Végzetes vonzalom 9/1. fejezet

 Elöljáróban kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek, sok napsütést, jó kis pihenést, rengeteg olvasni valót! :D Hamarosan talán összehozom a 9. fejezet 2. részét is, kérnék még némi türelmet hozzá. :)

És legvégül, jövő héten egy tervbe vett nyereményjátékkal jelentkezem majd. Érdemes lesz benézni, akár ide, akár az fb oldalamra. Pusz nektek, Sylvie

Isabel lélekszakadva rohant ki a lokálból, magában cifrábbnál cifrább szitkokkal illetve magas sarkú lábbelijét. Attól a vacaktól alig tudott mozogni, ha pedig nem siet, a férfi könnyűszerrel utolérheti. Az igazat megvallva nem gondolta, hogy idáig fognak fajulni a dolgok. Pedig számíthatott volna rá, mikor merészelte betenni a lábát egy farkasoktól hemzsegő bárba...

Egy érintéssel kezdődött minden. Véletlen, gondolná egy jóhiszemű ember. Nem is lehetne csodálkozni rajta, hisz egy zsúfolt szórakozóhelyen az emberek akaratlanul is megérintik egymást. Csakhogy ő tudta, hogy ez nem olyan.

A magas, sötétszőke férfi markáns vonásokkal és jól kidolgozottnak tűnő testtel, amit bőrkabátba, fekete ingbe és sötét szövetnadrágba csomagolt, az emelvényen állt, jó tízméternyire. A tömeg mellette hullámzott őrjöngve a zene ritmusára, míg ő meg sem moccant, kiemelkedett a rengetegből.

Csak tüzesen izzó kék szemeivel simogatott. Pillantásától vadul cikázó izgalomnyalábok száguldottak végig a testén és bizonyos pontokon apró gyönyörbombaként robbantak.

Isabel zavartan tapogatta a nyakában függő amulettet, ami jellegzetes „vámpírszagát” hivatott elfedni. Nem mintha az olyan furcsa vagy visszataszító lett volna. Az emberek fel sem tudták ismerni, hisz főleg vadvirág illat lengte körül. De egy alakváltóktól hemzsegő lokálban, ami ráadásul egy farkas tulajdonát képezi – és akikre ez irritálóan hat –, nem árt az óvatosság. Szerencsére nem törődtek vele. Ugyan, melyik farkas számítana egy vámpírra ezen a helyen?

Sajnos nem sok ideje maradt összegyűjteni az információkat – amikért tulajdonképpen itt volt –, mert a nyakában lógó, kis fiolából párolgó, bűbájos főzet egyre csak fogyott. A flörtölgetésre pedig végképp nem alkalmas a pillanat, akármilyen ínycsiklandó is lenne a partner.

Mindez mellé, a pasas veszélyesnek tűnt, legalább is szerény személye számára. Nem kockáztathatta meg, hogy akár csak egy alakváltó gyanút fogjon, és amilyen mázlija van, ez pont egy példány közülük.

Annyira erős volt a farkas jelenlét a helyiségben, hogy Isa képtelennek érezte magát arra, hogy különválassza a körülötte kavargó illatokat, és kiszűrje, ki az ember és ki nem.

Idegesen nehezedett egyik lábáról a másikra. Közben lopva végigmérte a tükörképét a bárrész egész hátsó falát beborító tükörben, magában pedig mosolyognia kellett, ahogy bevillant, hogy miket is gondolnak az emberek róluk. Az a sok zöldség, amit a filmjeikben összehordanak… Édes Istenek! Miért is ne lehetne egy vámpírnak tükörképe? Na és a foghagyma? Azon kívül, hogy rettentő büdös és csak az ételbe való, semmiféle hatással nincs rájuk. A szenteltvízzel egyetemben. Gyerekes képzelgések… Bár a templomokat azért nagy ívben kerülték.

A kép, amit a tükör mutatott, tulajdonképpen nem ő volt. Na, nem az arca volt más vagy a teste, inkább az öltözete. Kissé esetlennek érezte magát az ezüstös szálakkal átszőtt, fekete kisruhában és magas sarkú szandálban, melynek pántjai egészen a térdéig rácsavarodtak a lábszárára, miközben általában szigorú copfba összefogott vörös hajkoronája most a vállára omlott.

Nem volt hozzászokva az ilyenhez. Jobban érezte magát egyszerű pólóban és farmerban, megfejelve bőrkabáttal és katonai bakanccsal. Úgy legalább volt hova rejteni a fegyvereit. Ebben a hacukában nem sok lehetősége akadt. Csakhogy egy ilyen exkluzív helyen mégsem jelenhetett meg úgy. Akkor keltett volna csak igazi feltűnést a sok szilikonozott, szoláriumozott hidrogénbaba között.

Az egyik ilyen teremtmény részeg bódulatában és a buli hevében nekiütközött, és jól megtaposta frissen manikűrözött lábujjait.

Isabel felszisszent, ahogy a fájdalom belehasított védtelen testrészébe, de a következő pillanatban már csillogó szájfénnyel kikent ajkait biggyesztette lemondóan. Az érintés által akaratlanul is képes volt belelátni az emberek fejébe, gondolataiba. Viszont ennek a libának annyi sütnivaló sem volt a fejében, hogy érdemes legyen belenézni.

Úgy döntött, legjobb lesz, ha akcióba lép végre és villámgyorsam átkutatja a szórakozóhelyet inkább, mint hogy ilyen hülyeségekkel foglalkozzon, elpocsékolva az így is vészesen fogyatkozó idejét.

A szeme sarkából azért még szemmel tartva a dögös idegent – aki azóta sem mozdult –, szisztematikus felmérésbe kezdett. Rögtön kiszúrta a galériáról nyíló, függönnyel elválasztott részt. Az lehet az átjáró a privát részbe.  Oda kell jutnia! – gondolta eltökélten.

Az itt-ott elejtet pletykák és valós hírmorzsák alapján Ameliának nem voltak ellenségei – tulajdonképpen barátai sem, hisz éppen csak nem volt kalitkába zárva –, egyetlen farkast leszámítva, akivel néhány éve volt egy kis incidense. Sokáig úgy tűnt, az alakváltó eltűnt vagy elpusztult, de több forrás is megerősítette, hogy látták a napokban felbukkanni a városban.

Mivel Amelia tuti nem Szerbiában tartózkodott, kizárásos alapon csak a farkas keze lehet az eltűnése hátterében. Ennek tisztázása volt jövetelének célja. Alek Dimitrijevicsnek egyetlen hozzátartozója élt Londonban, ennek a bizonyos lokálnak a tulajdonosa, ahol jelenleg is tartózkodott. És bizony minden esély megvolt rá, hogy a hercegnőt itt tartják fogva valahol…

Közben átverekedte magát a tömegen, igyekezve azon, hogy kitérjen a jelenlévőkkel való érintkezés elől, nem nagy sikerrel. Legnagyobb bánatára, így is zsongott a feje a gondolataiktól. Tulajdonképpen ez volt az ok, amiért kerülte az ilyen helyeket amennyire csak lehetett, de sajnos a munkája megkövetelt néha némi áldozatot.

Végül csak elérte a rejtett ajtót.

Persze zárva volt, de ettől ő cseppet sem esett kétségbe. Két hajtű és pár másodpercnyi bíbelődés után az akadály elhárult. Egy utolsó, óvatos körbekémlelés után éppen csak annyira nyitotta meg az ajtót, hogy átférjen, majd keresztülpréselte magát a nyíláson. Mikor az becsukódott mögötte, megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Sínen van!

Az épület eme részének átkutatása kevesebb erőfeszítésébe került, mint elsőre gondolta volna. Végül arra a megállapításra jutott, hogy ha Amelia itt is volt, jelenleg már nem tartózkodott a környéken. Amennyiben a hátrahagyott információk alapján a sejtései beigazolódnak, ő most éppen észak felé tart egy igencsak zabos farkas társaságában.

Ahogy lopakodva közeledett az átjáró felé egy kőkemény kar nyúlt ki hirtelen a sötét semmiből, megragadta és a nyakánál fogva a falnak szorította. Isa feltörekvő sikolya elakadt a szorítástól és fojtogató csomóként ült meg a torkában. Érzékeny látása ellenére elsőre csak egy világítóan kék és szikrázóan indulatos szempárt látott közvetlenül az orra előtt.

– Ki vagy te és mit keresel itt?!

A rekedt, mély férfihangtól a haja tövétől a kislábujja hegyéig megborzongott.

Valamiért hihetetlen kényszert érzett arra, hogy válaszoljon, de persze ezt nem tehette. Bár, ha teheti, a nyakára fonódó ujjak akkor sem könnyítették volna meg a dolgát. És, hogy a katasztrófa még elkerülhetetlenebb legyen, érezte, ahogy a bűbájos „szagtalanító” hatása fokozatosan csökkenni kezd, majd végül teljesen elillan.

Hajaj, ennek így nem lesz jó vége!

A férfi – akiről közben kénytelen volt megállapítani, hogy ugyanaz, akivel odalenn szemezett – orrcimpái kitágultak a pupilláival egyetemben, és megrökönyödve hátrált egy lépést. Meglepetésében még a szorításán is engedett, amit Isa azonnal ki is használt. Felrántva a térdét egyenesen amaz legnemesebb testrészére mért igencsak fájdalmas csapást.

Fogva tartója nyögve görnyedt össze, arca gyötrelmes grimaszba torzult, Isa pedig futásnak eredt. Végig a folyosón, át az ajtón, keresztül a szórakozóhelyen, még azzal sem törődve, hogy lépten-nyomon beleütközik valakibe.

Mikor végre kijutott a friss levegőre, akkor mert csak hátra nézni. Nem volt senki a nyomában egyelőre, de ez még nem jelentette azt, hogy nem is fog. Tett még pár lépést, mikor az egyik cipő sarka beleakadt egy lyukacskába a járdán úgy, hogy majdnem a bokája bánta.

Na, ekkor kezdte el szidni a magas sarkút, meg azt is, aki feltalálta…

Fél órával később, miközben elintézte a kötelező helyzetjelentést Jose Manuelnek, és a kis Mini Morrisával az egyfolytában nyüzsgő belvároson próbálta keresztülverekedni magát, villámcsapásszerű felfedezést tett.

Nem hallotta! Nem látott bele a farkas fejébe, pedig igazán közeli kontaktusba sikerült kerülnie vele. Fogalma sem volt, ez hogyan történhetett meg, hisz még soha nem fordult elő, de mindenféleképp rossz előérzete támadt miatta.

Amennyire vágyott egy ilyen átvitelmentes érintésre korábban, annyira pánikkal töltötte el most a gondolat, hogy képtelen felhasználni adottságát a férfi ellen, aki ráadásul még az ellenséges alakváltók csoportjába is tartozik!