álltak rangban felette, leszámítva az Urat és az arkokat – akik közé az éppen mellette álldogáló Gabriel is tartozott –, és mindenféleképp hozzá méltó Kiválasztottat érdemelt volna. Más, egyszerű angyalok kaphattak embertársat, de hogy ő is?!… Ráadásul még egy ilyen… Egy ilyen… vörös hajú békával verték meg!

– Nincs reklamáció Thron, ő a tiéd. És, amint készen áll a Befogadásra, társaddá teszed! – mondta határozottan, parancsolóan Gabriel. – Vagy örökre cölibátusra kárhoztatsz…

Persze, mintha már nem lennék arra ítélve – gondolta magában Thron gúnyosan. Abban a pillanatban, hogy a baba a világra jött ő elvesztette a potenciáját és nem is nyerheti vissza, míg nem jön el az idő, hogy a lány képes legyen elfogadni őt. Összeráncolt szemöldökkel, indulattól merev mozdulattal teleportálta el magát a kórteremből, faképnél hagyva még a felettesét is.

A neheze még hátra volt. Meg kellett magyarázni Delilah-nak – akivel az utóbbi időben szórakozott, és aki kezdett túlságosan is ragaszkodni hozzá –, hogy a dolgok megváltoztak és meg kell szakítaniuk a kapcsolatukat… Mindezt egy követelőző bőgőmasina miatt…

Hurrá!

1.

– Holly Willcox ezennel, kétséget kizáróan ki merem jelenteni, hogy te lennél a TLC-s divatszakértők, Stacy és Clinton* leghorrorisztikusabb rémálma – mondta a vele szemben álldogáló szőke lány, akit mindeddig a legjobb barátnőjének tartott.

Csalódottan, nagyot fújtatva fordult vissza a próbafülkébe. Pedig, amíg el nem húzta a függönyt, azt hitte ezúttal jól választott. Hiába, fikarcnyi tehetsége sem volt a divathoz.

Újra belenézve a hatalmas tükörbe, ami a fülke egyik falát borította, be kellett látnia Nikának igaza van. Az estélyi felső része úgy nézett ki, mint valami habos, fodros, sokszínű anyagkupac, míg a szoknyarészt kimondottan nagymamásra szabták, amolyan térd alá érős, semmitmondó vonalúra. Ráadásul még színben is teljesen elütött. Hogy a jó égbe nem látta ezt meg két pillanattal korábban!? Mintha valaki játszadozna vele és az elméjével...

A lábára már rá sem mert nézni. Ki tudja miféle borzadályba bújt bele. Ami viszont teljesen biztos volt még így látatlanban is, hogy a cipő – akár csúnya, akár szép – kegyetlenül kényelmetlen.

Elszontyolodva kezdett vetkőzni, magában szidva az egész ruhaipart, meg hogy neki ilyesmivel kell kínlódnia, mikor az egyetem történelem tanszékének laboratóriumában – ahol, ha lehetősége nyílt volna rá, képes lett volna éjjel-nappal dolgozni – számtalan ennél fontosabb dologgal is foglalkozhatna.

Ott volt például az a több száz éves pergamen, hieroglifszerű – de eddig ismeretlen – írással, aminek a pontos kormeghatározása folyt éppen, vagy a tanulmánya a démonok, más néven a bukott angyalok kultuszáról a mai társadalomban.

Ez már a második a témát boncolgató írása volt. Valamiért megfogta a dolog, főleg a pergamen kézhezvétele óta. Fogalma sem volt miért, de úgy érezte az ősi írásnak igenis köze van az angyalokhoz, bár nem merte nagydobra verni egyelőre az elméletét. Majd, ha sikerül egyértelmű bizonyítékot szereznie, vagyis ha lefordítja végre a szövegezést...

Ez mind-mind annyival fontosabb elfoglaltság lett volna, de neki most mégis a ruhavásárlással – amit egyébként szívből utált – kell múlatnia a drága időt. Nos, ha nem lenne névre szóló meghívója a városi múzeum jótékonysági báljára, és az egyetem dékánja nem adta volna nyomatékosan a tudtára, hogy elvárja a jelenlétét – mivel a lelet, vagyis a pergamen az ő megbízásukból került az egyetem laborjába –, biztos nem csinálná...

Ruhaügyben néha még arra is rávetemedett, hogy internetes katalógusokból, web áruházakból rendelt valami göncöt magának. Hát, az esetek nagy hányadában jobban járt volna, ha inkább be sem kapcsolja a gépet, olyan ruhakölteményeket sikerül összeválogatnia. Tulajdonképpen, sokszor még önmagát is megijesztette a saját ízlésficamával.

Közben végzett az öltözködéssel és kilépni készült a fülkéből, mikor Nika hirtelen elrántotta a függönyt és izgatottan csillogó szemekkel nyomott valamit az orra alá.

– A tökéletes ruha! – jelentette ki túláradó hévvel, még azon sem zavartatva magát, hogy ezzel Hollyból egy csöppnyi lelkesedést sem tudott kicsikarni.

– Fáradt vagyok, Veronika! Menjünk inkább, igyunk meg valahol egy kávét. Hamarosan elkezd lüktetni a fejem, ha nem jutok némi koffeinhez – tért ki a hadonászó lány elől.

– Holly! Ne gondold, hogy megúszod ennyivel. Ma igenis ruhát fogunk venni neked. Sőt a fodrászomhoz is kértem a számodra időpontot. Itt az ideje némi ráncfelvarrásnak – jött az eltökélt válasz a háta mögül.

Isten az égben! Ugyan mivel érdemeltem ki ezt a büntetést? – zsörtölődött a lány magában, aztán megpördült, kikapta barátnője kezéből a már ránézésre is igencsak rövid és méregdrága anyagot, majd duzzogva visszavonult a próbafülkébe. Ha a kis helyiségen a függöny helyett ajtó lett volna, valószínűleg azt is bevágja maga után.

*a Travel and Living Channel-en futó, divattanácsadó műsor, Mit ne vegyél fel címmel

***

Thron tisztában volt vele, hogy nem éppen fair, amit a lánnyal művel, főleg, hogy Hollynak még sejtése sincs az összetartozásukról, de képtelen volt ellenállni a kísértésnek. Egyre csak sugalmazta neki a rosszabbnál rosszabb divattippeket, nehogy véletlenül akár csak egy potenciális hímpéldánynak megtetsszen a kelleténél komolyabban. Majd, ha megtörténik a Befogadás, a Kiválasztott az Ő örömére öltözködhet kihívóbban, addig meg ne csorgassa rá senki emberfia a nyálát! Kizárólag magának akarta az élvezetet, hogy a lány szépségében gyönyörködhessen.

Ugyan nem állíthatta, hogy jól esett neki, mikor a Kiválasztott megpróbálkozott a szárnybontogatással és elcsattant néhány csók, meg ott volt az az eset a kitartó szomszéd fiúval is, akivel a lány végül járt egy ideig, de lenyelte a keserű pirulát. Inkább félre nézett ilyenkor és azzal vigasztalódott, hogy ha eljön az ideje, mégis az ő társa lesz, nem másé.

Éppen e célból már át is alakította palotájának egyik termét, hogy tárolni tudja mindazokat a ruhaneműket, amiket Hollynak gyűjtött össze azokra az időkre. Kedvencei a fehérneműk voltak, azok közül is a minél kevesebbet elfedők…

Abbéli igyekezetében viszont, hogy rossz irányba terelje a lányt, teljesen figyelmen kívül hagyta a barátnőjét, aminek meg is lett a jutalma, mert mire észbe kapott a szemfüles nőszemély megvetetett Hollyval egy igencsak szexi kisestélyit és már rángatta is be egy fodrász szalonba. Már azon volt, hogy jól megkavarja a fodrásznőt, hogy az elrontsa a frizurát, mikor a hívás érkezett.

– Thron!

A férfi igyekezett nem tudomásul venni a dolgot és a célra koncentrálni, de a Főnök nem tágított.

– Thron! – jött a telepatikus felszólítás még határozottabban.

– Muszáj, Parancsnok? – kérdezett vissza reménykedve.

– Azonnal!

Jól van, na – fújt egyet magában, aztán egy utolsó pillantást vetett a párjára és el teleportálta magát Gabriel irodájába. Ott rögtön magához ragadta a szót, mivel köztudott, hogy a támadás a legjobb védekezés, és mert a Főnök nem nézte jó szemmel, ha Hollyt irányítgatta.

– Éppen elfoglalt voltam!

Sajnos Gabriel nem volt jelenleg vicces kedvében. Arca szigorú grimaszba meredt, homlokát gondterhelt ráncok barázdálták, szemében kérlelhetetlenség tükröződött.

– Thron, per pillanat nincs időnk a kis játszadozásaidra. Olyan információ birtokába kerültem, mi szerint a bukottak újabb, az eddigieknél intenzívebb támadásra készülnek.

 – Ugyan Parancsnok, a kerítés sziklaszilárd, a Seregek pedig könnyűszerrel levadásznak bárkit, aki betolakodni merészel – legyintett az angyal és szinte már felnevetett. Balgaság még a feltételezés is, hogy sikerrel járhatna bármiféle kósza ostrom.

Még, hogy ilyen semmiségért iderángatni őt – morgolódott a következő pillanatban magában. Gondolatai akaratlanul is visszatértek a lányhoz, és azon kezdett morfondírozni milyen szükséges lépéseket kell tennie, hogy a Kiválasztott mégse azt a sokat mutató darabot vegye fel a jótékonysági bálra, mikor az arkangyal ökle nagyot csattant az íróasztal lapján, ami mögött ült.

– Ez nem vicc! Biztos forrásból tudom, hogy Diablonak – a bukottak vezérének – hamarosan a kezébe kerülhet egy Bebocsájtó okiratra. Ha időközben már meg nem történt a dolog… Bármikor besétálhat a Főkapun, és az Őrzőknek nincs jogukban megállítani.

Thron meghökkent a hír hallatán. Bebocsájtó okirat?!

Innentől teljesen komolyra váltott, és erősen az előtte álló feladatra koncentrált, mert abban biztos volt, hogy ő az, aki ezt a problémát megoldja. Meg kell, hogy oldja!

– Értem! Rögtön összeszedem a csapatot egy hajtóvadászatra. Egy szemvillanás alatt elintézzük a dolgot – jelentette ki eltökélten.

– Lassan a testtel – szólt utána Gabriel, mert az angyal már távozni készült. – Van még itt valami, amit tudnod kell.

Az gyanakodva fordult a felettese felé, és összeráncolt szemöldökkel várta a katasztrófát. Valahogy érezte, hogy a következőkben elhangzó szavak nagyon nem fognak neki tetszeni.

– Úgy fest, hogy a Pergamen, amire a Bebocsájtó okiratot felvitték, a Kalifornia egyetem történelmi laborjában van, és… – Thron torka összeszorult. Holly! – valószínűleg a jövendő társad az egyetlen, akin keresztül Diablo hozzájuthat.

Uram, Atyám! A Kiválasztottja óriási veszélyben van, és még mindig nem léptek Kötelékbe. 

***

Kényelmetlenül feszengett az új ruhájában, a cipője törte a lábát és vagy fél tonna hajlakkot fújtak a hajára. Mindez mellé Holly egyszerűen nem tudta felismerni önmagát az üvegajtó visszatükröződésében, miközben arra várt, hogy bebocsátasson a terembe, ahol az estélyt tartották. Annyi vendég akadt, hogy jóformán csak araszolgattak előre, így adódott lehetősége rábámulni minden létező felületre, ami kicsit is mutatott valamit a sziluettjéből, mégsem volt képes megszokni a látványt. Sehogy sem ő volt az a nő, aki visszanézett rá. 

A legfurábbnak mégsem ezt tartotta – bár csak kis híján –, hanem ahogy az emberek rápillantottak, főleg a férfiak. Éhes, vággyal teli szemekkel. Ez merőben új és már-már rémisztő volt a számára.

Némi támogatásért szorosan belekarolt Nikába. Mivel a meghívó neki és a partnerének szólt azonnal lecsapott a lehetőségre és elrángatta őt is magával. Nem mert egyedül bemerészkedni a hiénák közé. Legszívesebben visszamenekült volna a pergamen mellé, jól elrejtőzve a több számmal nagyobb köpeny meg a szemüveg mögé. Különben is, olyan közel járt már a szöveg megfejtéséhez. Csak egy aprócska jel, szikra, felismerés vagy valami ilyesmi hiányzott…

– Miss Willcox? – szólította le a semmiből hirtelen ott teremve egy magas, fekete hajú férfi igéző szemekkel, amikbe aranyfényű tűz lobogását vélte felfedezni. Nagyon jóképű alak volt – Nika oldalba is bökte, hogy ne bámulja annyira feltűnően, hanem válaszoljon –, mégis körül lengte valami sötét. Valami, ami ellenállást váltott ki a bensőjében.

– Igen! Miben segíthetek? – válaszolt enyhén összehúzott szemöldökkel.

A pasas elhúzta a száját, amolyan ördögien csábos mosolyra, amitől Hollynak hol melege lett, hol kirázta a hideg.

– A nevem Diablo Caído és nagy érdeklődéssel figyelem a munkásságát egy ideje. Magam is a történelem rajongója vagyok. Legutóbbi publikálása az angyalok és bukottak viszonyáról az elmúlt korok folyamát igencsak felcsigázott. Volna kedve meginni velem egy italt és elbeszélgetni a témáról?

Diablo Caído?! – pislogott nagyokat Holly meglepetésében. Volt némi spanyol nyelvtudása és rögtön felfigyelt az érdekes névre. A Diablo nem volt annyira ismeretlen, bár az emberek jobbára az ördög egyik megnevezéseként használták, míg a Caído... Hát, szabad fordításban bukottat jelentett. Nos, nem mindennapi választás, az szent. Viszont, volt annyira jól nevelt, hogy ezt inkább nem tette szóvá.

Vacillált még pár másodpercig, mivel egy bátortalan hang belül azt sugallta, nem kellene szóba állnia a férfival, de végül barátnője kitartó bökdösése megtette a hatását.

– Hát persze… – válaszolta némi bizonytalansággal a hangjában.

Ahogy újdonsült ismerőse belekarolt, hogy bevezesse a bálterembe és elkormányozza annak másik végében lévő bár felé a lányt perzselő, égető érzés kerítette hatalmába. Veszély! – lüktetett az elméjében a szó, de valamiért mégsem tudott szabadulni, így ellenkezés nélkül követte Diablot.

***

Annyira egyszerű lett volna, ha csak simán előránthatja a kardját és lekaszabolhatja a kurafi fejét. Persze nem tehette, így Thron kénytelen volt fogcsikorgatva szemlélni, ahogy a bukott ölelgeti az igen csak dögös Kiválasztottját. A nőn egyértelműen jó munkát végzett a fodrász és minden bizonnyal a kozmetikus is – Nika ruhaválasztásáról nem beszélve – ezt el kellett ismernie. Ha képes lett volna rá, most biztos megkívánja őt.

Hogy tetézze a gyötrelmeit, a mocsok Pokollakó még kárörvendőn rá is kacsintott a lány válla felett, hisz ők nagyon is jól látták egymást. A legfájóbb az egészben az volt, hogy a bukott is tudta, nem emelhet rá kezet, míg ártatlan, mit sem sejtő emberek között vannak.

Csak távolodjon el Hollytól valamennyire, azért ő majd megpiszkálgatja egy kicsit Diablo irháját a kardja hegyével! Amolyan figyelmeztetésképp…

Sajnos, nem volt ilyen szerencséje. Az ördögfajzat nem tágított, míg mindent ki nem szedett a lányból, amit tudni akart, az angyal pedig tehetetlenül tűrni volt kénytelen. Méghozzá igencsak messziről, mert akárhányszor közelíteni próbált a gazember kezében felizzott a pokol tüze, és azzal fenyegette megsebzi Hollyt. Néma csatájukból természetesen sem a lány, sem bármelyik másik ember nem vett észre semmit.

Thron kínjában – hisz nem tudott a dolog ellen tenni – elkezdte végiggondolni a Gabriel által elmondottakat, meg amiket később ő is összegyűjtött.

Az kétségtelen volt, hogy a papír a Bebocsájtó írással létezett. Maga Szent Péter állította ki annak idején Jézus számára, de végül nem került sor a felhasználásra, a Pergamen pedig elveszett. Senki nem is idegeskedett a hiánya miatt, jóformán meg is feledkeztek róla, hisz több mint kétezer éve nem látták. Mindaddig, míg pár héttel korábban elő nem bukkant egy andalúziai romkolostor feltárása közben, és Holly kezébe nem helyezték.

A nagy kérdés még csak az volt, Diablo egyáltalán hogyan szerzett róla tudomást?! Még az angyalok nagy többsége sem ismerte a történteket. Volt egy olyan rossz érzése, hogy árulóvá vált valaki a Mennyekben. De vajon ki? És miért?

Kétségei közül az rángatta vissza, hogy Holly szó szerint keresztülsuhant rajta. A pokolbéli szándékosan úgy irányította a lányt, hogy ez megtörténjen és bizonyítsa fölényét, mivel ezzel tulajdonképpen megszegetett vele egy törvényt. Nem érhetett hozzá a Kiválasztotthoz, míg az nem válik befogadóvá, és mellesleg leírhatatlanul fájdalmas volt a dolog.

Elektromos szikrák pattogtak, ahogy összeértek. Thronnak a hirtelen keletkezett feszültségtől úgy tetszett nyomban elporlad. Hogy ebből mekkora balhé lesz odafönn… Mindeközben vibráló köddé válva kellett bámulnia a távozó pár után.

Valami nem stimmelt, azon felül persze, hogy az ő Hollyja egy bukott angyal oldalán libbent el éppen. Valami... valami... De mi?

Homlokráncolva álldogált még ott egy pár pillanatig, a semmibe révedve, kizárva a külvilágot, mikor belé hasított a felismerés. Annyi éven át áhítozott a dolog után, erre most nem veszi észre a nyilvánvalót. A lány aurája halvány ragyogásba kezdett, mikor távoztak. A Kiválasztott ezennel készen állt a Befogadásra.

2.

Vakító fényesség hasított bele váratlanul az aprócska nappali sötétjébe. Holly hunyorogva tornázta magát ülő helyzetbe a kanapén. Mikor hazaérkezett a bálról teljesen kiszipolyozottnak érezte magát, így belebújt egy kényelmes pólóba, meg egy elnyűtt farmerba, hogy lazítson kicsit, még mielőtt felkel a nap. Nem látta értelmét a lefekvésnek. Nos, a teste minden bizonnyal úgy döntött mégis szüksége lenne némi pihentető álomra.

– A csudába! – morgolódott magában. Persze megint a tv előtt, a kanapén ájult be. Ez egy olyan rossz szokása volt, amitől sehogy sem tudott szabadulni.

Türelmetlen mozdulattal söpörte ki arcából rakoncátlan, hosszú tincseit, hogy végre lásson is valamit. A látványtól viszont még pislogni is elfelejtett. Majd reflexszerűen megdörgölte a szemeit, kétszer is. A látomás azonban így sem tűnt el, amikor pedig meg is szólalt, Holly már-már önkívületbe esett.

– Kiválasztott! Eljöttem érted, gyere!

Hangja mély és érzéki, bűnre csábító.

Utolsó próbálkozásként a lány suttyomban megcsípte magát. Éles fájdalom cikázott végig az alkarján, de semmi egyéb nem történt. Nem álmodott.

Egy félmeztelen, aranyszőke férfi lebegett finoman a nappalija közepén, amolyan nyalogatni való, kidolgozott testtel, hófehér tollú szárnyakkal és aranyos ragyogásban. Még az a kopott farmer, ami rajta volt, sem bízott sok mindent a fantáziára, szinte második bőrként simult hosszú lábaira.

Ezen felül csak egy lazán a derekára erősített kard, egy hosszú aranyláncon lógó medál és egy felkarperec ékesítette bronzbarna bőrű, remekbe szabott lényét. És ez az álom pasi most egyik izmoktól dagadó karját hívogatóan, mégis valahogy ellentmondást nem tűrően felé nyújtotta, ettől pedig Holly kínjában csak nyelni tudott.

A kísértés óriási volt. Mintha a teste olvadozó fémmé vált volna, ami képtelen ellenállni a férfi mágneses vonzásának. És ez az érzés egyre erőteljesebben tört elő. Kalandvágyó énje sikongatott az élvezettől, azt követelte kitartóan, hogy vesse bele magát az ismeretlenbe. A racionális énje viszont hevesen tiltakozott és képtelen volt elfogadni a képet, amit a szemei közvetítettek az agya felé.

Egy angyal lebeg a nappalijában... Hisztérikus nevethetnékje támadt.

Egy félmeztelen angyal lebeg a nappalijában... Egy csupasz, szárnyas félisten, aki szemmel láthatóan türelmetlenül várja, hogy teljesüljön az akarata...

Ez őrültség! Csak hallucinálok. Túlságosan fáradt vagyok! – győzködte magát.

Mire vársz még? Téged akar. Vesd bele magad az élvezetekbe. Ez a kisördög volt, ott valahol mélyen, legbelül.

Azt hiszem, megőrültem... – próbált ismét a józan esze felülkerekedni. Vagy tudathasadás?

Ugyan mit akarhatna egy magafajta semmitmondó nőtől egy angyal, akinek ilyen észveszejtően szexi adottságai vannak?

Soha nem tartotta magát egy feltűnő jelenségnek. Százhatvanöt centiméteres magasságával nem volt sem igazán magas, sem túl alacsony. Az arca ovális, az orra egyenes. A szája sem elég telt ahhoz, hogy csókolnivalónak titulálja bárki is. Az alakjáról nem is beszélve. Fiús testalkatúnak túlzottan dúskeblű és kerekcsípőjű, míg szex istennőnek meg túlságosan lapos és széles volt. Ezt csak koronázta a veleszületett ízlésficam. Summa summarum, egyszerűen átlagos vagy még az sem.

Összerezzent mikor rájött, hogy eddig azon törte a fejét, miért is nem felelne meg egy szexi angyal számára.

Most már tuti, hogy megőrült...

Egyébként is hiába való ilyesmin agyalni, hisz az angyalok csak a mesékben és mondákban léteznek... Ettől függetlenül csak ült ott meredten és kikerekedett szemekkel bámulta Őt.

Ha már ilyen nyuszi, hogy nem mer mozdulni, és úgyis gumiszobában végzi, legalább az utolsó tiszta emléke egy érzéki, gyönyörű, álomkép legyen...

***

Thron hideg tekintettel mérte végig, tetőtől-talpig a Kiválasztottat. Mint a kupec, aki felméri vásárlás előtt a portékát. Csak neki a kupeccal ellentétben nem volt lehetősége alkudozásra. Vagy megszerzi a nőt, vagy az örökkévalóságig magányos marad, ugye…

Eredetileg azért jött, hogy a védelmébe vegye a lányt, de amint meglátta józan esze egyszerűen kikapcsolt. Csak arra tudott gondolni, hogy végre megkaphatja őt. Még a pallosként felettük lebegő veszély sem tudta kibillenteni ebből az állapotból.

Holly jellegzetes, lángoló vörös sörénye alól, vadítóan zöld szemeivel pislogott fel rá döbbenten. Testének kellemesen domborodó tájait még a több számmal nagyobb, gyűrött és nem mellékesen ocsmánybarna póló, na meg a szakadásig kopott farmer sem rejtette el igazán.

Majd, ha hazatérnek felöltözteti végre rendesen... – döntötte el magában. Fekete csipke melltartó és hozzá illő vékony pántos tanga? A gondolattól lenn délen, évezredeknek tűnő idő óta először, mocorogni kezdett valaki. Ettől ördögien huncut mosoly ült ki az arcára... Mit mosoly, egyenesen vigyor.

Bár, ha jobban belegondol, túl sokáig azt sem szándékozik rajta hagyni. Éljen a naturalizmus! Ennyi év cölibátus után, amíg arra várt, hogy a Kiválasztott végre elérje a Befogadás korát, igazán megérdemel egy-két napnyi felhőtlen kufircolást... Vagy legyen inkább egy-két hét?... Egy hónap?

Attól a perctől kezdve, hogy Holly megszületett – és az addig szabad szexuális élete egy szemvillanás alatt lezárult, hogy kezdetét vegye a felkészülés a közös örökkévalóságra – erre áhítozott. Na jó, talán nem az első perctől, de amint jobban megismerte őt már így érzett. Sajnos, addig viszont totális impotencia volt az osztályrésze… Abszolút szívás…

Thron egyébként még mázlistának is mondhatta magát, hogy csupán huszonhat évig kellett várnia. Egyes angyalok örök cölibátusra lettek kárhoztatva, mivel a számukra rendeltetett emberi lény nem érte meg a Befogadást – azt a pillanatot, mikor a Kiválasztott képes meglátni, megérinteni és elfogadni egy angyalt, ha szerencsétlenségükre nem fajtabeli jutott a részükre – vagy később, akár harminc, negyven, esetleg ötven év után jutottak arra a szintre, hogy méltó társává válhassanak egy Mennylakónak. Na, de ez most már lényegtelen, a nő az övé. Azt csinál vele, amit akar, és akkor, amikor akarja.

Türelmetlen mozdulattal intett felé, hogy mozduljon végre. Jobb dolga is akad, mint várakozni. De az láthatóan annyira megfeledkezett magáról, hogy egyáltalán nem vette figyelembe.

Ez új volt, és merőben szokatlan. Eddig még egyetlen egyszer sem hagyta így figyelmen kívül az utasítását... Gyanakvóan húzta össze a szemöldökét. Mi lehet a baj?

A testéből áradó angyali vonzásnak nem sokan tudtak ellenállni, főleg ő nem. Egy ilyen fejlemény most igazából csak szükségtelen nyűggel járt. Megeshet, hogy nem fog olyan simán menni a Kötelékbe lépés, mint tervezte?!

– Asszony! – mordult hát rá ismét kissé erőteljesebben. – Mozdulj!

És a lány mozdult is. Csak nem jó irányba... 

***

Holly nem tudta meghatározni a pillanatot, mikor múlt el a zsibbadt merevség és váltotta fel a pánikszerű szökési kényszer, de abban a szent másodpercben felpattant, hogy menekülőre fogja a dolgot. Igazán nem rajta múlott tervének sikertelensége.

Még az ajtót is résnyire kinyitnia már, mikor egy forró és kemény férfitest vetődött a hátának, hogy nekipréselje a keményfa nyílászárónak. Képtelen volt akár megmozdulni is a satuszerű csapdában. Aztán, mint valami meleg takaró, vagy sátor, puha tollak ölelték körül, az egymásnak feszülő testüket.

Felfokozott idegállapotában az angyal minden egyes tökéletesre formált porcikáját érzékelte. Az öle azon nyomban reagált. Elnehezült, nedvesség öntötte el. Mellei megfeszültek, bimbói megmerevedtek. A teste egyértelműen árulóvá vált, teljesen figyelmen kívül hagyva az agya ellenkezésre adott utasításait. Készen állt rá bármi is fog történni az elkövetkezőkben.

– Ne félj tőlem, Holly! – hallotta meg a lágy, megnyugtató suttogást. – Nem foglak bántani. Soha!

Forró lehelete a nyakszirtjét csiklandozta. Szinte már érezni vélte ajkainak érintését a bőrén.

Ami a leghihetetlenebb az egészben, hogy hitt neki. Nem volt benne semmi logika és mégis. Az izmai mintegy varázsütésre elernyedtek, ennek következtében a szorítás is enyhült.

– Fordulj felém, kérlek! – csendes, szelíd utasítás.

Nem látta értelmét a további ellenkezésnek ebben a helyzetben. A férfi sokkal, de sokkal erősebb volt nála. És ha akarja, már rég bántotta volna. Szorosan lezárt szemekkel és lehajtott fejjel engedelmeskedett. Mintha azzal, hogy nem látja, semmisé tehetné az egészet. Tudta, hogy értelmetlen, de… ilyen a struccpolitika.

***

Gyengéden a lehorgasztott áll alá nyúlt és megemelte azt. Holly még mindig kitartóan csukva tartotta a szemeit. Szegény kislány, sikerült jól ráijesztenie.

Pedig Isten látja lelkét nem így akarta, de a türelmetlenségtől és az örömtől, hogy végre a társa készen áll, átölelheti, és nem csak vágyakozik utána, teljesen elvette a józan ítélő képességét. Mindent akart és azonnal, de sajnos tisztában volt vele, hogy akármennyire is nehezére esik, azért muszáj lesz egy kicsit visszafognia magát.

Szórakozottan tanulmányozni kezdte a finoman ívelt szemöldököt, a hosszú, sötét szempillákat, az apró, pici szeplőket az orra hegyén. Egyre újabb és újabb csodálatos részletet fedezett fel a Kiválasztotton.

Eredetileg nem ilyennek álmodta meg a várakozás ideje alatt – mikor még csak reménykedhetett abban, hogy egyszer megszületik –, de tulajdonképpen elégedett volt. Az elmúlt pár évben, míg láthatatlanul követte, egész megszokta a gondolatot, hogy majd össze fognak tartozni. Biztos volt benne, ha most azt mondaná az Úr, hogy mégis van választási lehetősége, akkor is mellette voksolna.

– Kiválasztott! – szólt, de a lány nem reagált.

Keményen vissza kellett tartania a kitörni készülő vadállatot magában, ami nem volt hozzászokva, hogy nem teljesül azonnal az akarata. Újra megpróbálta, most talán kicsit gyengédebben.

– Holly! Nézz rám! Attól még, hogy úgy teszel, mintha nem hallanál, még itt maradok.

A lány vonakodva, mérlegelve a lehetőségeit, végül kinyitotta a szemhéjait. Az élénkzöld, enyhén mandulavágású szemek pillantása belefúródott a saját füstszürke íriszébe. Thron meglepődött. Arra számított, hogy félénkséget, ijedséget vagy szelídséget fog kiolvasni azokból a vadító lélektükrökből.

Mekkorát tévedett.

Bizonytalanság és eltökéltség vívott élet-halál harcot ott, hogy végül a határozottság győzedelmeskedjen. A Kiválasztottja eltökélten szabadulni akart.

Tényleg csak a meghökkenés kiváltotta enyhe lemerevedés miatt történhetett meg, hogy Hollynak sikerült meglendítenie a karját és az ökle milliméterekre húzott el az orra előtt, mielőtt elkapta volna és a feje mellett szorosan a falnak szegezi a csuklóját. Aztán lendült a másik is, de az is az előző sorsára jutott.

A lány érdekes módon ezek után sem adta fel. A dac felizzott a szemeiben és most lábbal próbálkozott.

Kénytelen volt az ajtó kemény fafelületének préselni.

Ezzel viszont volt egy kis gond. A teste túlságosan kiéhezett már egy női test érintésére, szóval azonnal kőkeményen reagált.

Sutba dobva az előbbi elhatározását, hogy óvatosan, sőt gyengéden fogja a Kiválasztottat megközelíteni, egyszerűen engedelmeskedett a belső ösztönnek és a telt, meggypiros ajkaira vetette magát.

Holly megvonaglott a határozott támadástól, de ezzel csak tüzelte már így is ezer fokon izzó testét. A zárt ajkak, amik ellenálltak kitartó ostromának, talán, ha lehet még tántoríthatatlanabbá tették. Oh, igen… Most már biztos nem lesz unalmas az elkövetkező pár év.

Ekkor a lánynak, ki tudja már hányadszor, ismét sikerült meglepnie. Pillanatok alatt mintha odaadóvá vált volna és megnyitotta mézízű ajkai barlangját.

Thron abbéli örömében, hogy megízlelheti nektárját nem törődött a figyelmeztető jelekkel. Előre nyomult a nyelvével, hogy végre elvegye, ami jogos jussa, mikor éles fájdalom hasított a kutakodó testrészébe.

Hitetlenkedve hőkölt hátra és elengedte a lány csuklóit. A Kiválasztott megharapta. Megharapta! Ilyesmiről nem szólt a fáma. Isten az égben, miféle társ jutott neki? Miért nem figyelmeztették, hogy ilyesmi is megtörténhet? Egyáltalán történt már ilyen?

Holly azonnal kihasználta a helyzetet és oldalt vetődött, majd kúszva próbált menekülni a lakás távolabbi pontja felé.

Thron agyát elöntötte az indulat. Szóval a kisasszony piszkosan szeret játszani. Meghazudtolva angyali voltát, ördögi vigyor ült ki jóképű arcára. Akkor játszunk piszkosan.

Egy pillanat alatt beérte a lányt és megragadta a bokáját. Holly riadt tekintettel fordult felé és tekergőzve próbált szabadulni.

– Elég volt a kis játékokból, Kiválasztott! Ideje hazatérni. – A hangja még magának is durvának, reszelősnek és kérlelhetetlennek tűnt. Azzal mindketten elillantak az aprócska lakásból, mintha soha nem is lettek volna ott.

***

Az egyik pillanatban még a lakása stabil padlószőnyegén vergődött, a másikban pedig valami nagyon furcsa helyen találta magát. Odakötözve egy kovácsoltvas keretes franciaágy fejtámlájához. Megrángatta a köteléket, de az a fényes izé, amivel fogva tartották meg sem mozdult. Körbejáratta a tekintetét a szobán. Vagy inkább lakosztályon – mert olyan hatalmas volt – majd megállapodott az ajtófélfát támasztó angyalon. Arca kifürkészhetetlen, szárnyai lazán a hátára simulva.

Nahát, nem is tiszta fehérek a tollai! – volt az első, beugró gondolata. Akadt ott ezüst, arany, halványkék és világosszürke is, csak eddig a nagy fényességtől nem látszott.

A férfi végsőkig elszánt tekintetétől megszeppenve megszólalt.

– Azt mondtad, nem fogsz bántani. – Ha már úgy is megőrült, akár beszélhet is hozzá.

– Ohh, bántani azt tényleg nem foglak... legalább is a szó fizikai értelmében – gyúlt ördögi fény az angyal pillantásában.

Az angyalok nem a jó oldalon harcolnak?

– Hol vagyok? És miért kötöztél meg, ha nem akarsz bántani? És, honnan tudod a nevem?

– Ez lesz az új otthonod, Kiválasztott. A harapós vadmacskákat kordában szokták tartani. A neved pedig... Nos, azóta tudom, hogy megszülettél.

Holly zavarodottan nézett rá. Miféle hallucinációkat gyárt az agya? Az igaz, hogy megharapta, de attól ő még nagyon távol áll a vadmacska megnevezéstől. Különben is, megérdemelte, amiért olyan erőszakos volt.

– Ki vagy te? Mire vagyok én kiválasztva? Ez valami vicc, vagy elraboltak az ufók és kísérleti nyúl lesz belőlem? – kezdett végérvényesen kiakadni.

– Sok a kérdés, asszony. Most egyéb elintézni valónk akad.

– De...

– Elég! – mordult rá a férfi, és hosszú léptekkel megindult az ágy felé. A lánynak ekkor tűnt csak fel, hogy nem látszik az angyal lábfeje. Úgy nézett ki, mintha kavargó, bokáig érő, pamacsos felhőben sétálna.

Ijedten húzta fel a lábait és rátapadt háttal a fejtámlának. Ennél kiszolgáltatottabb helyzetbe már úgysem kerülhetett volna.

Fel akarok ébredni! Most! Ébresztőőőő! Sikította magában, de valahogy abszurd módon mégis teljesen valóságosnak tetszett minden. A hatalmas ágy, a faragott éjjeli szekrények, a nagy, kényelmesnek kinéző ülőgarnitúra a sima üvegasztalka körül, a falakat beborító kárpitok. Még szobanövény is árválkodott a sarokban. Ha nem „felhőben” sétikálna a pasas, és nem lennének szárnyai, igazán igazinak lenne mondható.

Mikor odaért hozzá és kinyújtva a karját, ujjait végighúzta az arcélén, Holly úgy rezzent össze, mint, akit megütöttek. Pedig nem félt tőle – na jó, talán egy kicsit –, de minden igyekezetével azon volt, hogy megacélozza önmagát. Igenis nem fog félni. Eltökélten fúrta pillantását a férfiéba. Tudja csak meg, hogy Holly nem olyan lány, aki könnyen feladja.

Mikor az ujjak ismét megindultak az arca felé dühösen elrántotta előlük. Az angyal szemében felizzott az indulat.

***

Hajszál választotta el tőle, hogy pofon vágja őt, hátha attól észhez tér kicsit. Teljesen kiforgatja ez a lány önmagából. Még soha életében nem ütött meg nőt indulatból. Máskülönben se nagyon, esetleg edzés vagy harc közben – ami elkerülhetetlen volt – de az angyal nők köztudottan elég szívósak voltak.

Megragadta a tarkóját és felhúzta magához olyan közel, hogy ajkaikat egy hajszál választotta el egymástól. Lehet, hogy nem így kellett volna közelítenie Hollyhoz, de már késő volt visszakozni.

– Hiába ellenkezel, Kiválasztott. Nekem születtél. Nem menekülhetsz – suttogta a szájába.

A lány erre leköpte, miközben rettegés és dac váltakozott tágra nyílt szemeiben. Nyála lecsorgott Thron állán, végig a nyakán, míg a lány pillantása megbűvölve követte az útját.

– Ezt még megbánod.... – azzal vadul a szájra szorította a sajátját. Sose gondolta volna, hogy ennyire fel fogja izgatni társa konok ellenkezése. A nadrágja majd szétdurrant kőkemény szerszámán.

Miközben egyik kezével erősen helyben tartotta Holly rángatózó fejét, a másikkal megragadta az ocsmány pólót és egy mozdulattal letépte kívánatos testéről. Ajkai elengedték a fogva tartott, zárt ajkakat és szemével felfedezőútra indult a feltárulkozó, csipkecsodába bújtatott halmokon.

A lány zihálni kezdett, mint aki eddig visszatartotta a lélegzetét. Mellei ritmikusan hullámoztak.

Istenem, de étvágygerjesztő volt. Thron visszatért ajkaihoz, de csak egy pillanatra, aztán lecsúsztatta a nyitott száját az állára, onnan a torkára és még lejjebb. Közben persze a nyelve nedves ösvényt húzott a hófehér bőrön. De ez nem volt elég. Mindenütt ízlelni akarta.

Elengedte a tarkóját és eloldozta a feje fölött kikötözött kezeit. Elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy lebirkózzon egy gyenge nőt. A kiszabadult öklök azonnal püfölni kezdték a mellkasát, de ő szinte észre sem vette. Megragadta a lány csípőjét, lehúzta a fejtámláról és teljes testsúlyával a pihe-puha párnák közé préselte, majd befészkelte magát a lábai közé. Ez olyan volt, mintha egy végtelennek tűnő utazás után végre hazatért volna. Tökéletesen illeszkedtek egymáshoz.

Miután megelégelte az ütlegelést – mert Holly most a hátát vette célba – lefogta egy kézzel a lányét, a másikkal megtámasztotta magát és élvezettel hajolt le a feszültségtől merev bimbókhoz. Arányláncon lógó medálja Holly hasizmait ingerelte. A szájába vette az egyik csúcsocskát és megszívta. Meglepett sikkantás volt a válasz.

Elmosolyodott. Mégis csak tud hatni a Kiválasztottra. Nyelvével körülrajzolta a kemény bimbót, aztán a fogai közé vette az akadállyá váló anyagot és egyszerűen leharapta róla, hogy pillanatokkal később ismét támadásba lendüljön, teljesen birtokba véve az édes húst. Egy idő után élvezettel tért át a másikra és azt is kényeztette.

Később nem tudta beazonosítani a pillanatot, hogy mikor engedte el őt, és a lány mikor kezdte viszonozni az érintését. Már csak arra eszmélt, hogy markolják és karmolják a vállát, a Hollyból pedig sorozatos nyögdécselés és nyöszörgés tör elő.

***

Nyilvánvaló volt, hogy egyszerűen megadta magát, de hiába, nem tudott tenni ellene. Mindig is a melle volt az érzékeny pontja. Képes volt attól orgazmust elérni, ha csak ott simogatták. Az angyal pedig igazán jól csinálta, amit csinált.

Közben ő is aktivizálta magát, élvezettel szántotta végig körmeivel a férfi vállát és hátát. Mikor az újra megszívta a mellbimbóját, erősen megragadta a szárnyak szélét. Az angyal megrándult, aztán megborzongott, bőre mindenütt lúdbőrössé vált és erősen nekinyomta magát az ölének. Szóval ez lenne az ő érzékeny pontja... Finoman simogatni kezdte hát a selymesen puha tollakat.

– Holly…

Rekedtes suttogás. A férfi lehelete csiklandozta nedvesen meredező bimbóját. Nyelve hegyével végigsiklott a bársonyos halmokon és a köztük lévő völgyön keresztül megindult lefelé, reszkető hasizmaira. Óóó, arra még nem volt felkészülve. Előbb ismét a szájában akarta érezni az ízét, kárpótolni akarta az előző harapásért. Megragadta hát csábítója fejét két oldalt és gyengéd erőszakkal felfelé kezdte húzni. Mikor egy vonalba kerültek ajkaik, önkéntelenül is megnyalta a sajátját. Az angyal pillantása megbűvölve tapadt rá.

– Talán bemutatkozhatnál végre, ha már ilyen helyzetbe kerültünk… Hisz, te ismered az én nevem!

– Thron…

Nevének íze mézként olvadt szét a nyelvén, ahogy egymásba gabalyodtak, és közelharcot vívtak az elsőbbségért.

Holly végigfuttatta ujjait Thron oldalán, mikor pedig elért a férfi derekához beleütközött a bőrövre rögzített kardhoz. Erre most talán nem lesz szükség – gondolta, azzal megkereste a kapcsot és leoldotta a harci szerszámot. Az fojtott puffanás kíséretében a padlón landolt. Thron összerezzent, de érezhetően nem tulajdonított a dolognak jelentőséget. Zavartalanul folytatta felfedezőútját a lány szájában, kikutatva annak minden apró, pici zugát és titkát.

Holly kezei becsusszantak összetapadt ölük közé, megkereste a farmer gombját és megpróbálta megadásra bírni. Sajnos túl kevés volt a hely egy ilyen manőverhez. Thron, hogy segítsen neki kissé változtatott a testhelyzetén, így a kutakodó ujjaknak, végre szabad útja nyílt. És a lány azonnal, teketóriázás nélkül folytatta a megkezdett felfedezőútját. Kigombolt néhány gombot és mélyen a nadrág korca alá nyúlt.

Egy pillanatra meglepődött, mikor azonnal forró, lüktető és kőkemény húsba ütközött, de gyorsan túltette magát rajta és kezét szorosan rákulcsolta a merev hímtagra.

Az angyalból hangos nyögés tört elő, ahogy a lány ritmikusan simogatta odalenn. Az érzéstől majd az eszét vesztette. Bele akart merülni a Kiválasztott nedvességébe. Azonnal.

Kirántotta Holly kezét a nadrágjából, felugrott, lecibálta először magáról, majd róla is a kopott farmert meg azt a bugyinak alig látszó valamit, amit alatta viselt. Nagyon remélte, hogy társa készen áll a befogadására, mert ő képtelen tovább várni.

Végigsimított a kipirult arcán, megmerítette mutatóujját nedves ajkai között, aztán folytatta útját a két melle közötti völgybe, majd le egészen a köldökéig, onnan pedig egyenes út vezetett nőiességének nedvektől csillogó göndörségébe. Kétség sem fért hozzá, hogy a lány készen állt.

Szétnyitotta a gyönyörűségtől halványan fénylő szárnyait, felemelkedett és gyengéden ránehezedett a Kiválasztottra, selymes tollaival körülölelve összefonódó testüket. Ott lüktetett hüvelye bejáratában, a makk már-már becsusszant, de visszafogta magát.

– Holly – recsegte – szükségem van rád…

A lány megragadta a fenekét, belevájta a körmeit és magába rántotta. Egyszerre nyögtek fel a telítettség és ölelő szorosság érzésétől. Nem volt szükség több biztatásra.

Thron lassan kihúzódott, majd lökött magán egyet. Aztán megismételte. Majd újra, egyre gyorsuló tempóban, miközben tekintete Holly arcára tapadt.

A lány biztos volt benne, hogy meghalt és a Mennyekbe került.

***

Az angyalt másodpercek választották el az eksztázistól. De nem mehet el, amíg a lányt nem segíti az önkívületbe, így hát, ha lehet még gyorsabb tempóra kapcsolt, a ritmikusan pulzáló hüvelyben és szájával rátapadt az egyik rózsás bimbóra, ami már egy ideje ingerelte a szemeit.

Holly azonnal összerándult és felsikoltott, ahogy a gyönyör tetőfokára érkezett. Thron farkát újabb adag, selymesen síkos nedvesség öntötte el a szűk barlangban. Ennyi volt. Kész. Nem bírja tovább. Lökött még egyet a csípőjével és huszonhat évnyi cölibátus minden felgyülemlett feszültségével robbant ki.

Végtelennek tűnő ideig feküdtek így összetapadva, míg a gyönyör utolsó hullámai is le nem csengtek. Akkor a Kiválasztott mocorogni kezdett, Thon pedig kelletlenül kicsusszant meleg fészkéből. Őrülten jó érzés volt benne lenni, de nem akarta agyon nyomni őt, legördült hát róla és magához húzta.

Holly álomittas hangon megszólalt.

– Most már elmondod, mi folyik itt?

Thron csókot nyomott a homlokára, úgy válaszolt.

– Aludj inkább! Tengernyi időnk van még a beszélgetésre.

Nem kellett a lányt sokat győzködni. Már el is szundikált, édesen befészkelve magát az angyal ölelő karjába.

A férfi később arra ébredt, hogy valaki a kardja hegyét a nyaka bőrébe szúrja. Meleg testet érzett maga mellett, szóval nem Holly az. Kinyitotta a szemeit és rábámult a vicsorgó Delilahra. Ajjaj!

– Te szemét! Hogy merészeled? Enyém vagy! – sziszegte a szőke angyallány.

Thron dühösen ütötte el a kardot a nyakától. Az, hogy egyszer valamikor futó kalandba bocsátkoztak egymással, még nem jogosította fel őt a számonkérésre.

– Delilah! Ezt magad sem gondolod komolyan. Menj el. Nekünk már jó ideje semmi közünk egymáshoz…

A lány leeresztette a kardot, égszínkék szemében kiült a kétségbeesés és könyörgőre fogta a dolgot.

– Kérlek Thron, beszéljük ezt meg. Ha elmondjuk a Mindenhatónak, hogy egymásba szerettünk, biztos feloldja a kényszerű köteléket közted és ez a… ez a kis senki között és mi együtt lehetünk örökre.

– Nem, Delilah! Nekünk nincs mit megbeszélni. Köztünk nincs olyan, hogy szerelem. Menj el. Most!

Az angyallány szemében felizzott a gyűlölettel kevert szerelem.

– Megbánod még, hogy visszautasítottál Thron. Jól vigyázz a kis senkire, mert lehet még egyszer véletlen baleset éri – azzal hátrasöpörte vastag hajfonatát, a földre dobta a kardot és dölyfösen kisétált a szobából.

Thron gondterhelten nézett utána, majd a békésen szundikáló Hollyra. El kell rejtenie, míg nem rendezi le a dolgot Delilahval. Addig nincs biztonságban itt.

Szomorúan hajolt a lány fölé és csókot nyomott csukott ajkaira.

– Szerelmem… Jobb lesz neked egyelőre a Földön.

Lefejtette magáról a tiltakozó karokat, felkelt, felnyalábolta a lányt és visszaillant vele Holly lakására. Ott lefektette a kanapéra.

– Visszajövök érted – ígérte, aztán eltűnt.

***

Zsibbadtan és izomlázasan ébredt. Mint, akit jól megdolgoztattak az éjjel.

Kinyitotta nehéz szemhéjait és körül nézett. Otthon volt. Szokás szerint a kanapén. Bár nem emlékezett rá mikor is vetkőzött le végül tegnap éjjel, de most egy szál bugyiban feküdt ott. És az az álom. Hááát… Egy pillanatig azt hitte valóság.

Kicammogott a fürdőszobába, megmosdott, fogat mosott, aztán belebámult a tükörbe.

Tanulmányozni kezdte az arcát. Valami megváltozott rajta. De, mi? Végigpásztázta az arcvonásait. Minden a helyén. Minden a régi, persze csak mióta megszabadult a vakolatnyi sminktől, amit a kozmetikus az estély előtt rápakolt... Vagyis mégsem. A szemei idegen fényességgel csillogtak.

Gyanakodva lesett le a testére is, de semmi. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Akkor mégis csak álmodta. Egy újabb pillanatra megint azt hitte mégsem képzelte, ami tegnap éjjel történt. Még, hogy angyalok, meg, hogy ő egy kiválasztott… Hahhh…

Szórakozottan fésülgetni kezdte összekuszálódott sörényét, mikor valami kiesett hullámos tincsei közül. Megrökönyödve követte a valami lassú lebegését, míg a mosdó szélén meg nem állt.

Hitetlenkedve meredt rá percekig, képtelennek érezve magát arra, hogy felfogja ennek a jelentését. Egy halványkék, ezüstös szélű toll árválkodott a mosdón.

***

Halálos nyugalommal szorította ujját a limuzin ablakemelő gombjára, és hidegen szemlélte a földöntúli fényárban úszó épületet, míg a sötétített üveg el nem zárta a szeme elő a látványt.

Mindez azonban csak a látszat volt. Ha valaki belenéz ekkor Diablo Caído szemébe a pokol tüzének vad lobogását fedezte volna fel sötét mélységeiben. Dühe oly határtalan volt, hogy az képtelenség lenne szavakkal kifejezni.

Kiterjedt számításai, tervei ellenére mégis porszem került a gépezetbe. A Menny leigázásának kulcsa egy angyali kiválasztott kezében pihent. És volt egy olyan sejtése, hogy a nő a fővezérrel Thronnal rosszalkodik éppen a kötelék jegyében... Különben mi másért próbálta a grillcsirkéje a pillantásával felnyársalni korábban az estélyen?! A picsába, csak ez hiányzott a boldogságához!

– A Dolorosa-ba! – utasította a sofőrt, a limo pedig azon nyomban mozgásba lendült. Karmának lenyomata beleégett a gombba – amivel a mikrofont kezelte –, ahogy dühtől tüzes érintésével szinte belepasszírozta a konzolba. Nos, ahogy a klub neve is jelölte, ma valakinek fájdalmas élményben lesz része...

Bár, már bánta, hogy nem a vöröskét kapta el végül, míg megvolt az esélye. Most kénytelen lesz kitalálni valami mást, hogyan férkőzhetne a kutató, ezáltal pedig az Okirat közelébe. Pedig eddig olyan jól ment minden. Áldozata ugyan vonakodott még kicsit – volt benne némi természetes ellenállás a gonosszal szemben –, de előbb-utóbb biztosan beadja a derekát. Erre a kopasztani való Mennylakója nem beleköp a levesébe?!

Persze megölhette volna. Hatványosan több hatalommal rendelkezett, mint bármelyik madárka, de az túl egyszerű megoldásnak tűnt, semmi kihívás. Arról nem is beszélve, hogy abban a pillanatban dőlnének dugába a tervei, ahogy az apja fülébe jut, hogy lemészárolt egy szárnyast.

Idősebb Diablo – más néven Ördög, Lucifer, kinek, hogy tetszik – ilyen ügyben nem ismert pardont.

Annak ellenére, hogy az emberek meg voltak győződve a Menny és Pokol örök harcáról, a dolgok nem így álltak. Tényleges összecsapás nem történt már évszázadok óta. Tulajdonképpen az Úr és az Ördög békét kötöttek, akármennyire furcsán, megdöbbentően vagy már-már nevetségesen hangzott is. Mindenki megmaradt a saját térfelén és ennyi.

Ezt elégelte meg Diablo végül, és kezdett partizántámadásokba, néhány Mennyből száműzött, szárnyaitól megfosztott bukott segítségével. Nos, azóta igencsak megnőtt seregének létszáma. Készen álltak egy teljes leigázásra.

Természetesen mindezt a legnagyobb titoktartás mellett szervezte, mindig odafigyelve nehogy kiderüljön a kiléte vagy a céljai. Mostanra pedig az öregek igen csak megértek a leváltásra, és úgy döntött itt az ideje, hogy Ő uralkodjon. Mindenütt!

Amint a kezébe kerül az Okirat, átfogó támadást indítanak Mennyben, Pokolban egyaránt, és a trónra lépését követően, a dolgok gyökeres változásokon fognak keresztül menni. A világ a lábai előtt hever majd, ha pedig valaki mégis ellenállni merészelne, eltapossa, mint egy idegesítő, mocskos csótányt!

3.

Olyan dühvel csapott rá a kis konyhai asztalka fényes felületére, hogy szerencsétlen bútordarab reccsent egy nagyot. Meredten bámulta a közepén árválkodó halványkék tollpihét, miközben magában vagy századszorra átkozta el a férfit, akihez tartozott.

Napok óta csak lézengett, kétségek közt vergődve. Mindez igaz volt, vagy csak egy álom?

Kézbe vette a pihét. Olyan törékenynek tűnt. Selymes, puha, földöntúli.

– A fene essen beléd, Thron! – morogta fennhangon. – Hogy voltál képes így, minden magyarázat nélkül itt hagyni? – Ha valaha találkozik még a kurafival, hát jól ellátja a baját.

Jött a nagy szavakkal, hogy Kiválasztott, meg új otthon… aztán meg eldobta, mint egy használt gumit egy egyéjszakás kaland után. Egyre jobban belelovalta magát a dologba.

Felkutatja, kikötözi, megkínozza… Ezek keringtek folyton a fejében. Aztán rájött, hogy mekkora hülyeség is, amin gondolkodik. Ugyan, hogy találhatna meg egy angyalt?

Messzemenően értelmesebb cselekedet lenne, ha inkább összeszedné magát és bemenne a laborba. A pergamenen lévő írás nem fejtődik meg magától.

Közben ujjai önkéntelen rázárultak a tollra, de nem szorította össze. Nem volt rá képes. Túl tökéletes volt. És az egyetlen kézzelfogható bizonyítéka, hogy mégis megtörtént, ami megtörtént.

Ismerős fényesség villant fel a háta mögött, betöltve a konyhának csak nagy jóindulattal nevezhető helyiséget. Éppen csak egy mosogató, egy tűzhely, egy asztalka, meg két szék fért el. A virágok már az ablakpárkányra szorultak. Hát igen, kis lakás, apró helyiségek.

Az emlegetett szamár végül megjelent... – gondolta keserűen.

Holly már épp azon volt, hogy megfordul, és jól kiosztja a férfit, mikor erős légáramlat csapott le rá, és székestől, asztalostól nekiröpítette az ablaknak. Az üveg millió darabra törött, a szilánkok apró vágásokat ejtettek makulátlan bőrén. Miközben próbált kikecmeregni a virágcserép és bútortörmelék alól, döbbent arckifejezéssel nézett fel a helyiséget teljesen kitöltő, arany ragyogásban úszó angyalra.

Csakhogy nem Thron lebegett ott, fél méterrel a padló felett. Ez egy nő volt. Egy igazán dühös, szárnyas nő, karddal a kezében. Hangja gyűlölettől csöpögött, ahogy azt sziszegte:

– Meghalsz ribanc!

***

Thron egyre frusztráltabban hagyta el felhők között épült palotáját és elröptetett következő célponja felé, ahol esetleg információra bukkanhat Delilah-val kapcsolatban. Napok óta kutatott utána, és semmi. Mintha, a föld nyelte volna el. Pedig neki égetően fontos lenne, hogy beszéljen a fejével. Még mielőtt valami bajt okoz, ne adj Isten, kárt tesz Hollyban.

Ohhh, Holly... Mennyire hiányzott neki a lány. Most még azzal is megelégedet volna, ha láthatja, a távolból csodálhatja, mint régen. Mire végre Kötelékbe léphettek volna, valami – vagy inkább valaki – bekavart. Nem elég, hogy a bukottak miatt főtt a feje, még Delilah-val is kénytelen lesz megküzdeni…

Annyira szeretett volna akár csak egy pillantásnyi időre a lány közelébe kerülni, hogy az már felért egy ökölcsapás fájdalmával, de ez most nem volt kivitelezhető. Meg kellett keményítenie magát. Minden találkozás csak növelné az esélyét, hogy Delilah ráakad a Kiválasztottjára. Az angyalok képesek voltak érzékelni egymás jelenlétét, vagy bármit, ami köthető volt hozzájuk. Ezt pedig nem kockáztathatta meg.

Minden bizonnyal a döntésével kivívja Holly haragját, hisz szó nélkül lépett le, de inkább legyen haragos, mint halott. Majd csak, valahogy kiengeszteli később. Lesz rá egy egész örökkévalóságnyi ideje. Persze előbb Kötelékbe kell lépniük, hogy a lány is elnyerje a hallhatatlanság áldását. Addig sajnos csak védtelen ember.

Erős szárnycsapásokkal röptetett a Mennyország kapuja felé, aztán, mikor odaért az öt méter magas, aranyból kovácsolt bejárathoz, lazán landolt egy kisebb felhőn.

Maga a kapu is felhőn állt és úgy nézett ki, mintha a nagy semmi közepén volna. De mindenki, aki ki vagy be akart jutni a Mennyországba tudta, hogy ez csak látszat. Ha láthatatlanul is, de erős, színtiszta energiából készült kerítés védte az angyalok országát. Lehetetlen volt máshol átkelni a határvonalon, csak a kapun keresztül. Mindez mellé, két marcona őrangyal állta útját a próbálkozóknak. Legalább kettő és fél méter magasak voltak, ruhásszekrény széles vállakkal, arany páncélzatban.

Ahogy az emberi lelkeknek Szent Péteren, úgy az angyaloknak és a folyamatosan próbálkozó bukottaknak ezeken az őrökön keresztül vezetett az út.

Még szerencse, hogy neki rangjához híven különleges engedélye volt az átkeléshez. Probléma nélkül tudott közlekedni a két világ között. Persze ez minden angyalt megilletett a Befogadás ideje alatt, míg Kötelébe nem lépett a Kiválasztottjával, ha az embernek született, de nem volt állandó, mint az övé. Bár most tulajdonképpen nem ezért jött. Csak informálódni akart.

– Üdv néktek, Őrzők. Nem engedtétek esetleg ki Delilaht nemrégiben?

– Üdv néked Thron, Mallock házának örököse – szólalt meg az egyik őr, dübörgő hangon. – Kérdésedre a válasz, igen. Delilah Ezriel engedélyével, egy órával ezelőtt távozott.

Francba, francba, francba!

Valami úton-módon Delilahnak sikerült megtalálnia Hollyt. Mi másért ment volna a Földre, a legfőbb riválisához fordulva engedélyért?

***

Valami csordogált az arcán. Holly letörölte az ingerlő nedvességet, aztán mikor a kezére nézett ledöbbent. Az egész tenyere csupa vér volt. Úgy tűnik az üvegszilánkok felsértették az arcát. Felnézett a felemelt karddal közeledő angyalra és próbált amennyire csak lehet észrevétlenül hátrálni a mosogató felé. Ott kell, hogy legyen a húsvágó kés…

Beszéltesd! – jött a belső sugallat. De mit mondjon neki?

– Mit akarsz tőlem? – Gratula, Holly! Elmés kérdés – dicsérte meg saját magát.

– Hát nem nyilvánvaló, ribanc? Elvetted őt tőlem, ezért meghalsz!

– Őt?

– Thron és én összetartoztunk. Aztán megszülettél te. És most, el akarod venni tőlem, pedig meg sem érdemled őt. Csak egy kis korcs vagy, sosem érnél fel egy angyallal.

Holly elcsodálkozott rajta, hogy egy ennyire gyönyörű szájból – mert kétség kívül az angyal káprázatosan szép volt – hogy tud ennyi rosszindulat kijönni. Közben elérte a mosogatót és a háta mögött tapogatózva kutatott fegyver után.

Megvan! Azzal megragadta a borotvaéles húsvágó nyelét és előrántva azt, az angyal felé szúrt vele.

A nő kacagva röppent hátrébb.

– Ezzel a kiskéssel akarsz támadni? – Szó, mi szó a másik hosszú élű kardja mellett tényleg kiskésnek tűnt.

Akkor sem hagyja magát.

– Az életemet akarod, ribanc? – vette át az angyal szóhasználatát. – Azt nem adom ingyen…

És támadásba lendült…

***

Abban a szent pillanatban érkezett a Kiválasztott szűkös lakására, mikor a két nő egymásnak esett. Szikrák pattogtak, majd fémcsörömpölés, indulatos kiáltás, fájdalmas jajdulás, végül a szó szoros értelemben tépni kezdték egymást a padlón birkózva, és a kard birtoklásáért küszködve.

Nem volt egy kiegyenlített küzdelem, hisz Delilah sokkal, de sokkal erősebb volt és Holly még mindig csak egy ember. Ennek ellenére halált megvető bátorsággal küzdött.

Thron gyomra görcsbe rándult, amikor meglátta a lány vérben úszó arcát. Elég!

Odaröppent az összekapaszkodva birkózó nőkhöz, szétválasztotta őket, és fél kézzel a falhoz csapta Delilaht. Az angyalnő összetörten, a vakolattal együtt csusszant le a fal mentén.

– Tűnj el, Delilah! – mordult rá Thron. – De ne menj túl messzire. Ezért még számolnunk kell.

A nő motyogott valami szitokfélét az orra alatt, miközben feltápászkodott.

– És add át szívélyes üdvözletemet drága barátunknak, Ezrielnek.

Delilah összerezzent, mint akit rajtakaptak.

– Még találkozunk – vetette oda, Hollynak címezve a dolgot és elillant.

Thron dühösen nyelt egyet. Hát sosem száll már le róla ez a nő? Mi kell még neki, hogy végre felfogja ő már nem szabad?

Merengéséből Holly mocorgása rángatta ki. Megrázkódott és a lány segítségére sietett. Ahogy megragadta a felkarját, hogy felhúzza, társa villámgyorsan felpattant. Aztán a kés hegyét is megérezte, ahogy az álla alatt a bőrébe fúródik.

– Nicsak, ki van itt? – sziszegte a férfinak dühösen. – Csak nem egy kék tollú angyalka? Hát mi szél hozott erre drágám, ahol a madár sem jár? – jól megnyomta a drágám szót.

Thron hátrálni kezdett, botladozva a törmelékben, majd a falnak ütközött. Holly pedig, minden lépését követte, egy pillanatra sem engedve le a kést.

Igazán, csak egy csöppet volt pipa…

***

A harag zubogva tört felszínre, mint a régóta kitörni készülő, tűzforró gejzír. Jól eső érzés volt sarokba szorítani, minden bajának okozóját, bár tisztában volt vele, hogy ez csak illúzió. A férfi bármikor lefegyverezhetné. Mégsem tette, ezzel elismerve bűnösségét.

– Holly, megmagyarázom… – nyögte Thron. A lány erre még jobban a bőrébe tolta a kés hegyét, hogy már a vér is kiserkent. Összehúzta a szemeit és úgy válaszolt.

– Azt ajánlom is. Sok-sok magyarázattal tartozol nekem.

– Engedd meg, hogy meggyógyítsam az arcodat előbb.

Holly csodálkozva nézett az angyal hihetetlenül intenzív, szürke szemébe. Már meg is feledkezett róla, hogy véres az arca. Istenem, hogy nézhet ki? Az arca összeszabdalva, a haja, mint valami szénaboglya, a ruhája pedig… Mindig sikerül valami előnytelen göncöt magára aggatnia, mikor Thronnal „randizik”. Most is egy régi, meghatározhatatlan színű, agyonmosott nyári ruha volt rajta, amit általában takarításkor vett magára. A férfi meg… a szokásos összeállítás. Csupasz, napbarnított bőr, koptatott farmer, nyaklánc, kard, aranyló fürtök… Úgy látszik angyaléknál ez a menő, mert a szárnyas ribancon sem volt sokkal több anyag. Csak valami magára tekert halványrózsaszín kelme, ami éppen, hogy takarta a feltétlenül szükséges részeket.

– Csináld…

Thron felemelte egyik kezét és lágyan végigsimított a lány arcán, aztán visszaejtette maga mellé. Holly kellemes melegséget érzett. Utána semmi.

– Ennyi volt? Kész? – kérdezte.

– Igen, Kiválasztott. Gyönyörű vagy…

– Hagyjuk a süket rizsát, angyal. A magyarázatra várok… És ki volt ez az őrült nőszemély, halálos fegyverrel a kezében?

– Delilah. De nem helyezhetnénk kényelembe magunkat előtte?

A lány válaszképpen csak megmozdította a kést a torkánál.

– Rendbe, rendben – vont vállat Thron. – Akkor egy csókocskát üdvözlésképpen? – kérdezte vidáman csillogó szemekkel.

– Ne feszítsd a húrt angyal, mert még a végén megremeg a kezem… – ennél a pontnál megindult a kés hegyével lefelé a férfi mellkasán, feszes hasizmain keresztül a nadrágja korcáig –, és még véletlenül olyasmit nyisszantok le, ami később hiányozna…

Thron megragadta a lány csuklóját, megszorította, amitől annak kezéből kiesett a kés és csörömpölve landolt a padlón. Szemeiben a vidámság szikráit felváltotta a komolyság.

– Ne fenyegess, Kiválasztott. Főleg olyasmivel ne, ami neked is hiányozna, ha „lenyisszantanád”… – majd megragadta a tarkóját, magához rántotta és lecsapott hívogatóan megnyílt ajkaira. A rátörő forróságtól Holly úgy érezte, most fog beleolvadni a bugyijába.

***

A lány íze… Istenem, de sóvárgott már utána.

Összetapadó ajkakkal vívták ádáz csatájukat, hol előrenyomulva, hol visszahúzódva. Thron végül leengedte a kezét, nekitámaszkodott a falnak és lazán, a csípőjénél fogva húzta csak őt magához. Valamikor e közben történt, hogy a lány kezei megindultak felfelé a karján, pillekönnyen végigsimítva a kidolgozott izmokon. Majd a vállánál kissé megszorította, aztán folytatta útját felfelé, a végén összefűzte kezeit a tarkójánál és összecsukott szárnyai hegyét birizgálta. Thron megborzongott, közben a Kiválasztott a felsőtestét ingerlően a férfi mellkasához dörgölte.

Az angyalban ekkor tudatosult, hogy Hollyn nincs melltartó. Mellbimbói szinte átfúrták ruhája anyagát. Férfiassága a perzselő vágy hullámaitól azonnal vigyázzba állt.

És, mint később kiderült, a lány még csak felfedezőútja legelején járt…

Elszakította ajkait a férfiétől, nedves csíkot húzva maga után átcsusszant az állára, finoman a fogai közé vette, és ráharapott. Nem túl erősen, éppen csak annyira, hogy Thron bőre bizseregni kezdjen. Ugyanarra készülne, mint amit ő művelt vele a múltkor?

Onnan a nyakán keresztül a kulcs csontjáig vándorolt, majd egyre lejjebb, míg elérte a mellbimbót. A férfi szemei kipattantak, mikor nyelvével körülrajzolta azt, aztán nyitott szájjal rátapadva megszívta. Az egész teste azonmód lúdbőrössé vált, idegvégződései sikoltottak a rajtuk keresztülcikázó ingertől. A farka pulzálva követelte a beteljesedést.

Ujjait rászorította Holly csípőjére, de nem tudta megakadályozni benne, hogy folytassa édes kínzását. Tulajdonképpen nem is akarta.

A vándorút, a másik bimbónál tett apró kitérő után ismét folytatódott, de útközben a lány kezei is csatlakoztak a felfedezéshez, végigtapogatva a férfit ugyanazon a nyomvonalon, ahol korábban a szája járt.

Végezetül bebarangolva a kockás hasfalat, eljátszadozott a nyakában lógó medállal és elérkezett a végcélhoz.

Thron nem is tudta hirtelen mi is tüzeli jobban a vágyát. Az, hogy Holly a lábai előtt guggol és lehelete a nadrág korca felett, a bőrét csiklandozza, vagy ahogyan felnéz rá vágytól csillogó, kérdő tekintettel.

Mikor a lány önkéntelenül megnyalta a szája szélét, az angyal úgy érezte a nadrág szétreped rajta, annyira feszíti.

Nyögésbe fulladt mormogásra futotta csak az erejéből. Szemei ismét lezárultak, ahogy az első gomb kipattant.

– Ohhh… – Hallotta meg az elfúló sóhajt. Sikerült ismét meglepnie a Kiválasztottat azzal, hogy nincs rajta alsónemű – somolygott magában a férfi. Kipattant a második gomb is… Forró lehelet cirógatása… Harmadik gomb… Pehelykönnyű csók… Aztán végre hímtagja megszabadult a szorító fogságából. Hogy egy másfajta rabságba essen.

Hűvös ujjak fonódtak rá, lüktető dorongjára és nedves nyelv simított végig a makkján. Megrándult az érzéki impulzustól. Igen… Jobb társat nem is kaphatott volna…

Ördögien lágy és nedves cirógatás… Ha a lány így folytatja, neki nagyon hamar befellegzett… És akkor, puha ajkak záródtak makkjára, majd lassan, nagyon lassan, a farka eltűnt a nedves barlangban. Hangos nyögés szakad fel mellkasából, kinyitotta a szemeit és csodálkozva szemlélte, ahogy méretes szerszáma eltűnik a csókos ajkak között. Szinte az egész. De hova? Majd kicsusszant és újra be, Thron pedig elfelejtett gondolkodni. A bensőjét a színtiszta élvezett izzása töltötte el. Holly pedig rendületlenül kényeztette, finom harapásokkal, nedves nyalintásokkal, édes szívásokkal. Beletúrt a lány hajába és még gyorsabb mozgásra ösztönözte.

Mikor már úgy érezte nem bírja tovább, felrántotta a lányt, megpördítette és a mosogatónak döntötte.  Holly elfojtott sikolyt hallatott, de az angyal már fel is túrta a szoknyáját, ujjai pedig a tanga pántja mellett rátaláltak nedvekben úszó nőiességére.

***

Nekitámasztotta arcát a mosogató hűvös fémjének és halkan nyögdécselt a szikrázó gyönyörtől, miközben az angyal egyik keze rátalált nedves szirmaira, míg a másikkal duzzadt mellét ragadta meg. Ahogy körkörösen mozgatta ujjait csiklójának merev rügyén, Holly majd eszét vesztette. Még többet akart, és a férfi, mintha megérezte volna a kívánságát, egyik ujját szűk hüvelyébe vezette. Ettől minden izma összerándult, elektromos ingerek cikáztak végig idegvégződésein. Nagyon közel állt az eksztázishoz. Csak még egy picit… Thron pedig eleget tett, a ki nem mondott kívánságának és még egy ujját becsúsztatva, mozgatni kezdte őket, folyamatosan ingerelve az érzékeny hüvelyfalat.

A csúcs sem váratott magára sokáig. Hullámokban öntötte el a lány testét, végigvibrálva minden egyes porcikáján.

Ezt a pillanatot választotta az angyal, hogy felváltsa ujjait merev férfiasságával. Egyetlen erős lökéssel hatolt belé, teljesen kitöltve a bensőjét.

Holly régebben azt hitte, egy eget rengető orgazmus után a test nem képes rögtön újabbat produkálni. Hát tévedett. Ahogy a férfi egyre gyorsuló ütemben mozgott benne, a gyönyör ismét kezdett a tetőfokára hágni.

Mikor már azt hitte ismét szárnyalni fog, Thron kihúzódott belőle és mély, rekedtes hangon megszólalt.

– Kiválasztott! Elfogadsz engem? Jóban, rosszban, örökké?

A lány nem tudott tisztán gondolkodni. Vissza akarta kapni a hüvelyét kitöltő keménységet, olyan közel volt már a cél. Fenekével hátrafelé tolatott, de az angyal elhúzódott tőle, bár érzékelte, ahogy ott lüktet mögötte.

– Válaszolj nekem, Kiválasztott. Elfogadsz? – kérdezte újra.

– Igeeen… – nyögte a lány. Még szinte ki sem mondta teljesen a szót, az angyal már ismét benne volt és erősen pumpálta belé magát.

Aztán a világ felrobbant körülöttük, szikrázó fényesség vette körül őket, Holly pedig szó szerint a Mennyekbe repült, ahogy Thron elárasztotta magjával. Most már összetartoztak. Örök időkre. A kötelék megköttetett.

Később, mikor égi palotájuk hálószobájában egymás mellett, jóleső zsibbadásban feküdtek, a lány megszólalt.

– Nagyon ajánlom, hogy tartsd távol tőlem az angyal ribancot, mert legközelebb nem fogok vele, kesztyűs kézzel bánni…

Thron kacagása betöltötte az egész épületet. Magához húzta a lányt, szárnyaival körülölelte, meztelen testük összetapadt, majd egy csókot nyomott a homlokára.

– Rendben…

– És, azt hiszem angyalkám, még mindig tartozol nekem… némi magyarázattal.

Az angyal belefúrta arcát a lány selymes fürtjeibe, úgy válaszolt.

– Megkapod, én kis követelőző, harcias Kiválasztottam. Megkapod!

Folyt. köv.